Todd Strasser: A hullám
[The wave, 1981] ford. Láng András
Athenaeum, 2008
Könyv (Ron Jones: A harmadik hullám, 1972 ) --> tévéfilm (The Wave (forgatókönyv: Johnny Dawkins) -> könyv -> és egy újabb film (D. Ganzel rend.). [Most meg színház*] Ennyi metamorfózison ment keresztül a sztori, mire világhírű lett. Bár az utolsó állomás már inkább csak meglovagolja a világhír hullámait... A Kblog már közölt egy részletet belőle, illetve napok óta a magyar mozik is hirdetik, így talán senkinek sem ismeretlen a történet: a náci uralom születését mutatja be diákjainak a hatvanas években egy kaliforniai történelemtanár - interaktívan...
...Nem volt muszáj, ők akarták. Ahogy elkezdtük, úgy éreztem, a srácok egyre többet akarnak. Mintha azt akarták volna, hogy fegyelmezzem meg őket. És amint az egyiket megtanulták, azonnal várták az újabb szabályt.
(ez egy régi, csak most megtalált poszt, gondoltam iktatom a gyűjteménybe, az apropó*)
Ben, a fiatal töritanár azzal a problémával küzd, hogy nem tudja, hogy magyarázza el diákjainak, hogy kerülhettek hatalomra a nácik, ezért kitalál egy játékot, hogy azok saját bőrükön tapasztalják meg a hatalom örvényét. Azzal kezdi, hogy mindenki egyenesen üljön a padban, és minden mondatban legyen benne a "Tanár úr!" Elindítja az első jelszavakat, hogy pl. a "A Közösség Erő". Az osztály addigi hülyegyereke is megtalálja a helyét, végre beidomulhat az egyformára gyalult képességűek közösségébe.
-Nézzétek milyen szépen ül Robert! - hívta fel a srácok figyelmét Ben. Párhuzamosan tartja a lábait, bokái összezárva, térde pontosan derékszögben behajlítva. (...) Remekül csinálod Robert! És az osztály lúzere büszkén rámosolygott tanárára, a többiek pedig elkezdték utánozni.
A hólabda elindul, még egy hét sem telik el, és már önszerveződő lesz a téboly, csak az iskolai újság főszerkesztője, egy lány, Laurie lóg ki a sorból. Lesz zsidó fiú megverése, meg Sieg Heil-karlendítéses köszöntés, ami csak kell, szinte filmre íródott. A szülők kezdetben örülnek a fordulatnak, végre rendet tanul a büdös kölyök, aztán az első erőszakoskodás után a dirinél kilincselnek. Bennek is leesik a tantusz, és egy eléggé feszes dramaturgiájú zárójelenetben - refenstahli jelenet - felébreszti a diáksereget, hogy ez csak pedagógiai kísérlet volt (bár kissé túl sikeres), köszönjük, nyulacskák, menjetek haza.
Ez volt a történet, de a hogyanja?! Gyenge ifjúsági regényhez illő mondatokkal indul, és végig olyan, mint aki nem mer "irodalmi" lenni, mert még nem értik majd meg a nebulók (részben tényleg fiataloknak íródott, de mégis inkább "felnőtt" regény. Segít felnőtté válni.) Viszont hogy Hitlert "szobafestőnek" írja le (p15.), az vagy a szerző vagy a fordító nagyon nagy butaságáról árulkodik... (Ezek után történelemkönyvekbe temetkezve látni a főszereplőt, hát elég vicces.)
Fontos kötet, de nem pont a náculásról szól (ó, az ostoba fordító, hogy elkezd magyargárdázni, na ezzel vágja haza saját könyvét), hanem mindenféle tömegmachinációról, a hatalom örvényéről és a tömeg mámoráról. A fordító val'szeg nem csak szavak szintjén ("szobafestő" - ha azt Strasser írta, akkor is ki kellet volna javítania) nem értette a szöveget.
könyvesblog , kello , bookline (és evocatio)
(jóindulattal: 4)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)