Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor
Kossuth, 2013.
író / irodalomtörténet / műelemzés / poétika
[4 szakajtó "méz-körte, vaj-alma"]
"Ez a művészet csodája, hogy az ember sokkal nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér. A művészet nyilván nem e világról való; az elemzés csak addig a kapuig tudja nyomon követni, ahol az ismeretlen kezdődik."
113. oldal
(Kenyeres W. S.-t idézi: Levelek, I. 453-462.)
Végtelenül alapos, ún. kézikönyvnek szánt útikönyv a költő életművéhez, a teljesség felé, lehetne az epigon cím. Eleinte nem csak alaposságával nyűgöz le, de (eleinte, sokáig) olvasmányos is, mint egy életrajzi regény, ez persze jócskán köszönhető a rengeteg idézetnek WS levelezéséből. Aztán ahogy átveszi a szót a sok idézet után a szerző, megcsillogtatja teljes irodalomtudományi vértezetét, kiteljesedik az elemző szakmaiság, úgy kopik az olvasmányosság, és kezd kásás, szemináriumi kötelezővé válni, néha egyenesen unalomba fullad, elnézést professzor úr, de az utolsó harmad olvashatatlanul precíz, nyögvenyelősen verselemzős, a legeslegvége kivételével, mikor – szakkönyvektől szokatlan módon – megvallja, mióta és miként dolgozik a könyvön, és elmeséli, milyen korán kapcsolatba került az életművel: 5 éves korában neki is írt (ajánlott?) egy verset W.S., mikor a (nyomdász? kiadó?) édesapja felhívta hozzájuk ebédre…
"...Weöres lábujjhegyen kioson saját verséből, és magára hagyja a látványt."
p29.
Efféle életrajzi mesélést ne is várjunk többet a kötettől, már az elején elejti az életrajzi fonalat, valamikor az ötvenes éveknél járva, és – tulajdonképpen W.S. költészeti ars poétikájának megfelelően – szót sem ejt többé a szerzőről, csak a műveket boncolgatja. Annyit még megtudunk, hogy kínaiul is elkezdett tanulni, de már nem említi meg, hogy a világháború előtt és után is kijutottak (Amyval) Kínába, meg szerte bejárta a nagyvilágot – ezeket már egy egyébként gyengécske tévéfilmből kellett megtudnom nemrég egy este, azzal a kis adomával megspékelve, hogy mikor véget ért a nagy utazó korszakuk (mellesleg, kérdéses, nem a belügynek köszönhetően-e), csak annyit felelt W.S. a faggatózásra, hogy milyennek találta pl. Amerikát, hogy (persze már nem szó szerint idézem) hát, egyik sem Csönge…
Persze ne ijedjünk meg tőle, még mindig kétszer olvasóbarátabb szakkönyv, mint lehetne és szokásos idehaza, megtudni belőle sok érdekes dolgot is, pl. hogy a Galagonya egy korabeli katonanóta dalalmára készült (és hogy mennyire nem csak a dallam határozza meg a „tartalmat”: ugyanezt a „nótát” más, teljesen eltérő hangulatú verséhez is felhasználta), vagy megtudjuk, hogy elsőként írt itthon Hitler ellenes verset (épp ez utóbbi engem nem izgatott fel annyira, de cuppant rá a média). Azt mondjuk már nem írta említette meg Kenyeres, melyik vers is ez, de hát ugye aki keres, az talál, úgyis végig köll olvasni…
*
Pár dolog még, amit felírtam magamnak menet közben – amiket nem feltétlenül tudsz meg róla a Wikipédia cikkből:
Első mentora Pável Ágoston (1886-1946), szlavista (maga is szlován/vend) tanár-nyelvész-helytörténész Szombathelyt, akinek versei egy évvel a tanítványé előtt jelentek meg (Vak völgy ölén így zsolozsmázok, 1933)
A kis Sándor első publikációja: a szombathelyi Hír 15 éves korában közölte az Egyszer régen c. novelláját.
A nagyobb közönség számáéra W. S. felfedezője, első méltatója Bónyi Adorján, aki 1929-ben írt róla dicsérő kritikát a Pesti Hírlapban. Ugyanitt jelenik meg magától Weörestől ez a korai csoda, az Öregek, mire Kodály levelet ír neki, nem tudván, hogy egy 16 éves kamasszal levelezik, és engedélyt kér a megzenésítésre. (Kodály majd bele-beleír a szövegeibe, és Weöres a legtöbbször el if fogadja ezeket.)
A Nyugatban 19 éves korától publikál.
Pécs egy évtizedre életük színtere lesz 1933-tól, itt marad az egyetem után is, és innen ered örök és mély kapcsolata Fülep Lajossal és Várkonyi Nándorral, előbbivel évtizedekig megosztja friss munkáit, és csak utána publikálja.
Megerősíti azt a legendás történetet, miszerint egyik pécsi lakhelyén (rengeteg volt, egyik puritánabb, igénytelenebb mint a másik) a főbérlő mészáros udvaráról tényleg be-befolyt a leölt állatok vére a küszöb alatt – nem mellesleg éppen ezen a helyen alapították az Öttorony c. lapot.
Első két kötetét tulajdonképpen magánkiadásban, önköltségen adta ki (az első esetében eléggé ismert a történet, miszerint az gazdálkodó apja egy hízóval egyenlítette ki a nyomdánál a számlát), a másodikon pedig hiába szerepelt a Nyugat emblémája, az csak a rangot biztosította neki, pénzt nem.A II. világháború utáni éveben hiába jelennek meg sorban a kötetei, hamar légüres térbe kerül – e mesterséges csöndet, ha jól vettem ki, alaposan előkészítette pár szakmaibeli – Rónay György, Szigeti József kritikája...
A kötet második fele végtelen alapossággal, szinte sorról sorra elemzi Weöres eposzi méretű műveit, kissé megköveti magát, amiért korábban alábecsülte a Psyché jelentőségét (a Tündérsíp kötet vörös farkának egy legyintését érezzük ebben az önkritika-gyakorlásban...)
Kijelenti, és miért ne, egy kritikus joga, hogy Weöres legfőbb művének, legfontosabb köteteinek A hallgatás tornyát (1956) és a Merülő Saturnust (1968) tartja, kiemeli az életműből a szonetteket (hosszan elemzi őket) és sajnálattal állapítja meg, hogy az utolsó kötetek sajnos jelentős visszaesését mutatnak. (Kis színes a szonettről: az első ilyesféle magyar verset még a derék jezsuita Faludi Ferenc vetette papírra: A pipárul)
Meg persze elsztorizik [vagy úristen, ezt hol is olvastam? itt vagy egy blogon? mindegy...] a Nobel-jelölésről is: ha igaz, megdöbbentő, hogy mikor (talán 1980-ban?) egy francia lap érdeklődött Budapesten a hivatalos szerveknél, ugyan meséljünk már valamit erről a Weöresről – akinek a nevét úgy kapták meg fülesként Stockholmból, mint aki az egyik a három legesélyesebb közül, azzal csapta le az illetékes elvtárs a telefont, hogy ilyen nevű költőt nem ismernek, majd ajánlott valami kurzusírót a zsurnalisztának...
(Ez a Kossuth-kiadás alighanem Kenyeres 1983-as Tündérsíp-kötetének alaposan kibővített, továbbírt – valamint szükség és igény szerint vörösfaroktalanított - változata.)
*
+Olvasnivalók:
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)