Ablonczy Balázs: Trianon-legendák
Jaffa, 2010.
[négy és fél idegenszív]
"ÉS: -Visszatérve a legendákhoz, a kisebbek közül való, de az egyik legmakacsabb arról szól, hogy Románia (...) „kéjnők és/vagy hazafias szellemű bojárlányok szolgálataival igyekeztek az antant államok férfiait és szakértőit kedvezőbb döntésre hangolni" (...)
A.B.: -A történet arról szól, nem kis részben Henri Pozzi újságíró, utazó kalandor összefércelt emlékezései alapján, hogy a szerb, a román és talán a csehszlovák kormány is örömlányokat és/vagy hazafias érzelmű hölgyeket küldött Párizsba, és „bedugdosta" őket az antant diplomaták ágyaiba, és ezért húzták meg ők ott a határokat, ahol meghúzták. (...)
Vicces, hogy közben, a 2000-es évek elején a román szélsőjobboldali publicisztikában, a Romania Mare-ban lehetett olvasni olyan cikkeket, amelyek szerint azért nem lett a Tisza Románia határa, mert a magyarok örömlányokat küldtek Párizsba, hogy a maguk javára fordítsák a békeszerződést. Gyanítom, hogy ez inkább egy közép-európai vándormotívum."
(ÉS-interjú)
Trianon után évtizedekig a revízió uralta a közgondolkodást, az elvesztett II. világháború reménytelensége után pedig teljesen tabuvá vált, 1948-tól úgy kb. 1975-ig, amikor maga Kádár legelőször beszélt róla, ez időben összesen három történelmi munka érinthette, Kassai Géza (1959), L. Nagy Zsuzsa (1965) és Ormos Mária (1983) munkái. A belpolitika erősen ambivalens – tudathasadásos volt, és nemcsak balról, pl. a Fidesz is egyazon évben (1990) vonult ki a Trianon-emléknapon a parlamenti ülésről és kezdődött meg a bálványosi szabadegyetem rendezvénysorozat Erdélyben – mely később egyértelműen a párt szellemi holdudvarának lett a nyári szabadegyeteme/piknikje.
Mindjárt ez elején mély vízbe dobja olvasóját: ahelyett, hogy sorra venné a téveszméket, rövid historiográfiai áttekintés után sorolni kezdi a máig homályos pontokat az 1920-hoz vezető eseményekben... Még a napjaink híradóiban szereplő moszuli olajmezők is szerepet játszhattak Trianon előtörténetében (San Remó-i konf. 1920. áprilisában), sok más apró diplomáciai, gazdasági faktor mellett: van még mit kutatni a magyar illetve szovjet, amerikai, japán és SzU-kapcsolatokban is. A visszatelepülők ügye mellett további feldolgozásra vár nem csak félmillió emigráns ügye, de a „maradék” nemzetiségtörténetének, vagy a leszakadt kisebbségek helyzetének tisztázása – úgy tűnhet, ez a téma már lerágott csont, de ez is csalóka.
Aztán jönnek fejezetenként a legendák és cáfolatuk (nemes egyszerűséggel azok neve, akik némi ködöt a téma köré fingtak, annak oszlatása helyett: pl. Henri Pozzi, Fejtő Ferenc és Raffay Ernő (ők, egy lapon!) – és azoké, akik a tisztába tételért munkálkodtak: Ádám Magda, Romsics Ignác és Gergely, Zeidler Miklós, Szarka László, Bárdi Nándor, stb. - pl. a Limes c. folyóirat - róluk majd még egyszer később.)
Néhány tény a közvélekedésben elterjedt tévedésekkel (vagy csak sima tudatlansággal) szemben: "A.": a tévhit (eléggé „eccerű” megfogalmazásban), és "B.": a tények.
A./ a kommunisták "megtapsoltak" Trianont, B./ pl. az 1925-ös Komintern (V.) kongresszusa elítélte a békediktátumot és kiállt a népek önrendelkezése – gyakorlatice a revízió – mellett.
A./ „Hatvannégy Vármegye Ifj. Mozgalom”, B./ A tört. Mo.-nak (Horv. nélkül) 63 vármegyéje volt, plusz a „Corpus separatum”: Fiume, Bp. alá tartozott.
A./ Apponyi 3 nyelvű remek szónoklata még a kemény antantszíveket is meglágyította („érvei delejességével” – ezek magának Apponyi grófnak a szavai!), de a magyarfaló franciák mégis keresztbe tettek nekünk. B./ Apponyi csak franciául beszélt, majd röviden összefoglalta magát angolul, olaszul pedig csak pár szót szólt. És előre elfogadta a majdani ítéletet, új érvet pedig nem is mutatott fel ellene. Ráadásul kint nem is volt népszerű figura németcentrikussága miatt (nem pedig a "Lex Apponyi" miatt.)
A./ Clemenceau utálta magyar menyét, Michnay Idát, s rajta keresztül hazánkat, B./ ellenkezőleg, és pl. a C. család még azután is gondoskodott róla, hogy megcsalta a férjét, C. fiát, aki emiatt elvált tőle. Ennél sokkal nagyobb baj lehetett még az is, hogy C. utálta – és emiatt nem értett hozzá – a földrajzot.
