Nemes József (1889-1976) : Küldetésben Horthy futáraként Haranglábi Nemes József festőművész emlékiratai
Hungarovox, 2012.
festőművész / magyar történelem / hadifogság / első világháború / Oroszország / második világháború / diplomáciatörténet / Szovjetunió / magyar irodalom / memoár
"Két hétig tart a háború. Ezt meg kell nézni, nem szabad elmulasztani! Sokan elhitték."
Eleinte ő is. A festészetben jártasaknak ismerős lehet a szerző neve: a müncheni festőakadémia mellett Hollósy Simon máramarosi (técsői) festőiskolájának a tanulója. Már fiatalon az ecset és a paletta érdekelte, tisztnek is csak azért állt a boldog békeidőkben, mert azt hitte, majd lesz ideje a laktanyákból kiszökni és festegetni. Ha kissé másképp is, de bevált a számítása - igaz, legtöbb képét Belső-Ázsia hadifogolytáboraiban festhette. (Sajnos ezek a képei el is vesztek).
A nagy háború legelső sebesültjei közt van festőnk, de ne holmi lúzerségre gondoljunk: egyszerre négy golyót kap a testébe - és nem hátulról: szemből. A seblázból felébredve hamarosan a tadzsik "Hodzsenben" (Hudzsant) találja magát, és hogy elhelyezzük a térképen: az Aral-tavat tápláló Szir-darjába járnak néha fürdeni. És mivel tiszt, magyaros, sőt huszáros mentalitással, cigányzene, lakomák közt élik szerény hadifogoly életüket.
Fergeteges egyéni, olykor rejtői sorsok kavalkádja lesz ez a memoár, ahogy bemutat pár bajtársat, pl. Hirsch "ezredorvos" urat, aki tkp. csak szanitéc a lopott tiszti egyenruhájában és aki mégis a legsikeresebb a kolera gyógyításában, pedig civilben csak fizetőpincér Pesten. Vagy: az a két szökevény magyar, akik az ukrán lágerből azzal szöktek meg, hogy kilométerköveket festettek (ha jól emlékszem), és ezzel egészen a román határig jutottak, ahol sajnos lebuktak, és visszaszállították őket az ukrajnai magyar táborba - nyilvános kivégzésükre. Vagy: mesélőnk éppen egy messzi ázsiai kórházteremben ismerkedik össze egy magyar arisztokratával: a 60 éves gróf Bethlen Károly szovátai földbirtokos-vadász önként rukkolt be a seregbe.
Sokfelé cibálta a sors, de - elnézést a poszt címéért - épp urgai fogoly nem volt - illetve nem ő volt az, csak ismert ilyet, és annyira posztmodern szinte, hogy akaratlanul Krasznahorkait is megidézi:
"A fogolytábor előtt húzódó úton kétszer láttam az „urgai félistent”, a buddha mongolok egyházfőjét. Kocsin járt Troitskozavszkba kártyázni Beljanov tartalékos főhadnagy, táborparancsnok, kiachtai nagybankár társaságával, fantasztikus színes ruhában."
Rabbi, 1922
Sűrűn kapkodhatjuk elő a világtérképet, a Szelenga-folyótól Karasznojarszkig. A burjátok földje, ahol a nők rágcsálják tisztára fogatlan ínyükkel a vadak gereznáját, míg a férfiak még kovás puskával vadásznak (1914-ben vagyunk!); szibériai telepesek, akik erdőirtással nyernek művelhető földeket, csak éppen ezek az erdők hónapokig égnek végeláthatatlan távolságokon át és köztük haladnak el a vonatok is.
Elmesélhetetlen életutak, zenészek, akikre még otthon vár karrier a pesti kávéházakban vagy az Operában, vagy Gyóni Géza, akinek delíriumos kiabálását írónk még falakon át hallja egy kórteremben.
