Szulyovszky Sarolta illusztrációival
Libri, 2013.
magyar / kortárs / vers
[5 lassú pillanat]
"...hallom hogy a kocsi tetején
A síbox énekel
Méghozzá olyan szépen énekel
Mint a bálnaanya aki borját
Épp most mentette meg a vadászoktól
És már hazafelé úsznak a napcirmozta óceánon"
(A boldog bálna)
Az az agancsra akadt bíbor csipkebugyi! (Erdőn kívül is hány ilyen esik meg…)
Gyönyörű (elborzasztó), groteszk (festői) képekből faragott versek ezek (a Gólem sárbelei, a a nyákos óvszer hályogként a vaddisznó szemén), a szentségtörő harkály – igen eleven humora van Finynek, annyira, hogy el merem képzelni, milyen cserfes kislány lehetett, alighanem mindig a fiúk húzták a rövidebbet vele szemben az iskolában… És hogy már jó ideje (persze nem olyan régóta) nagylány, versben cserfeskedik itt nekünk, velünk.
Sajnos csak most ismerkedtünk meg (egyoldalúan), de a számos mesekötet nyomán azt hittem (ó azok a szerencsére nem jogerős előítéletek!), csak szépelgést kapok (pardon!), ehelyett: vadóc szépséget, kacér erdőmélyi lidércek táncát.
Elemezhetnénk, leckét felmondva, az erdő szimbolikáját (piroska és a farkas stb.), a művészet antropomorfizációját, de minek. Kivághatjuk az utolsó fát is, mindig a rengeteg közepén járunk.
Huh – olvasom tovább. Gyönyörű versek borulnak, indáznak itt fölénk lugasként, még rettenetes képeikben is gyönyörűek, és remek példák arra is, miért él meg magában a szabadvers, mármint a rímek nélküli költészet: olyan szép versek ezek, felesleges cicoma lenne csak rajtuk, mint… az erdőbeli, a még élő fenyőkön a karácsonyi dísz.
Rendkívüli adottsága a költőnőnek a képalkotás, mindent körbeölelő az ő tekintete is, úgy vesz mintát, az utolsó különc szőrszálat is beleértve, mint amilyen hű egy halotti maszk. Vagy mint az arcunk reggel, párnánk és álmaink lenyomatát őrizve. Folyékony arany a tekintete, mondanám, de nem tüzes láva, hogy magába olvaszt, akkor már lézerszkenner inkább, finoman, lágyan letapogat, finoman lépdes – tapos – rajtad, mint halott szemének jégtükrén a bogár lába – szándékosan borzasztó hasonlatok ez tőlem, de maga Finy is sokszor él hasonlóan meghökkentő, ám annál plasztikusabb képekkel.
Az erdő cikluson már túl vagyok – kijöttünk belőle, már az embersűrűben járunk. Éppen a minap olvastam Kiss Noémi Ikernyáját a terhességről, a szent-profán anyaságról, eléggé jó volt, de az itt rejlő pár anya-vers messze beelőz. Mint a szelíd őz: vad, fenséges, finoman remeg, mint a neszre riadó szelíd, de megszelídíthetetlen vad.
Finy Petra (1978-)
(via finypetra.blogspot.hu)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)