Kristóf Attila (1938-).. Valakit mellém temettek
Magvető, 1981
magyar / 20. szd. / krimi
Lady Agatha legnagyobb klasszikusait idézte nekem olvasás közben sőt, K.A. még meg is spékelte nyelvi, műfaji öniróniával (narratív kiszólások), a végét azonban összecsapottnak éreztem, sőt el sem hittem Kristóf Poirot-jának, a pszichodoki amatőr (bár BM-állományú) kopónak, Dér Ádámnak, hogy az a tettes, aki. Semmi értelme, nincs indíték, bár kétségtelenül ő volt a legkevésbé gyanús… mintha ebben körömszakadtáig A. Christie-t akarta volna követni Krsitóf, de talán túlzásba vitte. Mindenesetre csinos kis krimi.
[4]
*
Borisz Akunyin (1956-): A cár könyvtára[Алтын-Толобас, 1995] ford. M. Nagy Miklós
Európa, 2012.
orosz / kortárs / regény / krimi / kaland
Párhuzamos, váltakozó fejezetekben borzasztóan jól elmesélt nyomozás a 18. századi cári és az ezredvégi peresztrojkás időkből. A jelenben annak eredünk nyomába, amit főhősünk ük-ükapja, a német lovaskapitány megtalál: egy ősi könyvet, melynek belsősége még drágakövekkel sűrűn kirakott fedelénél is sokkalta becsesebb, vagyis hogy értékesebb. . Amihez képest az emberélet csak kopejka.
Ősi bizánci titkokat őriz Moszkva mélye, az alexandriai könyvtár eredetijéből elszármazó köteteket. Egy napjainkban felkapott bulvár-tudományos téma áll a krimiszál rejtélye mögött: Júdás könyve a keresett kincs [vö. Katantzakisz regényét, bár az lánymese ennek borzalmas tartalmához képest…], az „ötödik evangéliumot” egy antik görög matematikai szakkönyv sorai közé írták, és az egykori Kreml egyik elfalazott pincéjében várta a "feltámadást"… Szövegétől még a pápa is ateistává lenne, tudjuk meg, oly mélyen sátáni, Krisztus igazi, kiábrándító életrajza ez. Iván cár is úgy nyerte el a Rettegett címet, hogy megváltozott a természete, kivetkőzött emberségéből, miután felolvasták neki.
A kalandregény külsősége mögött egy pazarul elmesélt krimiszál és egy mélyen emberi szociográfia bújik meg a mai Oroszországról, az életben maradás és az embernek maradás mindennapos harcáról. Aki netán nem bírja ezt a kissé lerágott csontot (antik titkok, Krisztus igaz története, bölcsek köve stb), annak is ajánlom, mert egyszerűen regénynek is szép. És a fordítás nagyszerűségét is csak dicsérni lehet.
[4,5]
*
Elmore Leonard (1925-): Raylan - a törvény embere [Raylan, 2012] ford. Nemes Krisztián
Jaffa K., 2012.
angol_usa / kortárs / bűnügyi / regény
Sztorik és figurák, amilyenről a Don Winslow-féle írók csak krekkes álmaikban álmodnak.
Persze ne szálljunk el Leonard bácsitól se, kissé összecsapott szövegegyüttes ez, regény és elbeszélésfüzér határmezsgyéje, az író szeret határsértő lenni, akár hősei… Pár közös hősre felfűzött modern westerntörténetek ezek, és amiért egyáltalán szót érdemel a műfaji kérdés: igazából ezek összefércelésével volt problémám, ez hanyag, nem a karakterábrázolás vagy a sztorizás. Van, hogy bárminemű jelzés nélkül kezd új sztoriba, jobb helyeken ilyenkor legalább egy fejezetcímet közébasznak, legyen hová bedugni a közönségnek a virsliujját, ha kimegy magának piát tölteni, vagy folló ügyek miatt… (Ezzel csupán a szöveg naturális jegyeit kívántam felidézni.) Túl vagyunk pár dermesztő történeten (veserablásos, szénbányászos, kurvás bankrablásos), mire leesik, ezt a szerkesztést kaptuk, érjük be vele.
Tarantinós (ez nálam nem feltétlenül dicséret ám), Hollywood ínyére valók, sajnos, mert happy endről is gondoskodik a szerző (már a western közönsége is felpuhult, nem csak a műfaj…)
Exbányász rendőbírónk egy már-már hiteltelenül gusztustalanul macsó alak, egyben olyan patyolat lelkű, hogy még pókerezni sem tud (!) de mindig előbb lő, mint az őt lepuffantani akaró rosszfiú. Vagy rosszlány, ebből is bő a kínálat ebben a kötetben. Nem is tudom már, miképpen lett ez 4 csillag nálam: Raylant csakis valami nyálas faszi játszhatná hűen egy filmen. A képzeletünk megbocsájtóbb, mint a filmvászon.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)