"Gustate et videte quam suavi est Dominus/
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az úr"
(Zsolt. 33.)
A minap, egy délután az a mihaszna kérdés pörgette meg éppen le nem terhelt agyam pihentebb fogaskerekeit: beszélhetünk-e az intimitás fogalmáról vallási értelemben? A misztika - persze ez jutott először eszembe, de én konkrétan a testi érzékekkel felfoghatót kerestem... Mint a tömjén bódulata, a gyertyaláng elbűvölő tánca, vagy egy műremek - monumentális templom, festmény, ötvösmunka stb. - által kiváltott katarzis.
A napi robotot persze azért félre nem téve, agykapacitásomnak egy része ezen zizegett még egy ideig. Aztán a szabad kapacitást elfoglalták más ötletek, a mindennapok mozaikjai, el is feledkeztem volna róla, amikor a kezem ügyébe került egy tanulmánykötet:
Érzékek és vallás
szerk. Barna Gábor, közrem. Gyöngyössy Orsolya és Bodosi-Kocsis Nóra
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tansz., 2009. Szeged
A könyv ugyan egy pár évvel ezelőtti konferencia anyaga (Szeged, 2006), de épp ez a téma hogyan is avulhatna el? A legkülönbözőbb tudományágak seregszemléje a tartalomjegyzék: néprajzos, nyelvész, antropológus, teológus, ókorkutató, egyház- és zenetörténész adta egymásnak a szót. Itt a blogban csupán ízelítőt adhatok az elhangzottakból, de talán nem lesz haszontalan.
A karizma melyik érzékünk élménye az ötből? (Persze, az illatos olaj miatt az orré...) Vagy egy hatodiké - mely után Kant is kutatott? A misztikusok lennének Isten tolmácsai? Honnantól látomás egy hallucináció? De érzéki aktus ezek kikapcsolása is: a csönd vagy a böjt. Ilyen kérdésekkel érdemes ennek a könyvnek nekivágni.
Címválasztásom egy páli mondatra utal csupán - indexes stílusban, bocsánat: "Mi Jézus jó illata vagyunk Isten számára azok közt, akik üdvözülnek." (2 Kor.2.)
A téma amúgy nem új, az érzékek antropológiájának már könyvtár(polcnyi) szakirodalma van (Robert Jütte, David Le Breton, stb.), sőt, mint szinte minden, ókori eredetű: Órigenész már értekezett az érzékek és a vallás kapcsolatáról. Hogy még a kései filozófusok is - Descartes, Kant és sokan mások - a látást messze a szaglás fontossága elé-fölé helyezték, lehet annak felismerése, hogy valóban szemünkkel gyűjtjük be a környezetünkből a legtöbb infót, de az is lehet, hogy eleink egyszerűen nem szerettek mosdani... :) De már ekkor érdekes megfigyeléseket tesznek a psziché és az érzékek viszonyáról: pl. Kant leírja, hogy a nagyothalló emberek többnyire bizalmatlanok.
A bevezető, elméleti tematikájú fejezetek után az érzékek szerint csoportosították az előadásokat: az Érintés és szaglás fejezet témái: a zsidó cádik; a tömjén; a biblia korának metakommunikációja: a kéz ókori gesztusai. A Hallás fejezet témái: Liszt és Brahms zenéje; egy orosz virrasztóének; a harangszó jelképrendszere; a zene szerepe egy hazai vaisnava közösségben. Ízlelés: antik halotti torok; zsidó ill. keresztény böjt; a magyarországi szerbek "megszentelt étkezései". Látás: a szakrális viasz - a megszentelt gyertya; a csángó ill. vajdasági magyar népi vallásosság; a látás Istenhez vezető útjai a Bibliában; egy lőcsei falkép ill. a Verduni oltár képnyelvezete; hazai görög katolikus ikonológia.
(via)
Például egy bácskai falu harangozási szokásait elemezve kész harangszó-szótárat kapunk: a harangszó (legszebb szavaink egyike) komplex jelképrendszer: a csendítés szüneteinek száma jelzi, férfi vagy nő halt-e meg a faluban. Utána az összes harang megszólal: ez az első vers. Tíz vers jár a halottnak, ha több harangozást kért a család, azért már fizetett. Régen, ha ilyesmi történt, azt mondták a faluban: "zsíros halott van, szólnak ám a harangok".
Néprajz. Szeretem.
(A poszthoz felhasznált szerzők:
Barna Gábor, Voigt Vilmos, Szabó Ferenc, Török József, Silling István)
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)