Debreczeni József: Az új miniszterelnök
Osiris, 2006
Gyurcsány mint új Széchenyi, új Bethlen Gábor, sőt: ő Toldi. Hogy mindjárt a “könyv” (pamflet) színvonalán pendüljek: rossz ómen egy olyan kormányfő, akinek a nagyapja kártyaadósság miatt főbe lőtte magát. (Bár ez a példa tiszteletet is ébreszthet… na mindegy. Volt kor, amelyben a ’felelősség’ még nem a legnagyobb frázis volt.)
A Fletó névről Debreczeni (a továbbiakban: DJ) mindjárt elhallgatja, hogy ált. iskolai tanára aggatott bolgár partizánneveket a diákokra – innen az ő beceneve, a Fleto Fletonovics. Hogy erre mi szüksége volt DJ-nek, fene tudja. Vagy mindjárt az elején felületesnek akarja magát beállítani – csak hogy későbbi hibát se vegyük mulasztásnak? Ennyi furfangot (?) még kinézek belőle. Mert azért nem olyan hülye ez a DJ, mint aminek gyakran kinéz. Pedig épp eléggé az…
Bevezetés a DJ-hermeneutikába: folyamatosan elhallgat, sunnyog, hiába, DJ profi ballib' megmondóemberré érett ezzel a kötettel. Mivel a perek fletó ellen a fennálló sunyi törvényesség alapján indultak ki, engem speciel nem is érdekel, hogyan végződtek. Hisz időközben itt a példa: Princz is ártatlan – hála a független magyar bíróságnak és a tündökletesen ártatlan szándékú törvényhozásnak és -alkalmazásnak. (Vö. az antik mondást a pókhálóról és annak erősségéről, attól függően, mi kerül bele.) Bár az igaz, hogy, aki olyan nagyságrendekben lop, mint ő meg a postabankos kisherceg, arra nincs is szó a magyarban. Ahogy Rejtő mondá: Mit számít egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?
A kedélyes mutyikban, a rendszer talpazatát jelentő korruptságban benne van a mi magas vérnyomásunk, az áremelkedések, az államadósság folyton hiányzó milliárdjai, az össznépi, össznemzeti frusztráltság, a magyarság mentális letaglózása, minden önutálata és irigysége. Mert nem csak a sok száz milliárd Ft hibádzik a kincstárból, amit ezek a régi-új elvtársak elsikkasztottak zseniális pimaszsággal, hanem az a méreg is eszi magát bennünk tizen' évek óta, hogy a felelősség annyit jelent: majd mi, messzi a kondér partjaitól, majd mi kifizetünk minden mulatságot. Ahogy újfent, Rejtő írta zseniálisan: Mi az a tradíció? Hogy az apám felvette a hitelt, mi meg törlesztjük a részleteket…
De recenziómban nem annyira Fletóról akarok írni: inkább DJ módszertanáról. Rengeteg példát idézhetnék sunnyogására. Szilvásy kancellár mosdatásához még Antall Józsefet is megidézi, aki ugye bármiféle karanténba zárás helyett tovább alkalmazta őt. Most jön a DJ-féle recept: aki tudja, tudja, az olvasó agyát nem a könyvekben smirglizzük laposra (arra az elektronikus média való), de aki már elfeledte, annak nem idézzük fel újra: hogy Antall környezetében hadseregnyi ex pártkatona és ügynök szorgoskodott, nem is eredménytelenül - hogy finom legyek. Ő persze erről tudott, vagy sejtette, de nem tehetett semmit. (“Tetszettek volna forradalmat csinálni”, ugye.)
