Rubin Szilárd (1927-2010): Zsebtükör - válogatott írások vál. és szerk. Keresztesi József
Magvető, 2013.
magyar / memoár / levelezés / kispróza / vers / irodalmi élet / forrás
Annak, aki csak kóborolna egy keveset Rubin világában, kíváncsiságtól hajtva, látva ezt a vihart, amit EP cikke óta kavart az irodalomban, ezt a második (avagy újjá)születést, de mégsem merülne filosz mélységekig, annak is javaslom, mindjárt a címadó fejezetet (remek irodalmi csemegék pl. Pilinszkyről, akihez szoros barátság fűzte).
Továbbá még Horthy szakácsnőjéről a visegrádi alkotóházban, a "négerkedésről" (ki kinek írt vagy csak adott le számlát - mert pl. megesett, hogy Rubin Pilinszky nevén publikált, mert tartozása volt a kiadónál, és ha ő "számláz", azonnal levontak volna a béréből, míg P.J. felvehette az egészet - aztán gondolom együtt elitták.
De ennél komolyabb irodalmi források gyűjteménye is a markos kis kötet, 1945-től a rendszerváltásig bezárólag levelek, memoárok szólnak a diktatúra pikáns irodalompolitikájáról, vagy éppen saját (befejezetlen) főművének (már ha ezek nem zárják ki egymást), az Aprószentek kutatómunkájának ellehetetlenítéséről. (Még forgatom majd.)
[4]
*
Bereményi Géza (1946-): Vadnai Bébi Magvető, 2013.
magyar / kortárs / regény
Ha nem veszek részt a PIM-beli kötetbemutatón, talán nem észleltem volna, mennyire, elemi szinten önéletrajzi indíttatású ez a kisregény, mely "fésűszerűen" (cop. BG), rétegekben olvasztja magába két nemzedék élethelyzetét: egyrészt a negyvenes évek háborús, rendszereket felforgató évtizedét, és a szerző saját ifjúkorát, a hetvenes éveket. Dupla korrajznak nem rossz, de úgy érzem, kissé egocentrikus maradt, nem kevésbé enigmatikus, kívülállóknak értelmezhetetlen, legföljebb magyarázható. És ehhez éppen passzol egy idézetem:
"Joggal volt marhaság, hiszen kettőjükön, Doxán és Dobrovicson kívül nem érthette senki."
[3/4]
*
Első kiadás: Literária, [1938] (Világvárosi regények, 498.)
kisregény / humor
MEK
Romantikus szélhámos-kisregény, de igazi, jófajta Rejtő-humorral, még ha nem is viszi túlzásba... Elvégre be kellett osztani az erejét, még egy tucat remekmű állt előtte - jóval több, mint ahány esztendő.
De azért ne feledjük ezeket a klasszikusokat:
"Curzon úr felkereste a kiskocsmákat, sikátorokat és tömegszállásokat. De egyetlen bűnözőt sem talált Szingapúrban. A legelszántabb külsejű, félszemű óriásról kiderült, hogy kávéházi zenész. Egy misztikusan vigyorgó kínairól öt perc múlva megtudta, hogy áruházban eladó. Ha Nadja nem tudta, hogy kell elkezdeni a tisztességet, Curzon úr épp így meg volt akadva a gazság kezdetét illetően. Egy helyen majdnem meglincselték, mert a kocsmárostól suttogva az alvilág tagjai iránt érdeklődött. – Mit képzel maga? Becsületes vendéglős vagyok húsz éve! Ezek az urak itt tisztességes fuvarosok és állás nélküli díjbirkózók!! Menjen, mert úgy szájon kapom!!…"
"És most jön, uram, a meglepetés. A Raffles-bárban volt a találkozó őnagyságával. De csak egy levelet küldött. Röviden közölte velünk, hogy a teljes rablott összeget a vadonban élő misszionáriusok alapjának adományozta névtelenül, és tiszteltetett bennünket, és elmegy a dzsungelbe takarítónőnek."
"– Ön teljes öt percet késett, Curzon úr, és nem kápráztathat el annyira átváltozó művészetével, hogy ez a sajnálatos körülmény elkerülje a figyelmemet. Miért késett ön öt percet?
– Tisztelettel bejelentem, hogy nősülök.
– És ezen ma reggel öt percig gondolkozott? Jelenteni fogom."
