Michael Hjorth - Hans Rosenfeldt: Ingovány
[Det fördolda, 2010] ford. Dobosi Beáta].. -
Animus, 2012
[5 eltűnő lábnyom a zsombékban]
"A nyitójelenet szerint västerasi erdőben egy gyerekcsoport egy fiú holttestét fedezi fel. A brutális tettes vagy tettesek kivágták az áldozat szívét, akit hamarosan azonosítanak is: Roger, egy elitgimnázium tanulója. Ezután a helyszínre érkezik a stockholmi Höglund felügyelő és csapata, akik a kisvárosban legnagyobb meglepetésükre egy régi ismerősbe botlanak: Sebastian Bergmanba, a zseniális kriminálpszichológusba (aki) egykettőre nélkülözhetetlenné teszi magát."
(kello.hu)
Újabb sikeres szerzőpáros a csillagokkal már amúgy is telehányt skandináv irodalom egén.
Mindig ámulattal töltött el, hogy egy ilyen alázattal és magánnyal teli munkát hogy lehet szétosztani négykezes produkcióvá, egyikük megnyit egy bekezdést, másikuk pedig lezárja? Egyetlen mondaton is megosztoznak? Ettől már nincs messze a közös szerető sem, annyira intim. Na mindegy, titokzatos dolog ez.
(Hosszú lesz, de spoilermentes)
Már volt néhány ilyen kiscsoportos munkához szerencsém, ezek eddig nem bizonyultak remekműveknek, csak derekas iparosmunkának, viszont a fércelés sem feslett fel a szövegben. Most egy csaknem remekműbe botlottam bele (dehogy botlottam, régóta célirányosan vadászom minden skandinávra, na nem úgy, mint Anders Behring Breivik), ehhez képest fel is sejlett néha a másik keze munkája, néha kidomborodott az ironikus véna, máskor pöttyet szájbarágósabb volt, persze a fordítás ezeken minden bizonnyal tovább csiszolt, meg lehet hogy tévedek, amúgy is mindegy, nem tudtam eldönteni, melyik a jobb író kettejük közül.
Csaknem remekmű, áradoztam az imént, és valóban a legjobbak közé szárnyalt az eddigi (skandi krimi) toplistámon, Alvtegen, Nesbø és Jussi Adler-Olsen mellé. Annyiban eltér az ő világuktól, hogy itt nem egy velejéig beteges, pszichotikus, szinte gyászfekete társadalom taglózza le az olvasót, az itt megismert vidéki Svédország "csak" simán deprimált, na nem mintha ez nem lenne elég, azt próbálom érzékeltetni, itt most kissé kevesebb jeges köd szitál az arcunkba.
"Torkel odabiccentett a recepciós nőnek és a lifthez ment … A hangszóróból a Rolling Stones szólt. A legkeményebb zene, mit ifjúkorban hallgatott, gondolta Torkel. Ma meg már liftekben játsszák."
És valahogy a humora is emberibb, nem csak fekete ez sem, Nesbo is megenged néha egy-egy viccet, de az a kuncogás hamar belénk fagy, ez itt, megkockáztatom, derűsebb olvasni, és nem döntesz úgy a könyv végén, hogy még turistaként sem mész soha Skandináviába. (Kezd a meggyőződésemé válni, hogy a skandináv bevándorlásügy a legfőbb, titkos támogatója ennek a skandi krimisorozatnak, hogy az embereknek elmenjen a kedve bevándorolni, hiszen ezek a krimik igazából szociográfiai leletek egy borzalmasan degenerált jóléti társadalomról.)
"A vita persze nem vezetett sehová. Különösen a családjukat elhagyó apákat kiáltották ki bűnbaknak, általánosságban pedig a nemtörődöm szülőket ostorozták, na meg a filmeket és az erőszakos játékokat. Végül azután egy agyonpiercingelt harmincas nő kimondta azt, amire Torkel már várt:
– Nem szabad elfelejtenünk, hogy a társadalom egyre kíméletlenebbé válik.
Ezek tehát az okok: szülők, videojátékok és a társadalom. A megoldási javaslatok azonban halványak, csak mint mindig. A megoldás egy törvényileg meghatározott szülői idő lenne, amint a két szülő egyenlő arányban osztozik, valamint szigorú cenzúra és több ölelés. A társadalmon nincs mit változtatni."
