'utazóregény'
Tarandus, 2012
[4 nyesedék macskapöcse]
"…annak idején úgy szerette az életet, hogy pisiltek utána a nők"
Szindbádból egy van, és mégis végtelen sok. Ugyanő trafikált a dzsinnel, de lopódzott be Görgey sátrába is a győztes ostrom előtt, ő dúlta fel budai és arab kisasszonyok ágyát és álmait, no meg óbudai és damaszkuszi kisvendéglők vegyestáljait, ugyanő fürdött a Rácban és az arab tengerben, hajótöröttként. Egy vándormotívum húzza itt magára egy pesti boncnok lábbelijét és lépdel vele, hegyet hág és lőtöt lép, a világirodalom hegycsúcsairól esik be a Tabánba. Pontosabban, pottyan ki ide a sírjából.
"Sokan mondják Szindbádról, hogy hűtlen természet, pedig ez nem igaz: régi kedveseihez ragaszkodott leghűségesebben, az újakhoz kevésbé."
A gugli dobta: 'Szindbád'
"…kiderült, hogy a Szindbád csupán felvett név, a becsületes neve Kandúr Gyula volt"
A galád, felelőtlen író feltámasztja Kandúr alias Szindbád Gyulát, aki már ezért is dühös, hogy folyton feltámasztgatják, és még jó hogy a halottaknak felkötik az állát, mert a jelenben az folyton leesne, bármerre jár-kel Szindbád: a nők az utcán úgy néznek ki, mint boldogult ifjúkorában a bordélyban, a borbély már nem beretvál, a vendéglőben pedig svédasztalon és büdös pincéren kell osztoznia másokkal. Meg összeöntött, rossz borokkal.
A gugli dobta: 'Szindbád'
De lesz még vidámabb is. Legalábbis szinte vidám, ahogy az ügyetlen Vendelin ácsolta máglyán útra kel a Hajós, ám a kiáradt Duna vele együtt felkapja és szándéktalanul is embereket ment ki vele, hogy aztán boldoggá avatják… Sajátos temetői derű, amikor nőket támaszt fel – kidönti őket a koporsójukból, amiképpen őt az írók –, hogy udvarolhasson nekik, azok meg leintik, hogy mit sem változott…
"A két deci kékfrankost a pince előtti padon üldögélve költötte el a hajós, magánya leplébe burkolózva, és azon elmélkedve, hogy az írás helyett miből fog hamarosan meggazdagodni: kiadja Eger, majd pedig az összes fontos város vécétérképét, és a vasútállomásokon meg a központban fogja árulni őket."
Meg persze lesz komorabb is, szinte már gótikus regényjegyekbe öltözik a kötet egyik-másik írása (mintha elbeszélésfüzér lenne, nem is regény), nem hiába: Szindbád többet mászik vissza a földbe, mint dunyhák közé), és éjjeli kísértetjárásai előtt holdolajjal keni be magát.
A gugli dobta: 'Szindbád'
És csodákkal hímezi ki a történeket: az Ezeregyjszaka dzsinnjétől kapott repülőszőnyegen berepüléseket hajt végre az 1848-49-es szabadságharc idején a Görgey-ostromolta Budavár felett; a GDP-ből hatalmas szeletet elnyerő új magyar írószövetség vendégeként lakomázik, nőzik és verekszik Görögországban (nem túlságosan sikerült rész); hever boncasztalon, ennek Bétóven Lajos, a boncnok, Szindbád régi ismerőse a főszereplője, aki szolgálati cigarettacsutkáit is belevarrja a pácienseibe.
"…annak idején úgy szerette az életet, hogy pisiltek utána a nők"
Ja, és pajzán, sőt brutálisan az (vagyis erotomán, néha). Míg beköltöztünk Szindbád fejébe, megtudjuk hogyan lesz a feslő rózsabimbóból 'öreg elefánt füle' (többet nem árulhatok el…), de lesz még tovább is, az Ördög khm, seggén is túl.
A gugli dobta: 'Szindbád'
Az író kikacsint(gat)ó öniróniája, hogy Szindbád dühös, miért nem hagyják békibe', kissé visszaüt, hiszen helyenként valóban erőltetett (pl. amikor a kriptában a szél lapozza Szindbádnak a Bibliát), nem olyan eredeti, nem olyan erős, mint amilyennek kéne lennie, ha már valaki a nagy Krúdyhoz nyúl, bár parádés ötletei is vannak.
Folyamatosan eszemben járt közben az általam itt kissé méltánytalanul lehordott – miközben a remek, és nem kimondottan, „csak” ízeiben krúdys – Trüffel Milán – nos, egyelőre utóbbira (Kerékgyártó Istvánra) szavaznék, ha ajánlanom kéne valamelyiküket.
(Most látom, hogy ott megint egy másikat ajánlottam: Csabai László: Szindbád, a detektív / Magvető, 2010. Bocs. Mindig van jobb. És a végén úgyis mindig megtérünk Krúdyhoz….)
Sz. G.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)