Robert Kirkman (írta), Tony Moor (rajz): The walking dead - élőhalottak, 3. kötet: Menedék
[Safety behind bars, 2005] ford. Juhász Viktor
Kepregeny.hu, 2011.
[3 és fél elhagyott végtag]
Miért vonszolják olyan lassan magukat a zombik? Mert hullafáradtak. És szerencsére nincs olyan, hogy vega zombi, és mind húsevő, mert így biztos meghagyják a börtön babkonzervkészletét... Ilyesfajta humorral traktál(hatna) minket a híres képregénysorozat 3. füzete, melyet @elefes (a céhbeli Lakatos Pista) ajánlására olvastam el – és tettem ki még előtte a „Best of 2011” polcomra a molyon. Hát, szűkösen, de ráfér.
A történetben - a vér és a forgácsként repkedő agyszövetdarabok után - a hányadék a leggyakoribb testnedv (már ha annak számít), poénkodnak is vele, nem túl sikeresen, a molyon @mdmselle bonmot-ja jut eszembe egyikről: „Egy úrinő nem izzad, legföljebb felhevül” - itt az egyik női szereplő nem hány: csupán csak öklendezik. Majd jön a slusszpoén: a terhes nőt a pasija meg akarja csókolni, de ő nem hagyja, merthogy épp friss hányás szagú, mire ő: nem baj, ő azt már „megszokta”...
„Kelj fel és járj!” Szinte szó szerint ezzel támaszt fel egy zombit Rick a sírjából, fincsi utalás ez, sajnos a feltámasztott hulla zombi, egy cimbizombi, akit most barátilag újra le kell gyilkolni. De nálam zombis témában eleve nem lehet semmi érdekfeszítőt írni (bár a zombi Hamletet megnézném), halálra ásítom magam, bocs, Kirkman, elég gyermeteg a történet. Szerencsére az élőkről szól a történet, a szokásos: hogy működünk összezárva, milyenné leszünk, ha kifordul a sarkaiból a világ.
És a társaság elég vegyes: akad itt terhes nő, kisgyerekek és elmebeteg késes gyilkos, egy exrendőr és börtöntöltelékek, egy még fickós öregember és a testiség világát csak most felfedező kamaszok, egymásnak ugró macsók (ld. fent), megspékelve pár lappangó zombifertőzöttel... És épp erre utal a (magyar) cím, az élőhalott kifejezés nem a zombiknak jár, ők - a képregény nyelvezete szerint "dögök" csak.
A rajzok néha egész jók, máskor meg esetlenek. (Az elég kretén, hogy a könnyet ábrázolja: mintha kifolyt volna a síró személy szeme.) Nem vitte túlzásba az aprómunkát, csak amennyi kell egy-egy karakter, érzelem/feszkó ábrázolásához, és persze mindezt a téma komorságához illően feketén, fehéren. De inkább csak feketén. Szóval hajrá, Adlard. Zárópoén: minden alak közt a zombik a legélethűbbek.
A szöveg: idétlen dolog az egyes szavak kiemelése vastagon, ezt csinálja idehaza az olvassbele könyves oldal is, roppant idegesítő, már-már bezombulok tőle, miért kell csecsemőnek nézni az olvasót? Egy képregényben ennek lehetne annyi funkciója, hogy pusztán a hangsúlyt jelzi, de ennek sincs túl sok értelme egy eleve buboréknyi szövegben. Olyan, mint egy kiemelt apróhirdetés, vagy gyászjelentés. Zombis képregényben minden szövegbuborék amúgy is egy-egy gyászjelentés. Pedig a folytatás garantált.
Robert Kirkman egy forgatáson (balról a harmadik!)
és Tony Moore:
Mások: kötve-fűzve +belenéző, graphicly.com
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)