Olvasó férfi, 1929
Szibéria: nyúlra mennek vadászni bottal a magas hóban, mondják, elfárad a nyúl a sok ugrálásban - hát bizony éhen maradtak: a szibériai nyúl a hó alatt fúr magának alagutat. Ugyanitt a tejet nem zacskóban árulják a parasztok: még a fejés után nyomban tömbökbe fagyasztják és kockákban árulják a zsákjukból a piacon.
Nemzetek forgószínpada a hadifogolytábor. Feljegyzi az egyik lágerben, csak a csehek ettek kutyahúst, és bizonyára a Monarchia tisztjeként is megvan a véleménye a cseh légióról (ír arról is, hogy a csehek Kolcsak bolsevik kézre adásával úszták meg a komoly harcokat). A magyarokról sem csak a buzgó hazafiág vezeti a tollát: hallott egy esetről, és meg is írta, miszerint egy orosz kórházvonatot kíméletlenül lemészároltak a magyar huszárok.
Négy éve dúl a háború, közben keresztül-kasul "bejárta" Ázsiát: annyit hurcolták a csapatával együtt. Végül csak 1918-ban szökik meg egy társával együtt, persze itthon egy jó bolond világ fogadja, ez sem tanulságok nélküli.
"Visszatérve újra festeni tanult Budapesten, majd Kernstock Károly nyergesújfalui magániskolájában. 1921-1924 között Berlinben és Párizsban folytatott művészeti tanulmányokat. Párizsban élt 1925-től 1933-ig. Több egyéni tárlata volt. 1921-ben kiállított a Nemzeti Szalonban, 1959-ben az Ernst Múzeumban. Párizsban csoportos tárlaton szerepelt. A Magyar Nemzeti Galériában található néhány alkotása." (kieselbach.hu)
Mediterrán kikötő, 1929
(viragjuditgaleria.hu)
Itt most ugrik egy nagyot a történetmesélés: 1944 őszét írjuk már. Nemes Józsefről sokáig hevert egy akta a vezérkarnál - kevés olya tisztünk lehetett, azok is gyanúsak, akik folyékonyan beszélnek oroszul. Még Münchenben (!) a máramarosi festőiskolában tanulta Hollósy számos orosz tanítványától, majd lett fluently russian a hadifogság éveiben.
"-Ezen múlik a háború befejezése. ez lesz tehát a faladatod. Megértetted, vállalod? -Igen. – Átment a szomszéd szobába. A következő percben kijött a kormányzó. Katonásan bemutatkoztam neki. Megértette a faladatot? -Igen, főméltóságú uram. -Figyelmeztetem, hogy veszélyekkel jár. Igen, vállalom. -Nős ön, van családja? -Nem vagyok nős, nincs családom. Bólintott, látszott, hogy megkönnyebbült. -Sok szerencsét! – Kezet nyújtott, és visszament a szobájába."
Ezért is szemeli ki a vezérkar egy diplomáciai futár szerepre, mikor megszakad a kapcsolat egy történelmi jelentőségű tárgyalás közepén: felhatalmazást kell vinnie Moszkvába az ott zajló fegyverszüneti tárgyalásokra. (Hogy miért volt szükség ennek pótlására, az nem teljesen tiszta, lehet, ez az én figyelmetlebnségem.)
"A tábori csendőrök időnként kiszálltak az autóból, gyalog, és erélyesen utat törtek.
Miskolc után már javult a helyzet. Aki akart, már elmenekült, aki meg ott maradt, tudja, miért. Az oroszok még messze voltak, de ki és mi fogja őket feltartóztatni? Talán a mi nevetséges földerődítményeink vagy gyenge tűzerejű gyalogságunk? Nyár végén vagy még előbb kellett volna fegyverszünetet kérni. Nálam a kormányzó levele Sztálinhoz. Ez az utolsó pillanat menteni, ami még menthető! A levelet még még át kell vinnem a frontra Sztálinhoz, erre tettem ígéretet. Enélkül nem lehet tárgyalni."
