Kiss Judit Ágnes: Koncentrikus korok
Európa, 2012.
magyar / kortárs / vers
[4,5 örök seb]
"A rend lassan kirajzolódik
a hangyák és a madarak
vonulásából, a márványba
kövült hajdani csigaházak
rajzolatából. A sok kis darab
mögül felsejlik valami egész,
és tollainkról, mint a víz, pereg
le apró gyöngyökben a rettegés."(Talán, valami 3.)
(Erőltetettnek érzem a címbéli szójátékot, hiába védte meg a szerző a Facsén, szerintem nincs benne elég fantázia, asszociációs erő, hogy címnek, pláne kötetcímnek válassza.)
Kiss a hazai költők női fenegyereke, talán csak ő írta le eddig a fasz szót (Faludy Gyuri bácsi odaátról is csókolja a kisztihandját), úgy érzem, már kitombolta magát, ez a kötet már kifelé másfelé vezet… (Azért egy kis egészséges erotika felbukkan most is – pl.: Pongyola dal)
De a hangja egyáltalán nem fáradt, a gyász csak megerősíti, ahogy Radnótiét is az Anyácska-versek... Anya-gyászoló és Anya-vádoló versek kavarognak, balládás, szomorú lélektánc ez a versfüzér.
Közismert az írónő lószeretete – szintén a Facebookról –, neki magának is van lova (Léda), s mindjárt az egyik első vers is egy ló haláláról szól (Sirató).
Elég vegyes kötet, taoista és halálversek után játékosak gurulnak elénk, mintha elszakadt volna az olvasójának a zsinórja… Akad itt egy egészen másfajta kötetből átemelt vers is, a Szósz c. tévés játéksorozat könyves kiadásából (több kötet született, ld. még pável), csak éppen az a baj, hogy pl. a Kajmontara c. halandzsavers onnan kiemelve már sokkal kevéssé élvezhető. Aki pedig nem ismeri ezt a tévés „mellékest”, annak sajnos még egy lábjegyzet sincs.
Megfigyelhető: ez a fajta ciklusokba rendezés, hogy siratókat (Kaddis, stb.) egy marék játékos, könnyed vers követ, szándékos, talán csitítgató szereppel bírnak.
A kötet közepi szonettkoszorú komor, Babits Jónásának hangján szól (tőle vett képekkel is él), gyönyörűen megszerkesztett, "profi" munka - és a pucér lélekig, mit lélekig, csontokig meztelenedés. Mint látható az eddig felsorolt nevekből, a legnagyobbak hagyományait követi és méltó utód (persze nem akarok kánont faragni, túlzásokba esni és a legnagyobbak mellé állítani, de biztos hogy a fent nevezettek nem csak a nőt, de a költőt is meglátnák KJÁ-ben), versképletei gyönyörűen szabottak, látszik, hogy anyanyelve a metrum és a szépen csengő rím.
Sok szép verset lapoztam már át ebben a kötetben, de a kötet tőkesúlya, gerince, arany metszete egyetlen vers, a Se megírni, sem elhallgatni című. Szerelmes vers, a legszebbek közül, amit írtak eddig magyarul – pedig erős a mezőny. Ideidézem, KJÁ engedelmével, tőle kaptam levélben:
Se megírni, sem elhallgatni
Ha már közhely, végképp közhely legyen
meg- vagy körülírni, mit jelent nekem,
hogy belém szivárogtál a repedéseken
át, és ha magamban, benned lépkedek.Érintésedet, mint szájpadlás a nyelvét,
jól ismerem, nedvesen és vakon
jársz bennem, s ha változnék, éppúgy megéreznéd,
mint nyelv a szájban
a láthatatlan, apró hólyagot.Amíg az őrület fejem fölött kering,
mint a hold a föld körül (bele akar
zuhanni, csak folyton melléesik,
egyszer te magyaráztad így nekem),
nem tart meg más, csak vers és szerelem.Bár szeretnélek jobban vagy kevésbé,
ne így, ne ilyen kiszolgáltatottan.
Aki kötődik, mindig az a gyengébb,
én meg, mint a fagyöngy, úgy rá szoktam
nőni arra, akit szeretek,
hát veled szemben sosem győzhetek.Se megírni sem elhallgatni nem megy,
hogy rád feszítve, rád szögezve lenni
milyen megadás, milyen küzdelem;
a vergődést, mint a vadállat
a csapdában, és amit semmi
nem csillapít: vágyat és bosszúvágyat.
Meztelen vagyok és fegyvertelen.
Mint keretéből a képet, próbálom
ezt a verset a formából
kifeszegetni, ne legyen se rím,
se mérték, ha ilyen mértéktelen
a kötődés, talán a szerelem,
de hiába. Úgy visszaránt a jambus,
mint ebet a lánc (így tán nem harap) –
a szabadság nekem túl nagy falat.
Hát leszek rab, és leszek áldozat,
még látszat sincs, még meg se tudlak csalni,
mélyemben zakatolsz, mint a vonat
az alagútban. Hallgatom, hagyom.
Belülről ismersz, mint edényt a víz,
és nem tehetek semmit ellened,
csak függök rajtad, akár egy kereszten,
ahogy a versem függ a rímein.
Lázadni vagy feladni egyre megy,
aki vagyok, az győzött, én elestem,
fegyvertelen és meztelenül állok,
s a mindig felbuggyanó kívánságot,
hogy elfelejtselek örökre, sem
megélni, sem megírni nem merem.
———-
* http://moly.hu/konyvek/sipos-pal-szerk-szosz-a-magyar-nyelv-szava-borsa ill. http://pavelolvas.blog.hu/2010/02/17/szosz_16
** http://hycry.wordpress.com/2010/09/12/kiss-judit-agnes-pongyola-dal-irgalmasverno-megoregszik/
Egyéb:
http://kissjuditagnes.blog.hu/
http://hycry.wordpress.com/category/versek/kiss-judit-agnes/
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-06-21+09%3A00%3A00/kiss-judit-agnes-koncentrikus-korok
http://www.europakiado.hu/index.php?s=115&l=h&id=815
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)