Jönnek-mennek a szereplők, akikből többen soha nem térnek vissza, sejtelmesek, de vagy unalmasak vagy eleve nincs is mit rejtegetniük - mintha ipari kamerák felvételét látnánk egy rendezői film helyett. Hiába olyan sikerhajhász elemek bevetése, mint az asztaltáncoltatás, vagy a meleg motívum az egyszerű emigráns bakák közt.
A cím nyomán azt hihetnők, a seggükön megülni képtelen izgága emigránsokról szól, pedig dehogy, tengés-lengés van ezerrel, utazgatnak, spórolgatnak, várják a híreket, kóstolgatják a brüsszeli kagylót, ha épp nem telik húsra - vagy vedelik a portóit: legalább ennyi öröm jutott nekik, ha már egy elcseszett regény statisztái lettek. Mert lehet ugyan jó még egy történet nélküli regény is, de ebben regény sem volt.
Elég izgalmas korszak a krími háború előestéje (18582-ben járunk) - a kézirat felét mégis ki kellett volna hajítani, és hozzáírni pár tényleg nyughatatlant... Egy így egy kicsit misztikus, egy kicsit kémhistória, a maradék süppedés az emigrációs plázs homokjába, ahogy az olvasó süpped el vele a foteljében, az álmosság homokzsákjaival képzelete léghajóján. (Huhh)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)