[három és fél lipóti kenyérhéj]
Hát, kinézetre bizony olyan, hogy csak bottal, mert ilyesfajta köntösben csak nyálas lektűröket láttam eddig, ám ez valami lélekgyógyászos sorozat része.
(A sorozat másik friss kötete pl. egy anya gyógyulását mutatja be, aki a hajtépés mániákus kényszerneurózisában szenvedett: Hajszálon múlt, írták Molta Rebeka és Moretti Magdolna – utóbbi a remek „…ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja” című PSYrodalmi szöveggyűjteménynek is társzerzője.)
A történet az 1980-as évek végén, a hárshegyi ideggyógyintézetben játszódik, s egy pszichoterápiás kezelés közben kialakult szerelmet (indulatátvitelt?) ír le, mely egy különös egyéniségű, depresszióval küzdő fiatal lány és az orvosa között bontakozik ki. Lajta Erika olyan neves, a depresszió legmélyebb bugyrait is ábrázolni képes szerzők, mint Sylvia Plath és Elizabeth Wurtzel után is tud újat mondani a depresszióról, a terapeuta és a betege között kialakuló sajátos kapcsolatról. A könyvnek külön értéke, hogy bár egy olyan „sötét” témát tárgyal, amilyen a depresszió, írója egy pillanatra sem veszti el humorérzékét.
(a fülszövegből)
Na de vissza ehhez a vékonyka kötethez: szóval csak azért néztem bele, mert Lajta Erika bizony nagyon jót írt korábban, és mi szeretjük a jópofa, nemhisztis nőírókat.
Hát, ez most annyiban eredeti, hogy (én) még nem láttam pszichiátriai jelentéseket a széppróza részeként (Csáthnál esetleg lehet – vki?).
"Az emberben annyi megaláztatás halmozódik fel az évek során, hogy még az is valóságos csoda, ha krumplis pogácsa bír lenni, nem pedig kenyérhéj..."
(15. o.)
Lajta Erika
A kisregény egy 23 éves lány lipóti „kalandja”: vak szerelme, Zoli mellett beleszeret dokijába (nem lesz semmi…), majd meggyógyul, élve a Segíts magadon, isten is megsegít-féle népi orákulummal. (Vele is sokat beszélgetett. Ezek a f e l e s e l é s e k a legjobb részek.) Ja, amúgy depressziós volt, ami olyan mint a herpesz: csak ecsetelni lehet, kiirtani nem.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)