Az iránta táplált magyar ellenszenv amúgy Trianon nélkül is jogos lenne – hírhedt volt bárdolatlanságáról, nála jobban egyébként már csak külügyminiszterét, Pichon-t rettegték a diplomáciai körökben. Ama jún. 4-i napon egyébként már Alexandre Millerand volt Fr. miniszterelnöke.
A./ Számos könyv, lexikon (pl. a Pannon Enc., A magyarok krónikája), útikönyvek, cikkek garmadája (még a História 1995-ös különszáma is, vagy Koltay dok.filmje, stb stb.) a Kis-Trianon palotát említik meg a békediktátum aláírásának helyszíneként (vagy erre tesz utalást képi anyagával.) B./ Valójában a Nagy-T. palota a helyszín, melynek legelső lakója a Napkirály egyik szeretője volt egykor, Mme de Maintenon. Az eseményről ma a Cotelle-csarnokban egy kis tábla is megemlékezik – Jean Cotelle szintén 17. századbeli, az többek közt ő festményei díszítik a palotát.
A 2006-os évfordulón kint tüntető magyar politikai csoport (HVIM, Pörzse Sanyika, Kárpátia együttes stb.) is rossz helyszínen járt, a kastélykerten túl, a legalább egy km-re lévő Waldorf Hotelnél... (Itt azóta többcsillagos Gordon Ramsay-étterem is található.)
A./ A szabadkőművesek tépték szét a Monarchiát. B./ Csak egy adalék: Tisza egyik békekövete maga is szabadk. volt. De most ennél jóval többet is tesz Ablonczy: a MOL iratanyagára támaszkodva pontról pontra megcáfolja a ma is ronggyá idézett alapvető szabadkőművesség-ellenes pamfletek ősét, Somogyi Istvánt, akit szétidézett már Fejtő Ferenc is, majd a nyomában mindenki a Drábik Jánosokig bezárólag.
Stb., stb...
Előszavában maga A.B. is bevallja, ez nem történelemkönyv, csak kiegészíti ezeket, pl.:
- Zeidler Miklós: A revíziós gondolat [Bőv. kiad.]. Kalligram, 2009
- Trianon / szerk. Zeidler Miklós; a térképeket kész. Sebők László., 2. jav. kiad. Osiris, 2008.
- Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés - 3. bőv. kiad., Osiris, 2007- Szidiropulosz Archimédesz: Trianon utóélete - a magyar társadalom Trianon-képe az ezredfordulón, Kairosz, 2004.
A kötet kiadója a nem éppen komoly szakmunkákra specializálódott Jaffa kiadó - kivitelézése nem túl igényes: ordítóan tátongó sorközök, kissé összegányolt címlap, össze nem fésült tanulmányok - igazából teljesebbé tehető, ha melléolvassuk a szerző interjúit a hvg-ben és az ÉS-ben, ezek lekerekítik, kiegészítik, összegzik a szerteszét ágazó történeteket. (+ linkek: HetiVálasz, Múlt-kor)
Szívesen ideokoskodtam volna még valamit, de ennél igazabbat, szebbet nem tudnék, visszaadom hát a szót Balázsnak:
"Az az érzésem, sokszor szinte belelovaljuk magunkat, hogy „minket mindig bántanak, és velünk mindenki kiszúr". Nekem is vannak ilyen impulzusaim néha, de ezek ellen az ember küzd. Ez olyan, mint a depresszió. A történeti érvelést meg a sírást hagyjuk, az a hajó elment, hogy a határokban változás lesz. Ha igazán azt gondoljuk, hogy a nemzet fontos a XXI. században - és én azt gondolom, hogy a nemzet fontos viszonyítási pont marad sok mindenki számára -, akkor a globalizáció ellenére vagy azzal párhuzamosan meg kéne tanulnunk kiterjesztően értelmezni ezt a fogalmat. Nem feltétlenül csak az a magyar, aki Magyarországon él, magyarul beszél és szereti a Túró Rudit.
Nagyon sokféle identitás, akár a szomszéd országok többségi kultúrájával számos ponton érintkező identitás is lehetséges; a Spanyolországban paradicsomot szedő, magyarul beszélő, Romániában élő adventista roma például a kurrens magyarországi felfogás szerint nem tartozik a magyar nemzethez, és talán ő maga sem tartja odatartozónak magát, de a magyar kultúrának ő is valamiféle hordozója. És számos más élethelyzet lehetséges, az Izraelben munkát vállaló csángóktól a negyedik generációs clevelandi magyarig, aki már törve vagy egyáltalán nem beszéli a nyelvünket, de, mondjuk, táncol, vagy csodálatos fotókat csinál Erdélyről. Én azt hiszem, hogy ezt a szétszóratottságot a javunkra is lehet fordítani. Felmutatni egy barátságos, sérelmeit feldolgozó Magyarországot, klassz és vibráló magyar kultúrával, Szigettel, MűPa-val, Bartókkal meg Breuer Marcellel. Amihez egyszerűen jó dolog - legalább az identitásunk egy részében - illeszkedni. Ez lenne az igazán nagy Magyarország. "
(újabb részlet az ÉS-interjúból)
Ablonczy Balázs (1974-)
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)