Tom Naegels: Válófélben
[Los, 2005] ford. Bérczes Tibor
Pánik könyvek, Silenos, 2011
flamand/kortárs/regény
[négy tétova belga]
Emlékszünk arra a félcédulás jobbikosra, aki valami görög nyaralása alatt, részegen, röhögve lehelótázott pár cigányt? Na itt az alaphelyzet majdnem ilyen, csak Belgiumból, a píszízmus (P.C.: pol.correct) fellegvára alól. És legyenek hőseink inkább csak perioikoszok. (Nem töriseknek: ógörög, „körüllakó”, Spárta szolgasorban tartott szomszédos népei.)
Persze ez a könyv nem lekezelő, rasszista, éppen erről szól, hogy kell hogy létezzen jogos ellenvélemény is a mindent elárasztó, hazug píszí szóáradattal szemben, úgy, hogy senki nem esik le a tolerancia és az önvédelem libikókájáról. Ehhez persze nem a politikai lózungokat kell szajkózni, éppen elég egy mindennapi belga életét élni.
(Tom és Nadia - a filmből)
Szerzőnk hőse így önmaga lesz, a regény valójában egy mai belga mindennapjainak esszenciája, egy bevándorló szeretővel és a bevándorlók agresszív, jogkövető jogkövetelő tüntetéseivel, a „bennszülött” belgák hol jogos, hol túlzott ellenérzéseivel az élősködőkkel szemben. (Az idézőjel most elmaradt. Mondom, hogy nem píszí.)
"Belgium olyan ország, ahol mindig esik az eső, ahol a barátok előzetesen egyeztetnek, ha meg akarják látogatni egymást, a férfiak pedig bort ajánlanak fel, ha nem akarják, hogy gyerekek játsszanak az utcájukban."
Elbeszélőnk persze vívódik magában, lesben állva figyeli önnön gondolatatait, az öncenzúra állandóan túlórázik benne, így nevelték, de ezt naponta felülírja az élet. Hogy amit éppen gondol, hogy pl. alig lát olyan bevándorlót, aki ne a kocsmában töltené a mindennapjait, az most rasszizmus-e?! Vagy ez:
"Az utolsó szalmaszál Jonas, a fotós személyében most lép be a szerkesztőségbe. Kinn volt, hogy lefotózza a meggyilkolt marokkói férfi emlékére rendezett „méltóságteljes megemlékezést”. Legalábbis ez volt a terv. De amikor a méltóságteljes megemlékezés helyszínére ért, öt fiatal agyba-főbe verte. Amikor menekülni próbált, a nyomába eredtek. Ketten lefogták, a másik három pedig összetörte a fényképezőgépét.
Egy tízezer eurót érő készüléket! Kölcsönt kellett felvennie, hogy meg tudja venni! Az állása függ a fényképezőgéptől! Anélkül munkanélküli lesz! Szabadúszó, az újság tehát soha nem fogja megtéríteni a kárát!
Egy barátom fényképezőgépét tönkretették azok a suhancok, akik abban lelik örömüket, hogy begorombulnak, persze lehetőleg csoportosan, hisz amúgy is mindent falkában csinálnak, mert az „egyén” szónak számukra nincs is jelentése. Reszketek a dühtől.
Jonas még nálam is jobban. Remeg az ajka, a kezei rángatóznak, a szeméből pedig süt a gyűlölet. Csak annyi jön ki a rekedt torkán, hogy „koszos makákók, kibaszott, szemét makákók”. Íme a pillanat kényszere alatt támadt érzelem. Jonas jószívű, kedves fiú, tekintettel van mindenkire, de hogy ne lenne valaki rasszista, ha épp az előbb verték össze fele annyi idős fiatalok, akiknek amúgy az iskolában lett volna a helyük? Miért nincsenek az iskolában?
Egy kolléganő sírva fakad, amiért Jonas „makákókat” mondott. Kiszalad a folyosóra. Elküld, amikor utánamegyek.
– Itt mindenki rasszista! – zokogja. – Jonas, a brüsszeli idióták, akik azt hiszik, hogy viccesek, ha musztafáznak meg barna embereket mondanak.
(De hát ez nem rasszizmus! Vagy a pillanat kényszere alatt támadt érzés vagy a magasan kvalifikáltak ironikus, tabudöntögető magatartása, mellyel utánozzák az alacsonyan képzetteket. Hát ennyire már csak ismersz bennünket! Hát úgy nézünk mi ki, mint akik rasszisták?)"
(Köszönet a részletért a kiadónak)
A címbeli válás ('los' a netszótár szerint = free, mobile) egyszerre utal a mesélő válására (feleségét egy csinos pakisztáni menekülttel csalja meg, akit egy integrációs tanfolyamon ismer meg) és utal a társadalmi szakadásra is. És van még egy harmadik szál is: elesett nagyapja eutanáziát követel magának, de nem eléggé beteg az orvosok szerint, hogy "kiérdemelje."
"3. § (2) A beteg írásos kérése és az eutanázia alkalmazása között legalább egy hónapnak kell eltelnie."
Belevilágít a fejekben lévő zűrzavarba is: hogy mennyire nem ismerik eléggé a belgák az iszlámot, de a muszlimok is kapnak a jóból: éppen olyan álszent vallás az övék, mint a katolicizmus volt régebben, írja (Hogy ma is az-e, arra nem tér ki, az egy másik téma.) Az alkoholt ivó muszlimokról eszembe jutott Bächer Iván algériai útikönyve, amiben hasonlót ír le a szerző: újságpapírba csomagolnak minden egyes sört a kis zugkocsmában, úgy csempészik haza - mert Allah minden ható, de az ő szeme sem lát mindent...
Felbukkan Pándy András is (nesze neked magyar országimázs, még mindig ő lehet a leghíresebb magyar arrafelé), igaz, ez valami vicc a szerzőtől, mert e névvel itt egy tipikus bennszülöttet, egy nagyhangú kocsmatölteléket szerepeltet.
Regénynek egyébként csapnivaló, de a bevándorlóktól ostromolt megszállt Európának, valamint a problémákat csak elodázó s egyben gerjesztő brüsszelitizmusnak elég jó kórképe. Diagnosztikus irodalom.
Rokon könyvek:
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)