"Minden idők legrémisztőbb inflációjában hét nap alatta pengő teljesen elveszítette értékét. A házra összespórolt pénzből kenyérvágó kést és bilit vásároltak. Megkérdeztem apámtól, miért pont kést és bilit. Azt mondta, ezekre volt szükség."
Első könyvem a velem nagyjából egykorú és részben hasonló sorsú írótól, és bár sokat hallottam róla, zömmel pozitívat, most az kell mondanom, nem meggyőző, sőt. Ez a szöveg álmosítóan lapos, mint Csongrád lapálya, ez persze lehetett volna szándékos írói stratégia is, de annak meg nem fedeztem fel értelmét, hogy hol térült volna meg ez a fajta hömpölyögve locsogós mesélő kedv – hogy a szöveg egy (amúgy remek) „slaugos” képével éljek, csak frecskel a sok szó szerteszét. A szövegben alig akad pár olyan bekezdés, amelyeknél, mint egy ínyenc, csettintettem volna, ezeket zömmel (ha nem mindet...) ki is idéztem ide. A többit kb. olyan könnyed és élvezetes olvasni, mint egy dínót pórázon sétáltatni.
"A fekete vonatról mindenki tudja, hogy Pesten így hívják, de vidéken nem nevezik feketének. A fekete vonat hetente kétszer jár, hétfpn hajnalban a fővárosba viszi dolgozni a sperma- és pálinkaszagú férfiakat, péntek este koszosan, izzadtan, kőporosan, zsíros hajjal és botgőzösen hozza őket haza. Már amennyiben a haza ott van, ahol elmosogatnak a krumplileves után, és ahol a kapkodós baszás szó nélkül kijár, és nem ott, ahol az egész hét eltelik velük és rajtuk: a munkásszállón."
Ha csupa ilyenből építkezne az író, ott lenne a helye a polcon valahol Bartis mellett. Nem csak a kötet nagyságán vagy a történetek kesze-kusza szőttesén érződik, hogy monumentálisnak készült, talán eddigi életmű szegletkövének fúrta-faragta Grecsó ezt sokfelé ágazó családtörténetet - legyen az saját családjáé vagy képzelt sorsoké, ez nem is fontos, igaz, több szereplőre akár saját családunkban vagy szomszédságunkban is ráismerhetünk. Ám ennél többet várok egy befutott prózistától, igazi feszültség helyett csupán kóbor áram kering a szövegben.
"Apám (…) Felbontott még egy sört, folytatta. (…) A nőknek ritkán jó, megjátsszák magukat. (...) Első szerelmem egy mindszenti varrólány lesz majd, minden ölelés után azzal vádolom, hogy megjátssza magát. Azt akarom, bizonyítsa be az örömét."
"Remegett a lábam is, meg az állam is, mint mindig, ha ideges vagyok, ültünk egymás mellett a padon, ő pizsamában, rajtam kapucnis dzseki, remegtünk. Ott ült a szentesi elmeosztály udvarán két egészen hasonló formájú, remegő férfi. Márton tata és Juszti mama baja bennünk futott össze, akkoriban mondta egy szegedi kutatóorvos, isteni tesztcsalád vagyunk, ritka az ilyen kedvezőtlen génállomány."
Pedig a téma remek, a 20. századba, mint egy hentesné húsos valagába belemarkoló családregény, egy szocialista eposz ez, és azt sem mondom, hogy túl sokat markol, mert bőven van mit, de... nehéz megmondani, az első felében többször majdnem abbahagytam, a stílusával volt bajom, olyan kajla (vagy túlszerkesztett?), sokáig semmilyen, majd ír egy remek bekezdést, aztán megint nekilódul nyekeregve, mint egy bolondos szamárkordé (ismét a regényből elcsent kép). A nyelvezete száraz, nem csak szikár, gyakran unalmas, nem csak távolságtartó. Prézliregény a rántott hús koráról. (Mondhatnám, jobban szeretem a sörtésztát.)
"Féltékeny asszonykezek markolták szorosabban a halkést a hátsó konyhában, gereblyéző férfiak álltak a meg a kert legmagasabb pontján vagy egészen a kerítésnél, hogy lássák, ahogy Róza legurul a pályához. Lebegett a szoknyája, a „borbélyköpeny” csiklandozva engedte be a levegőt, és a combokat simogatta a nyári szél. Róza az ég felé emelte fejét, vörös haját úgy húzta maga után, mintha úszna, először kacagott, aztán a kacagás egyre fuldoklóbb, habosabb lett, vékonyodott. Fölemelte mindkét lábát, lucskos csiklóját odapréselte az üléshez. A telep megbolydult, Váradi pék felesége ilyenkor fogott a kemence pucolásához, mert csak ezen a nyilvános paráznaságon tudta annyira feldühíteni magát, hogy megfelelő erővel markolja a drótkefét. Dancs lángosos tésztát gyúrt, olyan irtózatos haraggal, hogy másnapra habos, könnyű volt a lángos tésztája, mintha piskóta lenne, kőtt pite vagy Kossuth-kifli. Ladányi hentes abbahagyta a filézést, melyhez máskor olyan türelme volt, kilépett a raktár mögé, és mikor megnézte Rózát, visszament, aztán kicsontozott három láda marhalábszárat. A megyei hentesversenyen nem állták volna vele a tempót. Márton [Róza férje - pável] szégyellte magát, mert tudta, hogy az asszony most közhíré teszi, hogy baszhatnék, és a hír előbb-utóbb el is jut valahová."
Az idézetek ellenére inkább őt ajánlom:
Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek – Gyávaság
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)