De ez még egy sótlan kis digestive volt csak DJ-ből. És talán cáfolva előzőleg tett megjegyzésem, hogy DJ talán nem is olyan buta, mint aminek látszik: mégis el-elfeledkezni látszik a Piszkos Fred-effektusról (bocsánat Rejtő szellemétől, a szövegkörnyezet miatt), vagyis hogy helyenként ő maga, a szerző vállal mintegy garanciát egy-egy szereplő feddhetetlenségéért! DJ nem nyomoz – ami pedig egy hónapokig készülő munkánál elvárható lenne: hanem nagyvonalúan citál – kizárólag és tüntetőleg csakis a ballib médiából, ezzel egyszerre biztosítva be a majdani könyvkritikák dicsérő hangnemét, ugyi, másrészt micsoda komolysággal is veszi ezek után az ember a vádakat Fletó vagyonosodásról, vagy kapcsolati tőkéjének elegáns kamatoztatásáról… Hahaha! Csak akkor röhögnék ennél jobban, ha egy jobbos ’médiageci’ (bocsánat: cop. Para-Kovi) csakis a Magyar Nemzet cikkeiből ollózna össze felmentő ítéletet Orbán vagyonosodásáról!
Szóval, hiába DJ erőlködése, a sulykolás a tiszta tudás mostohája csak (és az árvák országa vagyunk e tekintetben.) Újabb jellemző adat DJ sunnyogásra – apránként adagolom őket -, hogy pl. a Szemlőhegy utcai villát “kiutalták” az Apró-családnak az ötvenes években… No comment! (Csak a hülyék kedvéért, akik most “na megint kommunistáznak!”-ot sziszegnek a fogaik közt, szúrom közbe: aki nem ismeri a történet elvarratlan szálait, az most adja fel. Csak mert ebben az egyetlen momentumban benne az van az egész elb…tt rendszerváltás.)
Nem egyedi ez a lojális szóhasználat: “törvénybe nem ütköző” fletó egy-egy üzlete - írja, s ezzel így minden rendben is van. Hogy Orbánnál ez elég a szurokba hempergetéshez ugyanennél a médiakennelnél, az elég árulkodó: hisz OV-t sem ítélték el, de a jó erkölcsbe ütköző nyilvánvaló csalások (ami mindkettőnél volt bőven) Fletónál már nem verik ki a baloldaliság és a liberális elvek önjelölt lovagjainak a szemét.
Ehh, undorító a magyar médiáról szólni, szájat és kezet kell utána mosni. Nem akarom elhallgatni, hogy Fletó élettörténetét olvasva meg lehet látni benne a kiváló képességű üzletembert is, aki valóban minden olyan rendkívüli intellektuális képességekkel bír, amit dicsérőleg megír róla DJ, ez mind igaz lehet, esze mint a borotva, szelleme nyitott, állandóan kész a változtatásra, törtető és szívós. Ezek megvannak ellenfelében is, közülük csupán egy csak kopott ki OV-ból – aki emiatt vesztett is: ez pedig a megújulás képessége.
Fletó tényleg méltó ellenfele volt (sőt..) OV-nak, és csak a 2. tévévitát nézve, jogosan győzte le. De a lehetőségeket nem csak megtalálni kell tudni, hanem kihasználni is. Erre egy gyönyörű ellenpéldát is mutat DJ – aki azért szedhetne gyógyszert a májára, asszem’ így mondják – de hát belefér: fletó egy régi kollégájának, Latorcai Jánosnak az esete ez. LJ kezdetben Fletó egy nagy cégének igazgatótanácsi tagja – ám aktív fideszes politikusként elválnak útjaik, és a Fidesz majd épp őt állítja csatasorba (interpellálni) Fletó cégei ellen… (Ez azért jó story, mitagadás! ld. 141.o. )
DJ természetesen tiszta pelusba csomagolja Fletót, mint zseniális politikai stratégát is: én pl. ebből a kötetből tudtam meg – valamiért nem terjesztette ezt a média - , hogy F nemcsak egy tanácsadó volt Megyó mellett, hanem az első számú, és nem csak néha, hanem mindvégig, sőt, konkrétan mindent ő irányított a szocialista kampányban. Az ő dicsőséges tette volt pl. a sok millió románnal riogatni a birka magyarokat (Máraival: békés állat az ember, uszítani kell…), és az ő “zseniális” húzása volt politikai felfújtat sütni a kampány ínséges napjaira Kövér László felelőtlen, de korántsem “náci alapvetésű” köteles beszédéből.
Ez csak két gyöngyszem, amire majd a Gyurcsány-gyerekek “büszkék lehetnek”, ha egyszer felnőnek és ’elszakadnak’ az atyai háztól. (Az arab focisták leterroristázása, stb. pedig csak a stressz eredménye lesz persze - míg ellenfele, ilyen esetek nélkül, simán kóros lelkiállapotú, a nácizmus démonjának rabja stb… ennyit meg kellett említeni DJ elfogulatlanságáról.)
