Inkább játékos, mint magát vérkomolyan vevő első kötet, de nem a nevetgélős fajta, inkább laza, görcstelen, így emeli be egy versébe a Facebookot is, de szépíti meg átlényegítve szavaival a kapualjak torkát is (ld. még Térey fülszövegét). Egyértelműen tehetséges költő, de nálam kissé súlytalan a kötet, csak ezért a négy alá. Első könyvnek viszont nagyon is ígéretes.
[3,5]
(elsőkötetes)
*
Erdélyi Híradó : Előretolt Helyőrség Szépirod. Páholy - Ráció, 2010.
kortárs / magyar / Erdély / vers
*
Ízelítőül egy verses reci a könyv stílusában (és szavaival. Méltatlan, gyarló utánzás, de ha baja lesz vele a szerzőnek, majd megívom egy sörre, lévén exkollégám – vagy mivel tanult borász, ő hív meg egy borra, válassz, Illés :)
kiszáradt folyómeder
iszapos bőre alatt
utolsót rángó kopoltyús halak
és első, mellkast feltépő lélegzetvételünk
közt eltelt egyetlen sűrű pillanat alatt
teleírt vaktérkép ez a hólyagos nyelv
Hát kissé enigmatikus költészet ez, sűrűn allegorikus, mintha egy előkerült Enigmán gépelte volna Illés a verseit… Szűk tájakon mozog, a legsűrűbb, talán minden egyes versben előforduló szó a nyelv, persze minden jelentésében, de leginkább a húsos, csapkodó, szavakat formáló szervünk képében. Barlangköltészet ez, a szájbarlangé, a fogak csonka oszlopterméből próbál kitörni, innen úgy építkeznek tovább a versek, mint ahogy a balzsamozók vagy a mai patológusok pakolják vissza a szerveket a koponyára, rétegről rétegre teszik vissza a belsőségeket – pár bensőség mindig elúszik a lefolyón –, s végül hajtják vissza a koponyára az arcbőrt. No nem ilyen naturális, de efféle lecsupaszítottság jellemzi, minden üres, mint egy vaktérkép, miközben mégis tele van írva valahol. Csak ki kell tudnunk olvasni – nem könnyű.
"Levonom ínyvitorlám" (p58.)
Szóképei a képzavarokat súrolják – be is vérzik olykor, és úgy torlódnak a gondolatok egy-egy mondatban, strófában, mint cápák ínyében a folyton előretolakodó metszőfogak. Mint lengőajtónál a nagycsaládosok. Vagy mint izzók alatt a hüllők.
[4]
(elsőkötetes)
*
versek, 2003-2010
Erdélyi Híradó : Előretolt Helyőrség Szépirod. Páhol ; Ráció, 2010.
kortárs / magyar / Erdély / vers
Olyan ez a költészet – élve az ő rengeteg természeti, erdőmélyi képeivel is – , főleg első pillantásra, mint egy göcsörtös, vén, visszavágott szőlőtőke, amely mélyre gyökerezik a magyar vers múltjában, és meg tudja mutatni, hogy egyes újborok igenis felérnek a régi, patinás palackokhoz.
Ahogy @abcug molytárs írja: „Ha van konkrétan kijelölt topográfiája a Védett vidéknek, az sokkal inkább irodalmi vetület, mint földrajzi, holott a megidézett költőelődök szövegei inkább csak a mankó, a bot, a túrázó elengedhetetlen segédeszköze szerepét ölthetnék magukra – mégis az egyetlen bizonyosságot jelentik. Ezek között dominánsak az erdélyi költők – a Füvekben , fákban ciklus egyetlen, részekre tört szövege, a Tízezer éj alatt egyből három is: Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor és Létay Lajos, máshol Jékely, de József Attila, Radnóti vagy Kosztolányi is fontos hivatkozások, nem különben néhány kortárs és barát, mint Kemény István vagy Lövétei Lázár László. Sokfelől egyfelé tartó hagyomány ez, mely érezhetően többdimenzióssá, több lábon állóva teszi Fekete Vince költészetét.” (http://rejtekhely.freeblog.hu/archives/2011/07/13/Vedo_versek)
[4,5]
*
(elsőkötetes)
*
Libri, 2013.
kortárs / magyar / vers
"Harapdálja helyettem is a szám". (Csak hogy az egyik kedvencemet idézzem tovább.)
*
Néha talán csak ő maga (szerintem ő sem mindig) érti magát, mert vannak (próza)verstájai, ahol csak lápi lidércként derenghet fel az olvasói értelem, a befogadói értelem (szakmaiul: a recepcionalista ráció, höhö), de azért összességében egy hatalmas és gyönyörű (okosságában is szép) szóképzuhatag ez, mintha Weöres Sanyi bácsiba karolva esernyő nélkül beállnánk a Niagara alá. Vagy addig áztatnánk magunkat a „napfénykádakban”, míg olyan ráncossá nem lesz a lelkünk, mint bőrünk a forró fürdő után, vagy mint egy kölyökvizsla pofája.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)