[Murder is easy, 1939] ford. Elekes Dóra
Európa, 2013 [2008].
(Első hazai kiadás: A gyűlölet őrültje, ford. Moharné Dobó Éva, Palladis, 1940)
[4 hulla libasorban]
"Anglia! Itt még júniusban is szürke égbolt és metsző, hideg szél fogadja az embert. Milyen barátságtalan! És az emberek! Ezek az emberek! Ez a sok-sok aggodalomtól gyűrött, ólmos, szürke arc. Na és a házak, mindenütt ezek a házak! Úgy bújnak elő a földből, mint eső után a gomba. És milyen csúfak! Milyen otrombák! Mint megannyi fejedelmi tyúkól."
"Na de lássuk csak. Sokan meghaltak mostanában. Nagyon sokan. Kemény volt a tél, és alattomos a tavasz. Meg aztán sok baleset is történt. Bizony, balszerencsés évünk volt."
A vidéki angol táj rideg szépségénél csak az angol tántik és nagynénik sejtelmes mosolya hideglelősebb.
Próbáltam egy mondatban összefoglalni ennek a pazar kis regénynek a hangulatát, persze nem ment, de talán közel jártam hozzá. Felejtsük el Lady Agatha egynémely csúf melléfogását: ilyenkor látszik igazán krimiírói tehetsége: alighanem a kisujjából kirázta ezt a darabot*, miközben tele van élettel (egy helyes kis szerelmi szál bújuk meg a pamutgombolyagok közt), egy kellően megbolondított krimitörténetbe csöppenünk és ami egynesen pazar: a nem is kicsit ironikus humora és az angol néplélek, a vidéki falvak tipikus lakosainak kavalkádja, lélektani vurstlija. (* Jó formában lehetett, következő könyve a krimivilágirodalom egyik legbravúsosabb darabja lesz, a Ten little niggers)
"Tisztában volt vele, hogy nyugalma nem tarthat sokáig. Éppen elég nénikéje volt ahhoz, hogy tudja, a szemközt ülő kedves, idős hölgy nem fog csendben maradni Londonig. Aggodalma hamarosan beigazolódott: a hölgy először arra kérte meg, hogy igazítsa meg az ablakot, azután arra, hogy vegye fel a földről az esernyőjét, végül pedig nekiállt dicsérni a vonatot."
"A Yardnál majd tudni fogják, hogyan szereljék le az öreglányt, gondolta. Hiszen nyilván tucatjával futnak be hozzájuk isten háta mögötti falvakban lakó idős hölgyek, hajmeresztőnél hajmeresztőbb gyilkossági sztorikkal Az is elképzelhető, hogy egy egész ügyosztályt tartanak fenn külön a számukra."
Detektívünk ezúttal a gyarmatokról végleg hazatérő Luke Fitzwilliam, akit leginkább a kedves, jóravaló, de kissé ügyefogyott Hastings kapitányhoz mérhetünk: ügyetlenkedik is eleget, na persze, nincs mellette a jó öreg Poirot. MissMarlple-szerű vénkisasszonyokból annál több akad errefelé („Túl sok a nő a faluban, még golfozni sem lehet egy tisztességeset”- panaszolja egy nyugalmazott tiszt.)
"És mi legyen Lord Whitfielddel? – Vele könnyű dolgod lesz. Teljesen műveletlen és rettentő hiszékeny. Képzeld, még azt is elhiszi, amit a saját újságjaiban olvas."
"Maga el sem tudja képzelni, micsoda súly nehezedik a vállamra – folytatta a lord. – Minden egyes lapom sorsát a szívemen viselem. Meggyőződésem ugyanis, hogy a közgondolkodást formálni hatalmas felelősség. Millióknak diktálom hétről hétre, mit gondoljanak és érezzenek. Nagyon komoly dolog ez. Felelősséget jelent. Ez, persze, nem baj. Nem félek a felelősségtől. Tudok bánni vele. Lord Whitfield kidüllesztette a mellét, megkísérelte behúzni a hasát, és barátságosan pillantott Luke-ra. – Nagy ember vagy, Gordon. Igyál még egy kis teát – vetette közbe könnyedén Bridget Conway. – Tényleg nagy ember vagyok, nem kérek teát – mondta nemes egyszerűséggel őlordsága, majd leszállva az Olimposz csúcsairól az egyszeri halandók közé, nyájasan megkérdezte vendégét: – Ismer valakit ezen a vidéken?"
Collins Crime Club,1939
"Mr. Abbot vörhenyes arca egészen lila lett.
– Tommy Pierce? Az a kölyök egy pimasz, semmirekellő, kotnyeles mitugrász volt. – Az ilyen rosszcsontokból lesznek a kísértetek. Rendes, törvénytisztelő állampolgár nem háborgatja embertársait, ha már egyszer távozott közülük."
"Ahogy keresztülvágtak a réten, Bridget rámutatott arra a György kori kúriára, amit Luke előző nap látott. – Az ott a Wych Hall – mondta. – Most könyvtár működik benne.
