Néha egy előszó felér egy tanulmánnyal, vagy legalábbis egy lexikon-szócikkel. Egy helytörténei munkában olvasom a következőket:
Az első ilyesmit persze, hogy a franciák osztogatták, a forradalmárok leleménye, ingyé volt, csak az emberélet nem került akkoriban semmibe. (A citoyen francais gyakorlatilag állampolgárságot jelentett.) Az első kitüntetett Schiller, a költő. Oklevelét maga Danton írta alá, ám mire a poéta kézhez kapta a papirost, a nagy mészáros már örök álmát aludta az oltottmész paplanban.
A műfaj utóélete már kissé árnyalt, hogy úgy mondjam, gyorsan devalválódott: alig pár évvel később Bécstől már a jakobinus felkelésben serénykedő Saurau gróf is megkapta. Vagy ott van Haynau, aki Pest-Buda friss díszpolgáraként avatta fel a Lánchidat... (Fővárosunkban ez a nemes hagyomány máig él, vö. Sztálin.)
Az egyesített Bp. első kitüntetettje a Párizsban élő Munkácsy, az országban az első női díszpolgár pedig Tabódy Ida volt, cinkotai tanító és iskolaigazgató.
A Tabánba nem hiába volt szerelmes Kányádi Sándor...
(via)
(ésatöbbi ésatöbbi)
Széman Richárd: Díszpolgárok - volt nagyközségeinkben és a XVI. kerületben. Corvin Művel. Ház, 2009.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)