Szóval, F mutyizik, DJ maszatol. De attól még tény marad, hogy F egy kapitális tolvaj - ezekből persze sok van, de ilyen pedigrével relatíve kevesen ácsingóztak közülük kormányfői tisztségre, szóval engedtessék meg ezt néha kimondani, erről megemlékezni… És persze DJ sem ezzel a kötettel játszotta el végleg “közírói” hitelét, hanem már az elmúlt években, amikor látványos szerelembe esett Fletóval, és ezzel párhuzamosan sorra írta cikkeit a náci veszélyről – bal szemén egy szemellenzővel. (Amellett, hogy pl. kiderül, csakúgy, mint a hazai sajtómunkások jó része, nincs tisztában azzal, mi a különbség a százalék és a százalékpont közt… ennyit elvártam volna tőle.)
A kötet tele van kiszólásokkal jobboldal, az “antikommunisták” felé (ó perverz kor, amelyben e szót pejorative használhatják!). A fricskáknak szánt idétlenségeket a jobbos olvasóknak címzi, DJ hergelni akarja őket, nem gondolva arra, hogy jó ideje csak sajnálja őt az a réteg, akiktől ő ennyire frusztrált (+ a lelkiismeret, talán). Amikor azzal véli fricskázni jobbos olvasóit, hogy micsoda gyalázat lehet a szemükben, hogy F egyik cégének postacíme még ma is Lenin utca akárhány… hát ez már nem politológia, ez már delirium, ez már sztahanovista udvari bohóckodás.
DJ egy elegánsnak tűnő udvari történetíró, egy udvaronc krónikás, aki most “becsülettel” megdolgozott azért, hogy a másik oldalról jött szagát elfeledtesse (Orbán főtanácsadója volt kezdetben, majd kirúgása után legöbbelsezte). Persze nemcsak a baloldal szégyene ez a kötet, hanem a jobboldalé is: ott, ahol a legkapósabb “leleplező irodalmak” a frankatiborok és bencsikandrások tollából születnek… (kivétel a tiszteletnek). Ilyen országban ez a szint a csúcs – ami tisztességes médiaiskolákban egy felvételi dolgozathoz is kevés lenne.
De DJ saját politológiai alkalmatlanságát legsúlyosabban talán a kötetzáró történelmi analógiával mutatja meg (amit saját OV-könyvéből emel át és ad neki némi bukét) : hogy ti. a tragikusan korán elment államférfi Bocskai István = Antall J., a (hogy finom legyek) szeleburdi Báthory Gábor = Orbán, míg az erdélyi aranykort elhozó Bethlen Gábor = Gyurcsány… Most mondjam, hogy no komment, megint?! Aki így kezd el gondolkodni, valóban nem érezhette könyve közepe táján, mit tesz, amikor Fletót már Széchenyihez (181. o.), ill. Toldihoz hasonlította…
Tényleg nem lehet néha eldönteni, vicc-e, amit olvasunk DJ tollából. Ami a kötet felétől nem hagyott nyugodni: az a gondolat, hogy talán nem véletlen F publicisztikai feltűnése a semmiből, bevallottan “nulla szépirodalmi” és felszínes szakirodalmi ismeretekkel, és ennek egybeesése azzal, hogy DJ ráébredt: előző “kisgöbbelse” helyett új vazallust választ és új szerelembe esik, Fletót választva új Mózesul.
Talán merész feltételezés, de egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a kötetben ájultan dicsért Fletó-cikkek (1999-től, a Népszabadságban és a Mozgó Világban) magától a kötet szerzőjétől származnak… hiszen mindennapos négereket alkalmazni beszédírónak – mért ne ’segített’ volna épp DJ fletónak akkor, amikor az egyszerre tanulgatta még a politika abc-jét és tette fel a legmagasabbra a lécet? Ha ez egyszer bebizonyosodna… hát az gyönyörű lenne. De máris oly szép, hogy simán elképzelhető…
(2006)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)