Az épület mellett állt egy kisebb ház is, a másikhoz mérten akkora, mint valami babaház. A lépcsője vakító fehér volt, kopogtatója csillogott-villogott, ablakaiban takaros, hófehér függöny lógott. Bridget belökte a kaput, és elindult befelé. A kis ház ajtaja egyszer csak kinyílt, és egy idős hölgy bukkant elő.
Jellegzetes falusi vénkisasszony, gondolta Luke. Szikár alkat, tweedkosztüm, füstkvarc brosstűvel díszített szürke selyemblúz. Szigorú nemezkalapja peckesen ült formás koponyáján. Az arca kellemes volt, csíptetője mögött okos szempár csillogott. Luke-nak azok a virgonc, fekete kecskék jutottak róla az eszébe, amiket Görögországban látott, ugyanazt a szelíd, meglepett kíváncsiságot fedezte fel a tekintetében."
A regény közepén hosszan sorolják a karaktereket, egyes recenzensek panaszkodnak is erre, én sem esek hát az enumeráció csapdájába, pedig de szívesen pletykálna az ember a szereplőkről, csak leszögezem: rendkívül kellemes, szórakoztató olvasmány, néha fennhangon kuncogtam felette – a krimi így nálam mellékszál lett, ráadásul, ha nem is kitaláltam, de megsejtettem, kit is hajkurászik a derék, civilbe öltözött Luke – egy kellemes, sőt mi több, éles eszű jelenséggel az oldalán...
Nem bírok betelni vele:
"Összezavarodtam.
– Mert én összezavartam – mondta Bridget. – Láttam magán. És, az igazat megvallva, rendkívüli módon élveztem.
– Nem is csodálom! Azok a nők, akiknek van egy kis eszük, általában szörnyen kegyetlenek.
– Az ember úgy szórakozzon, ahogy tud – morogta Bridget, majd rövid hallgatás után újra megkérdezte: – Miért jött ide, Mr. Fitzwilliam?"
"Közelebb lépett a lányhoz.
– Veszettül szerelmes vagyok magába, Bridget Conway. És mivel ilyen veszettül szerelmes vagyok, nem várhatja el tőlem, hogy tapsikoljak, amikor feleségül megy egy ilyen hordóhasú, önhitt uracskához, aki dührohamot kap, ha elveszít egy teniszpartit.
– Mit javasol, mit tegyek?
– Azt javaslom, jöjjön inkább hozzám! Persze, biztos vagyok benne, hogy a válasza erre is csak vidám kacaj.
– Tomboló kacaj. – Na, ugye. Végre tudjuk, hányadán állunk egymással. Most már visszamehetünk teniszezni? Keressen nekem olyan partnert, akivel nyerni is lehet.
– Úgy látom – mondta kedvesen Bridget –, legalább annyira utál veszteni, mint Gordon. Luke megragadta a lány vállát.
– Átkozottul gonosz nyelve van magának, Bridget!
– Úgy érzem, nem igazán szeret, bármilyen heves is az irántam való szenvedélye.
– Nem, egy csöppet sem szeretem. Bridget tűnődve nézte, majd így szólt:
– Azért jött haza, hogy megnősüljön és megállapodjon, ugye?
– Igen.
– De gondolom, nem olyan feleséget képzelt el magának, mint amilyen én vagyok.
– Távolról sem.
– Hát persze hogy nem. Tudom, milyen lány az esete. Pontosan tudom.
– Hogy maga milyen okos, drága Bridget.
– Magának egy kedves, ízig-vérig angol lány kell, aki rajong a természetért, és ért a kutyákhoz. Bizonyára tweedszoknyában képzelte el, amint cipőorral kotorássza a kandalló parazsát.
– Meg kell adni, jól hangzik."
"– Én úgy tapasztaltam – felelte Miss Waynflete –, hogy az ápolónőket sohasem lepi meg, ha egy betegnek romlik az állapota. Nekik csak az okoz meglepetést, ha valaki meggyógyul!"
"...ezzel a vénkisasszony-képzelgésre alapozott rémtörténettel nem tud meggyőzni. – Pedig a vénkisasszonyoknak nagyon sokszor igazuk van. Az én Mildred nénikém például igazi látnók volt. Van magának nénikéje, doktor úr?
– Az igazat megvallva nincs.
– Öreg hiba! Nénikék mindenkinek kellenek. Ők viszik diadalra az intuíciót a logikus gondolkodással szemben. Csakis ők engedhetik meg maguknak, hogy X. Y.–t csirkefogónak tartsák, csak mert egy hajdani komornyikjukra emlékeztet, aki csaló volt. És bár a többiek joggal érvelnek úgy, hogy egy olyan tiszteletre méltó férfi, mint X. Y., nem lehet gazember, végül mindig kiderül, hogy a nénikéknek van igazuk."
Linkek:
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)