Scott Frost: Dale Cooper naplója
Twin Peaks - ahogyan Scott Frost hallotta
[The Autobiography of F.B.I. Special Agent Dale Cooper: My Life, My Tapes, 1991] ford. Tótisz András
Fabula, 1992
angol_usa / regény
[3 és fél félrenyelt falat pite]
"1967. december 26. 22 óra
Egész este komolyan gondolkodtam: most, hogy megvan a magnóm, kell hogy legyen valami életcélom. De sajnos egy sem jut eszembe."
Hezitálok, mint Cooper ügynök a kávézóban az étlap felett, hogy a cseresznyés vagy meggyes pite mellett döntsön-e. Mert teljesen mást vártam, főleg rákészülve a tévéfilmsorozat maratoni újranézése előtt: valahogy a borzongató, tűzben táncolós tévésorozat feelingjét, és egyáltalán: annak cselekményét, történetvázlatát vártam, persze zanzásítva, ehelyett elkezdődött valamiféle amerikai Adrian Mole kamasznaplója, egy pattanásos, cserkésztáboros, gátlásos, és nem utolsósorban: kissé autista beütésű fiú naplója, ahol a srác még annyiban különbözik angol ikrétől, hogy… khm, jóval nagyobb szerencséje van a lányoknál.
A könyv pedig éppen ott ér véget, ahol a filmsorozat kezdődik, hogy meggyilkolnak egy lányt egy messzi kisvárosban:
"Február 24. 6 óra
Újabb holttestet találtak Washington államban, Diane. Fiatal nő, műanyag lepelbe csavarva. Úton vagyok egy kisvárosba. Hogy is hívják? Twin Peaks." (Utolsó sorok)
És annyira nem is vicces, mint az idézett „tesó”, bár törekszik a komikumra (kávé- és fánk ill. pitemánia stb.), ezt méltányolunk kell. Közben néha előreutalgat a tűzmotívumra és mindarra, amit a film miatt már írtam, hogy olvasóként elvárnánk, de mindezt elég esetlenül teszi, félprofin. Így talán világosabb lesz: gyakran azt éreztem, hogy nem ez lett a film forgatókönyvnek alapja ötletadója, hanem hogy inkább valamiféle zanzásított paródiája a filmnek, mint ahogy ma mázsaszám ontják regényekben a Star wars és egyéb újrafeldolgozásokat (vagy éppen folyatásokat, sőt zombiváltozatokat), melyekkel csak megcsúfolják az eredetit. És majdnem jól éreztem.
Mert még csak nem is paródia, rosszabb: későn esett le, a sorozatot jegyző Mark Frost szintén író tesója, Scott Frost szerezte ezt a valamit (eredetiül: The Autobiography of F.B.I. Special Agent Dale Cooper: My Life, My Tapes), és bizony utómunkálat, egy évvel később is jelent meg, 1991-ben. (Ahogy elnézegetem a neten: sok bőrt lehúztak a tűzrókáról: a rendező lánya, Jennifer Lynch pl. Laura Palmer nevében írt egy fiktív naplót: The Secret Diary of Laura Palmer, 1990) De belegondolva: mindez nem is Scott Frost minősíti, inkább a film (és a forgatókönyv) alkotóinak (David Lynchnek és Mark Frostnak) hatalmas dicséret.
A fordítás mellett sem lehet csak úgy elmenni, már a „szériagyilkos” szóhasználat miatt sem, és az embert szinte a pánik fogja el, ha ránéz a fordító nevére: Tótisz András közreműködése bizony némi aggodalomra adhat okot.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)