Hungarovox, 2011
a másodkötetes szerző tollforgató munkájának kínlódása, no meg annak hiábavalósága is, a keservesen megírt, gyenge ötletekből kihajtott, szatirikus – ilyen-olyan elbeszélések sora csak egy maroknyi pukkantós fólia, amit utána gyorsan kimarkol a kezünkből a szél. Kb. ennyi ez a kötetke is.
Bocs @egy_ember, hogy ajánlottam a címe miatt. (Az első pukkantásban egy ámokfutó járja az antikváriumokat, hősünk orra alá is többször borsot tör, majd végül gyászos halált hal súlyos könyves szekrénye súlya alatt. Végtelenül gyermeteg. És ez lett a kötet címadó darabja!)
A szerző nagyra lehet házi könyvgyűjteményével, de nagyon nem tud írni. Hörcsög-típus lehet, csak gyűjt, és finnyás is, Kafkát emleget, máskor egy hőse csak a keresztnevükön gondol a világirodalom írófejedelmeire, miközben egy szerkesztőségben Borges vizeletével készült teával kínálják, stb. – de aligha olvassa őket. Máskülönben rájönne, hogy ez nagyon kevés volt. Folyamatosan kifejezésre juttatott mizantrópiája még kedves lehetne a cinikus olvasó szívének, de olyan esetlenül utálkozik, hogy már csak ezért megérdemelné, hogy büntetésül gyámságba adják az író urat mondjuk Hajdú Péter bármelyik vendégéhez, súlyosabb ítélet esetén magához Hajdúhoz.
Jo Nesbø: Leopárd [] ford. Petrikovics Edit
Animus, 2012.
Szóval dupla féltégla a könyv, mégis, több Hongkongot szerettem volna (itt kezdődik és fejeződik be a legújabb Hole-epizód), mert itt úgy éreztem, végre hazatalált ez a jámbor dúvad, és nem csak mert drogozik (drogozik, hogy ne igyon - mintha egy másik bolygóra került volna át a Kis herceg Részeg embere). Annyira bírtam ezeket a jeleneteket, a hórihorgas, szőke kopó teljesen elüt az új, kis sárga és mocskos világából, mégis teljesen beleillik ebbe a kavargó, félelmetes sokmilliós miliőbe, ahogy meglapul ott, mint egy skandináv nindzsa, mint egy egyfős hadsereg, egy komplett buddhista dzsihád [saját képzavar, @cop.!]
De ez csak mellékszál, a világvándor krimi bejárja a fél világot, Közép-Afrikától Skandináviáig, és még elborultabb, még elmebetegebb és még véresebb, mit eddig bármikor.
Nem koptatom sokat a klavit, lásd inkább itt, ha meghoztam hozzá a kedvet.
*
Debreczeni József: A politika fertője
Deborjó, 2011.
Boldvai, Puch, Princz, Simicska – a hazai oknyomozó-újságírás eredményeinek schmittesített (na jó, természetesen lábjegyzetelt) zanzája, részleteiben még éppen a bulvárlapokon felnőtt olvasók figyelmét lekötni képes szinten, persze a szerző Ovi-szerelmének (héja karvalytőke nász az avaron) szokásos vallomásaival (ld. D.J. „közírói” életművét) és jó pár publicisztikai ízű petárdával…
Ami pozitív, hogy mindenkit alaposan kioszt – bár sokat elárul elfogultságáról, hogy akit még előbb „leleplezett”, azok vallomásait később felhasználja kedvenc főbűnösei ellen, míg ezt fordítva már egyszer sem teszi meg.
Summa summarum: summások országa leszünk, ha ezek a fejünk felett folyton elosztják a lét (vö. a híres 70-30%).
(Legfőbb hivatkozásai: Népszabó, Mozgó V., ÉS)
[3 és fél Nokiás doboz]
![olvastam még [201711]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/b9d2b282316ed0fcfc96f2cc3c446dfa_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)