Újabb sorozathős született: egy kiégett kriminálpicológus, aki egy thaiföldi nyaraláskor elvesztette a feleségét és kislányát, s azóta csak kódorog a világban és azt csinálja, amiben - a szakmája mellett – az egyik legjobb: nőket fűz be egy éjszakás kalandokra. Alakjával kissé Dr.Ház bukkan fel északon, szereti a kollégáit ugratni, mindenkinek beszól és még a tetthely közelben is rámászik a nőkre, de mindig szükség van a penge eszére. ez persze sablonosnak tűnhet, de jól van megírva.
"Sokkal nagyobb problémát okoztak a kísérletek mellékhatásai. (…) Mivel Sebastian az egész létezését egy intellektuális énképre, az eszesség illúziójára alapozta, ez az állapot irtóztató volt. Bódulatban élni, eltompítani a fájdalmat jó. Na de minden mást is pont olyan ködösen érzékelni, magát az életet is, és a saját éleselméjűségének is búcsút inteni… Pengeélen táncolt. Kénytelen volt döntést hozni, választani a tökéletesen tiszta gondolkodással párosuló félelemállapotok és
korlátozott megértést biztosító nehézkes, elmosódó élet között. Amikor felismerte, hogy az életét így vagy úgy, de gyűlölni fogja, egyre megy, mit tesz, a félelem mellett döntött, és egyik napról a másikra abbahagyta a gyógyszerezést is."
Feltűnik egy Mr. Bean is, egy derék helyi rendőr képében, aki két szolgálat közben folyton a feleségét hágja, mert nem jön össze a baba, ez egyszerre tragikus és nevetséges szála a regénynek, tudjuk, mennyire megviselhet egy kapcsolatot ez a futószalagszerű próbálkozás, de humoros is, pláne, hogy ez kihat a szolgálatteljesítésre is.
"Az egész olyan volt, mint az állattenyésztés. … Talán fel kellene hívnia, hogy
megkérdezze, ne ejakuláljon-e egy pohárba és tegye a hűtőbe, mielőtt elmegy otthonról. És ami a legrosszabb, egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ezt Jenny csapnivaló ötletnek tartaná."
Felvonul még egy rakás zsaru (a fővárosi kemény zsaruk kitelepülnek a kisvárosba, tiszta Twin Peaks, csak nem meggyes lepényt falnak), de vissza a dokihoz: komplett diliflepnit állíthatunk össze róla, mert persze nem véletlen lett ilyen mizantróp: szülei rabigája alól kamaszként menekült el, csak azért tér vissza gyerekkora színterére, hogy mielőbb megszabaduljon az örökségtől. Fel is próbálja azonnal a szomszédasszonyt.
Így keveredik bele egy lassan sorozatgyilkossággá terebélyesedő bűnügybe (nem árulom el, hány hulla lesz, csak annyit: nem csak egy), ez a szála a regénynek igazi nyomozós sztori (csak mert az általam legutóbb olvasott darabban pl. már a legelején megismerjük a tetteseket), a legutolsó oldalakon áll össze a kép, lehet izgulni - mert lassan hozzászokunk, hogy a skandi krimikben mellékszál a bűnügy és már „csak” a szociopatológiáért olvassuk.
Lesz itt a leltárban mindenféle a mózesi lajtromról, a következőnél esküszöm sorra pipálom a megsértett parancsolatokat. Ebben a világban több Ikea-katalógus van a könyvespolcokon, mint Biblia, klappol is minden sokáig, összetartják a világot a derék tiplik, csak egyszer ugye minden elrohad, főleg ilyen erkölcsi klímában, megroggyan a pozdorja fundamentum.
Családszociográfia is ez a kötet, ennek a haldoklását diagnosztizálják a szerzők, s már nem is kell a társadalom szövetének elrákosodásáról beszélniük, ha a szemünk előtt rohadnak el maguk a sejtek.
"Sosem késő jó apává válni" - visszhangzik a kívánság hősünkben, persze nem így lesz, nem mese ez, de azért néha meg tud még lepni ajándékokkal a sors.
Szép ez a svéd nyelv, pláne ha nem értjük, de azért érdemes a filmtrailer miatt is:
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)