Igaz, hogy mire kiérkezik, nem akármilyen kalandos utakon, már az egész titkos küldetés okafogyottá vált, Horthy addigra már a nácik foglya. Mégsem volt hiába: pompásan elkvaterkázott a szovjet tisztekkel - hazafias buzgalommal vedelte pl. a vodkát, és ennek is köszönhető, hogy az ország megszállása/felszabadítása közben fontos kapcsolatépítő munkát végzett - mentette a menthetőt.
"…A hozzánk beosztott szovjet kapitány remek javaslatot tett: menjünk gőzfürdőbe. Remek szauna-fürdő, figyelmes kezelés, masszázs. Hazatérünk, megebédelünk. Délután rádión jön a hír, hogy a szovjet csapatok elözönlötték Nyíregyházát és a Tiszáig nyomultak. Még mindig nincs magyar kormány, amely fékezné őket vagy tárgyalna velük. Ezután másfél órát sétáltunk a városban.
Október 25. Szerda
Szédületesen hortyog ez a [Szent-Iványi] Domokos! Csakis valami trópusi viharhoz hasonlítható. (…)"
Testközelbe emeli a történelemkönyvek papírízű, mégis sorsdöntő eseményeit - pl. amikor elmeséli, hogy menekült át a szovjetekhez Miklós Béla, mert már úton voltak érte a németek, hogy letartóztassák. Gerő Ernővel utazik haza a Miklós-kormány különvonatán - ekkor ő neki még csak egy a sok moszkovita, "spanyolos" magyar közül.
"Vosorilov marsall mint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke megérkezik Debrecenbe , II. világháború"
(cultiris.com)
Számos magas pozíciót is betöltött a sűrű 1945-ös évben: a (Dálnoki-)Miklós-kormány sajtószóvivője (ebben utóda a kriptokommunista Balogh páter lett), meg Vorosilov tolmácsa, de a címek közül gyakorlati értéküket nézve a legfontosabb még hátra van: a kormány gépkocsiparkjának is intézője (persze a szovjetek kegyelméből) - és lehet, hogy nevetséges cím a "garázsmesteré", de abban az időben, amikor újra értelmet nyert az 'országomat egy lóért' mondás, ez nem volt kevés hatalom, pl. az őáltala irányított teherautókkal szervezték meg a debreceni parlament "előválasztásait." (Indokolt az idézőjel, mint ő maga is írja, nem voltak egészen demokratikusak ezek, inkább spontán osztották a mandátumokat.) Ráadásul kuriózummá is lett e beosztása miatt: lévén ő az egyetlen magyar állampolgár aki e kivételes munkakörben szovjet katonák (sofőrök, szerelők) felett parancsnokolt.
Anekdotikus történelemmesélés ez, egyik ilyen pl. hogyan lett szinte spontán módon Zsedényi Béla a debreceni nemzetgyűlés elnöke: eredetileg egy Kun Béla nevű református atyát terjesztettek elő, kissé meggondolatlanul, mert hatalmas fújolás követte a bejelentést, hiába volt vele tisztában talán mindenki, hogy csak névazonosság: ezt követően cibálták gyorsan elő a tömegből - és persze a rendelkezésre álló közismert egyszersmind köztiszteletnek örvendő honatyák közül Zsedényit.
Maga a memoár sajnos még elviselt volna egy szöveggondozást, egy alaposabb szerkesztői munkát, egynémely mondatában keverednek a két világháborúra tett utalások, vagy önismétlésekbe keveredik, de ezek mit sem vonnak le a kötet értékéből. Lenyűgöző történelmi forrás - mintha Senki Alfonz Hümér fegyenctársával és egy ragacsos palettával a kezében körbedelizsánszozná az Aral-tavat, spiccesen átjárogatna a szovjet frontvonalon, amibe úgy sáppad bele Vorosilov feje, mint a jó öreg Potrien őrmesteré egykor...
Persze nem csak egy vidám foxtrott ez az életút, pláne a háttér, többször a halál szájából kerül elő Nemes, de ő mindvégig megőrizve a derűjét meséli nekünk ezeket a jeleneteket a magyar történelem fogószínpadáról.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)