Lackfi János: Milyenek a magyarok?
útikalauz kül- és belföldieknek
P. Szathmáry István rajz.
Helikon, 2012.
magyar / kortárs / humoreszk / nemzetkép / művelődéstöri
[4 kemencesut]
"Lackfi János új kötete játékos, ironikus nemzetkarakterológia és közérzeti krónika. Az évszázados kérdésre, "Mi a magyar?" humoros karcolatok sorozatában válaszol, amelyben jól megférnek egymás mellett a régi és új sztereotípiák, és a "magyar ember", aki történetesen világlátott költő, műfordító, családapa személyes emlékei, tapasztalatai. Természetesen mi mással kezdődhetne a helyzetek és karakterek sorozata, mint a magyar történelem örök pesszimista (Honfibú) és hurrá optimista (Honderű) olvasatának egymás mellé állításával, de szóba kerül az alkohol és a magyarok bensőséges kapcsolata, csakúgy, mint a anya- és az idegen nyelv ügye, vagy éppen a locsolkodás szokásának sajátos metamorfózisa. Klasszikus viccek, bájos irodalmi anekdoták és Lackfi János külföldi barátainak, ismerőseinek érdekes, találó megfigyeléseik, észrevételeik sorjáznak az egyedi hangvételű útikalauzzá összeálló kis kötetben"
(kello.hu)
"Magyar férfi kedvenc zöldsége a kolbász, de mellé gyümölcsnek szalonnát is fogyaszt."
Sötét a magyar
mint a tufa,
erről szól ez a
sok kis trufa.
Nem is a magyar!
hanem a kedve,
jókedvre magától
ritkán kerekedne.
Ha mégis örvend,
csak irigység hajtja,
kerekebb képével
szomszédját ugratja.
Ívásban, rívásban
olimpiát nyerne,
ám ebben is csalfa:
sírva vigad a kedve.
Korán hal, de túlél
mindent és mindenkit,
már ha van kinek
elsírni panaszit.
Spontán lükeversben köszöntöm a költő L.J. új prózakötetét (elnézést), nagyon tetszett, bár nem minden oldala olyan mulatságos, mint várnánk a felütése nyomán, ritkán röhögtem fel, jobbára csak somolyogtam (pl. nagyon gyengék pl. a Lovas nemzet, A sírba vitt titok c. darabok, én ezeket kivenném, már ha lesz 4. utánnyomás) Maga a humor is épp olyan búsongós, mint magyar, komorkás-szomorkás, de rűs is.
Kedvenc fejezetek, ha csak belelapoznál a könyvesboltban: Honfibú, Méricskélők, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, és a vége felé: Az ideális társadalom, a Benzinfej, Lélek és élet.
Maga a kötet második fele átcsúszik humorból afféle iskolás művelődéstörténetbe, anekdotázásba, és egyike-másika sokadszorra lesz elmesélve… Arról nem is beszélve, hogy bizony Dugovics Titusz legendáját már jó pár éve megcáfolta a história (p110.) Cserébe viszont egészen bravúros a Kossuth-nóta elemzése: eddig fel sem tűnt, mecsoda egy Pató Pál-i himnusz ez! (Jópipák) A káromkodásokról szólva pedig megtudjuk Jelenits atya nyomán: amíg van szakrális vonatkozásuk (khm, itt nincs idézet, de ki ne hallott volna már vízszerelőt a Jóistenről dörmögni?), addig bizony keresztény államról beszélhetünk…
Tekintve hogy az alcím szerint külföldieknek is szólna, valamint hogy az újszülöttnek, vagyis a fiatal olvasóknak minden vicc új, akár (szörnyű szó következik) létjogosultságuk is van ezeknek a levesbetéteknek – még ha ezzel egyre hígabb is lesz fura állagú egytálételünk.
Lackfi János (1971-)
Legutóbbi kötete szintén 2012-es:
Csak úszóknak! prózák, esszék, tanulmányok
(Helikon)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)