David Nicholls: A nagy kvízválasztó
[Starter for ten, 2003] ford. Lázár A. Péter
Cartaphilus, 2012.
[4 és fél rund zárás előtt - vagy nyitás után? mindegy]
Ragyás kamaszból taknyos férfivá válás: pofás lúzerirodalom ez, a briteknek nagy hagyományú, Adrian Mole óta sokak által ismert és rajongva szeretett remek műfaja ez. Hogy csak a előbbi Sue Townsend-vonalhoz tudom kapcsolni, az kizárólag az én hibám, nem jutnak eszembe mások e körből. Folytatva az Adrian-szálat, itt is kinyílik Pandóra szelencéje: 19 éves kamaszunk életének egyetlen mozgatórugója – nyersen megfogalmazva – a szüzesség elvesztése, persze minden nyűg és baj is emiatt szakad a fejére, de mit bánja ő, teher alatt és hajnali részegségekben érik a férfi, kivált ha szegény és helyt kell állnia a fősulin, ráadásul azt sem tudja már, mihez kezdhet a magyar angol szakjával, és még az új kötelező irodalmakat sem érti, hiába van tele a feje fél polcnyi lexikonnal és a klasszikusok idézeteivel.
Mondjuk Brian kissé érettebb Adriannél, amin most persze ő felhördülne, tekintve, hogy Brian is simán beférne egy lúzerségi olimpiai válogatottba. Mégis, Brian ha ugyanolyan esetlen is, mintha életrevalóbb lenne, őróla nem tudom elképzelni, hogy majd rivallókat írogat a minisztereknek felnőtt korában. Brian már az egyetem kvízcsapatával rivaldafénybe kerül – a story végét fedje jótékony homály.
Szóval ne tekintsük kamaszregénynek, persze amely kamasz találkozik a könyvvel, nagy hasznát veheti élete későbbi szakaszában. De húszon, sőt harmincon felül is remek szórakozás, még ezeknek az „öreg” korosztályoknak is van miről mesélnie. Amely mesélés igen szórakoztató, magam nem egy alkalommal nyerítettem fel közben, és bár vaskos, 400 – ráadásul sűrű 400 – oldalnyi szöveg, 2 nap alatt belfaltam. Rengeteg szellemes társalgást hallunk a fiatalok jövőképéről, a sorok közé politikai fricskákat lop a szerző, még ha nem is egyenlő hévvel osztja ilyenkor a torykat illetve a balos filozófiát.
Aki pedig a lektűr jellegtől tartana: nos, nincs meg az ilyenkor elengedhetetlen happy end, és akárcsak Adrian naplóinál, két lapozás közt mi vakarjuk el magunkon a főhős pattanásait és mar ínyünkbe a pofára esések keserédes (és a vér sós) íze, a tapasztalatszerzések semmihez nem fogható, sosem múló keserűsége, melyet azonban hőseinkkel együtt úgy fogadunk, mint a komló ízét: kérünk még egy csapolást. (Brian gyakorlatilag másnaposan tölti a szemesztert.)
filmen
(port.hu)
...Később jutott eszembe, van még egy kapcsolat a regényhez, a vetélkedő téma ürügyén, ez pedig a szintén (már klasszikus) remekmű, Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan. Ennek főhőse is műveltségi vetélkedőn vesz részt, amely megváltoztatja az életét, persze elég más irányba, mint Brianét… Szóval nem állítanám, hogy ugorva az időben Brianből lenne Howard Shirley. De a kvízjáték úgy látszik alap a briteknél, végül is az élet mi más, mint egy hosszú menet A leggyengébb láncszemben. Csak időben kell eljátszanunk azzal a bizonyos gombbal. Nem túl későn, de nem is korán… (De ezt már csak azok értik, akik túl vannak rajta. Mármint a regényen.)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)