A Nobel-díjas írót elítélik hazaárulásért… biztos sok mindent lehet a norvégokra mondani, de hogy sznobok lennének, azt nem…
Per Olov Enquist: Hamsun - filmregény
[Hamsun, 1996] ford. Kúnos László
Európa, 1997
Ez a „filmregény” a híres-hírhedett norvég író 1936-52 közti éveit vázolja fel rövid kis jelenetekben, afféle irodalmi forgatókönyv-szerűen.
A családjában amúgy zsarnok Knut Hamsunt (1859-1952) Norvégia patrióta írószentjének tartották - egészen a harmincas évekig.
Feleségével, Marievel – aki gyerekkönyvek írója, nem mellesleg Knut H. német tolmácsa – pokol az életük, ez csak a II. vh. után változik át egy újabb szerelemmé, a két öreg bolygó már nem bír elszakadni egymástól. Ha a közelében van, H. elmarja, de a távolból szerelmes versekkel ostromolja M.-t… Még azt is túléli a szerelem, mikor Marienek H.-ról az elmeorvosoknak tett személyes vallomása kikerül a sajtóba…
Két gyermeke szinte pszichiátriai eset lesz. A harmadik (Arild Hamsun), hogy megfeleljen apja elvárásainak, 'átesik a lovon', önkéntesnek áll az SS-be és a keleti frontra kéri magát (!). Különös csoda folytán túléli (pedig a neve sem ad neki túl sok esélyt az életben maradásra), és később egy egész verseskötetet ír az erdőkről...
Marie, egykori színészkőként felolvasó-est turnékba kezd a náci Németországban, terjesztve, hogy H. mekkora barátja a náciknak – ami azért nem színigaz. Ami tény, elkövette az áruló értelmiség minden lehetséges bűnét: cikkeiben Norvégia náci megszállásakor a németek mellett állt ki, Hitlert pedig méltatva búcsúztatta annak bukásakor. Vagy pl. elküldte Goebbelsnek a Nobel-érméjét…
Van egy kulcsmondata a kötetnek, nem tudom, de valószínűleg magától H.-tól ered: „A Nagy Emberek vezetni tudják a csőcseléket, de a Nagy Szellemek nem ülnek lóhátra, ők nem…” Szerinte u.is Hitler – bár nem volt nagy koponya („Nagy Szellem”) – de képes volt alakítani a történelmet („nagy ember”). És Németországot a vörösök és – másik ellenségképe – Anglia ellenében pártolta „csupán”. Javára írható, hogy személyes találkozójukon keményen nekimegy a kancellárnak, Norvégia érdekeit védve, de ezzel csak ront a pozícióján. Túloldalról már úgyis elkönyvelték nácinak, így most két szék közül a pad alá esik…
A nácik bukása után kiközösíti a hazája, pl. egyesek visszadobálják a kertjükbe a könyveit… Talán jóakaratú a az a szándék, hogy a hazaárulás vádját megelőzendő szenilissé nyilvánítsák, de végül – ő ragaszkodik hozzá –, perre kerül a sor. Kora miatt „csak” vagyonelkobzásra ítélik. Nem bánta meg cikkeit, de belátta, hogy tévedett – ilyesmit mond a bíróságon a már régóta süket, félig vak aggastyán.
A bolondokháza-beli hosszú orvosi vizsgálatok alatt elkezdett újabb – kritikusai szerint nagyszerű – regényének a kiadására azonban nagyon sokáig nem vállalkozik senki, régi kiadója sem… Végül még életében kiadták (Benőtt ösvényeken, 1949), sőt életműkiadásának elkezdését is megéri! Mégis csak a család az, aki elkíséri utolsó útjára 1952-ben azt az írót, aki már 1890-ben világhírűvé tette a norvég irodalmat Éhség c. kisregényével, és már 1920-ban Nobel-díjat kapott…
Ez a történet. De mint regény (?) cseppet nem érdekesebb tárgyánál, előszava már minden „poént” lelő, és bár könnyen, élvezettel olvasni, nem támad fel bennünk a kíváncsiság Enquist más munkái iránt… Bár témát jól tud választani, az igaz.
Ez a poszt ide tartozott:
http://murci.freeblog.hu/categories/2007_OLVASMANYAI/
K. H.-tól és -ról a frissebb magyar kiadásokban: kello.hu
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)