Anselm Grün: A bor
ég és föld ajándéka
[Der Wein, 2012] ford. Gromon András
Pannonhalmi Főapátság, 2013.
bor / vallás / gasztro / művelődéstörténet / album
[4 kecses kacs]
„Húgom, mátkám, máris megyek a kertembe, szedem a mirhámat balzsamommal együtt; egyenest a lépből eszem mézemet, megiszom boromat a tejemmel együtt. Barátaim, egyetek, igyatok, ittasodjatok meg, kedveseim!”
(Énekek éneke, 5.)
„Vitis janua vitea / A szőlő az élet kapuja”
(egy középkori költő)
Félre ne értsük az idézeteimet: a szerző bencés szerzetes (egy "klerikális celeb", mondta rá egy hívő ismerősöm), a kötet pedig alapvetően vallásos irodalom, a tényleg kellemes albumjelleg mellett főleg a Bibliában olvasható boros történeteket idézi fel és magyarázza (hermeneuta lopóval!).
Elsősorban lelki irodalom ez, nem borászatokba vagy borboltokba (is) való, legalábbis nem ez a célközönség, de ott sem elképzelhetetlen, végül is az album második fele egy vázlatos a borkultúra- és művelődéstörténet, persze szoros összefüggésben az egyháztörténettel.
(innen: facebook.com/apátságipincészet)
Elemzi a bibliai nyelvezet szőlős-boros képeit, allegóriát (újbor-óbor, szüret, vér és bor stb.) és aránylag keveset beszél magáról a borról, a művelődéstörténet boros fejezetéről (azért azt felvázolja, hogy sok helyütt a szőlő és a bor együtt terjedt a kereszténységgel).
Ha éppen nem a Bibliát magyarázza, akkor a kulturált borfogyasztásra figyelmeztet – ahogy azt Jézus is tette, pedig ő „még a bűnös vámosokkal is többször meghívatta magát!” (Vallásos buzgalmával mond néha sületlenséget is, hogy pl. hogy a kereszt már Krisztus előtt is az üdvösség egyik jelképe volt – hát a rómaiak kivégzett köztörvényesei másképpen fogalmaznának… De az sem kóser – legalább zagyvaságok közé hadd szúrjon már a recenzens képzavart! – hogy egyetértőleg idézi egy paptársát, aki nem kissé túltolta az allegóriaértelmezést: prédikációjában Jézus ízéről beszélt… Ez a túlontúl képes beszéd talán még egy "Isten édessége" fejezetcím alatt is kirívó - nekem.
(Vier Türme, 2012)
De vissza a tőkékhez: Benedek, látva hogy eltiltani nem lehet a szerzeteseket a bortól, legalább maximálta a fogyasztást, napi egy heminában (= kb. 3 dl – de vízzel keverve itták. A hemina bormárkává is lett azóta) Ma már megint másképp van: pl. a szerző münsterschwarzachi kolostorában csak vasárnap jár bor, de a vendéglátás és a ünnepek megkövetelik néha az áldozathozatalt e téren… :)
„Végül is ketten maradnak, Isten és a bor.” (Hamvas B.)
Viszont a borászok sörrel öblítenek két munka közt! :)
Anselm Grün (1945-)
ps.
a miseborokról egy alapos cikk
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)