[Mythos Führerbunker - Hitlers letzter Unterschlupf, 2003] ford. Béresi Ákos
Jószöveg Műhely, 2013.
[4x4 méter cella, a falon Nagy Frigyessel]
Egy újságíró könyve, ami azt jelenti, viszonylag tisztességesen utánajárt a dolgoknak, de meglepő módon mégis kissé zavaros, és kurvára hiányzik belőle egy Karte. (Néha azt mondom, éljen a wiki: lásd itt - fortepanszerűen, hátborzongatóan a mába applikált bunkertéképpel. Ma egyeseknek erre néz a lakásuk.)
Próbálta megírni a legfrissebb kutatások eredményeit, sőt egyik legfontosabb információforrása: több nyugati fotós mellett pl. Erhard Schreier, kelet-német festő-grafikusnak sikerült ilyen-olyan engedéllyel „belógnia” a Stasi-felügyelte terepmunkák területére 1988-ban és készítenie fotókat, feljegyzéseket. Ő egy ritka szemtanú abból a korból, mikor az NDK kimúlásakor végleg eltörölték nem csak a föld színéről, de a mélyéből is az egykori vasbeton monstrum legtöbb maradványát is (mára csak az alapozás maradt meg tizen- méter mélyen az egykori Bir. Kancellária kertjének a helyen. Azt is sokat magyarázza, később mi minden került a helyére: parkoló, játszótér, panelblokkok, emlékművek, talán túl sokat is, a sok magyarázat helyett elkelt volna egy egyszerű térkép, de ennek híján néha csak kapkodja a fejét az olvasó. Nem tudom, milyen lehetett a német kiadás, nálunk néha az illusztrációk eltüntetésével spórolnak a kiadók, már mindegy, egy jó Berlin-térkép nélkül bele se vágj a könyvbe.)
Ma
A kis kötet foglalkozik a Hitler-recepcióval is, persze nem csak történelemkönyvek tekintetében: klassz kis filmográfiát nyújt a Bukásról (Mozgókép c fejezetében, p22-27.), most tudtam meg pl., hogy kedvenc Anthony Hopkinsom is eljátszotta már Hitlert (elég sok másféle verzió után: A bunker, 1981), illetve van egy párja a híres, máris klasszikus, svájci Bruno Ganz-féle A Bukás/Der Untergagngnak (2004): ennek főszereplője ugyan Albert Speer (Heinrich Breloer: Speer und Er/Speer és Hitler, 2005), az osztrák Tobias Moretti eljátssza A Bukás hasonló keretei közt, de egész másképpen Hitlert: nem a szánalmat sem érdemlő roncsot, hanem a mindvégig pozőr, alattvalói szemében bukásában is karizmaitikusnak tűnő karaktert adja elő jól, állítólag.
<< a bunker felszíne 1945-ben és rá egy évre >>
(via berliner-unterwelten.de/fuehrerbunker)
Szó esik a Reich és Hitler többi, magán- ill. közellátást szolgáló légoltalmi bunkerjeiről is, meg az ezeknél nagyságrendekkel nagyobb, erősebb hadászati gócpontokat védő monstrumokról (tengelattjáróbázisok huszon- harminc stb. méter vastag tetőzeteiről stb.), meg Hitler vidéki fészkeiről, de csak érintőlegesen. Részletekbe a kis vékony kötet igazán csak az utolsó (hó)napok történetéről illetve a Führerbunker építéséről és technikai részleteiről bocsátkozik: summa summárum, elég keveset, de a lényeget tudjuk róla, mert bár nem maradtak fent pontos források, ami mégis, azok ellentmondóak, lényegében mégis ismerhetjük már, mert vannak hiteles szemtanúi beszámolók(*) arról, amikor – sokadik kísérletre – a hanyatló kommunista rezsim (szinte) teljesen (az alapok kivételével) lebontatta és teljesen átrendezte a terepet.
nem is kicsit: panelházak parkolója áll ma a helyén, egy emlékeztető táblával
(via)
Elkalauzol a bunkerlét intimebb világába is: de hát ezeket már láthattuk, átérezhettük a híres Bukás filmből: valóban apró szobákban húzta meg magát a kíséret, a tanácskozóterem is igen szűk és levegőtlen volt (ahol az azóta rengeteg mémmé átalakult Hitler-dühöngős jelenet játszódott (egy mém a sokból), megtudjuk, hogy a gyors építkezés miatt csak pár női fülke volt kicsinosítva, úgy-ahogy, majd' minden fal nyers beton volt a zsaluzás nyomaival, a padló is csak cement, ami állandóan nedvesedett, mert a berlini talajvízszint alatt feküdt az egész építmény, ezért folyton szivattyúzni kellett – mikor a Bukás után a szovjetek megszállták a környéket, el is árasztotta lassan a víz. Churchill még járt lent, aztán már csak búvárokkal lehetett feltérképezni.
Szovjet katona Hitler véres ágyánál
<< via katherines-bookstore.blogspot.hu >>
Churchill a bunkerlátogatáson
A szovjetek később megpróbálták felrobbantani, teletömték lőszerrel aztán bumm, de az ezernyi tonna vasbeton monstrumnak éppen csak beroppant a tetőzete, így inkább csak elpucolták a felszíni maradványokat, és igyekeztek elfeledkezni róla, de nem sikerült. Aki nem tudná: ez a terület, mivel elég hülyén osztották fel Berlint, még éppen hogy a keleti szférába esett, de közel a leendő Nyugat-Berlinhez, tkp. látótávolságra, így a csúnyán, félig elpucolt maradványok sokáig beletolakodtak a 'nyugat-németek' arcába – akik persze szintén, sokáig próbálkoztak elfeledkezni mindenről, pl. megtörtént, hogy még a hetvenes években is betiltottak Hitlerről szóló életrajzi filmeket, nem mert részrehajló volt, hanem pusztán a téma felemlegetése miatt. (A kibeszélésben rengeteget köszönnek pl. Kertésznek, szerintem a magukénak érzik, és ugye a Nobel-díj lobbijában is erősen tolták őt, de ez már messze vezetne.
A kötet érinti is ezt a témát, persze nem Kertészt, hanem a trauma feldolgozását. Vannak könyvek erről is, a németek múltfeldogozásáról, bár nem túl sok (Pócza Kálmán: Emlékezetpolitika…). Maga a szerző, jut eszembe, említ is egy érdekes apróságot ennek nehézségéről: a témánk helyszínéhez köze fekvő berlini Holokauszt emlékű-park 2700 óriás kőtömbjét graffitinek ellenálló anyaggal vonták be, és mint közben kiderült (botrány is lett), ezt éppen egy olyan gyár készítette, amelyik jogutódja a Zyklon B-gázt gyártó üzemnek… )
ps.
drága jó Katherine (blogger)kollegina szuper képanyaggal illusztrálta a recijét, nézzetek be hozzá is (én is tőle loptam a blogomba…
(a kép innen)
Sven Felix Kellerhoff (1971-)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)