– Tisztelettel bejelentem, hogy nősülök.
– És ezen ma reggel öt percig gondolkozott? Jelenteni fogom."
"Kérdezzünk csak meg kiérdemesült sikkasztókat hogy mi a szép, mi az igazán felemelő és nagyszerű momentum az életben. Azt fogják mondani: az első hét Párizsban és az utolsó Vácon. Az első gondtalan pillanat egy szép nővel, és az utolsó hét nap a szabadulás előtt, mikor a rab meghatottan számolja a hátralevő néhány száz staniclit. Benne van ebben a két végletben minden, amit a költő mondott."
[4]
*
Geiger, Arno (1968-): A száműzött öreg király [Der alte König in seinem Exil, 2011] ford. Győri László
Európa, 2013.
osztrák / kortárs / regény
Önéletrajzi regény központjában saját apja demens hanyatlásáról. Lassú, halk szavú szöveg, illedelmes, megértő, de nem jellemzi az elfekvők betegszaga, inkább finoman derűs, életközpontú, egyáltalán nem melankolikus vagy depressziós. Ez eddig nem is lenne baj, de valahogy üres. De lehet, tévedek, és éppen erről az ürességről szólt.
[3/4]
*
Anglada, Maria Angels (1930-1999): Auschwitzi hegedű [El violi d'Auschwitz,1994] ford. Varju Kata
Libri, 2013
spanyol / kortárs / regény / holokauszt
Weil, Jiří (1900-1959): Mendelssohn a tetőn
[Na střeše je Mendelssohn, 1960] ford. V. Detre Zsuzsa
Park, 2013.
cseh / regény / holokauszt
[Na střeše je Mendelssohn, 1960] ford. V. Detre Zsuzsa
Park, 2013.
cseh / regény / holokauszt
Azonnal kiderül, miért párban szerepelnek itt a resztliben.
A Weil fülszövegében is idézett felütés az remek, az pazar: ahogy Heydrich leszedeti a zsidó (származású) zeneszerző szobrát a nácik prágai helytartósági épületéről – csakhogy a megbízott szaki nem tudja, melyikük az, és tanácstalanságukban már-már Wagner nyakába vetik a gurtnit a munkások, mert a szobrok közt neki a legnagyobb az orra… Csakhogy ezzel Weil el is lövi minden patronját, innentől – számomra – unalomba fullad, legyen ez bármilyen meglepő: unalmas holokauszt-történet?! Nem is ismerek nagyobb hibát – bűnt? – író részéről, mint aki háborús vagy efféle tragikus események leírását képes (nem közönybe, hanem) unalomba fullasztani.
A Weil fülszövegében is idézett felütés az remek, az pazar: ahogy Heydrich leszedeti a zsidó (származású) zeneszerző szobrát a nácik prágai helytartósági épületéről – csakhogy a megbízott szaki nem tudja, melyikük az, és tanácstalanságukban már-már Wagner nyakába vetik a gurtnit a munkások, mert a szobrok közt neki a legnagyobb az orra… Csakhogy ezzel Weil el is lövi minden patronját, innentől – számomra – unalomba fullad, legyen ez bármilyen meglepő: unalmas holokauszt-történet?! Nem is ismerek nagyobb hibát – bűnt? – író részéről, mint aki háborús vagy efféle tragikus események leírását képes (nem közönybe, hanem) unalomba fullasztani.
Így jártam legutóbb pl. a spanyol M. A. Anglada Auschwitzi hegedűjével vagy a török Ayşe Kulin Az utolsó vonat Isztambulba c. izéjével. Angadához hasonlóan csak azért nem jutott most eszembe az amúgy gusztustalan, de a jelek szerint létező holokauszt biznisz kifejezés, mert egyrészt Weil is megszenvedője volt a történteknek (előgg a Gulágnak, majd a náci lágereknek), másrészt sokat, hosszú éveket dolgozott a könyvön, ráadásul akkor és olyan fertályán a világnak, amikor ilyesmiket inkább elhallgatták még. Anglada giccses halál-ponyvájáról viszont sikít, hogy úgy vetette bele magát e nem elhanyagolható, tematikus könyvpiaci résbe, mint öngyilkos eszkimó a legelső rianás hasadékába a befagyott tengeren.
[3/4]
(A „nem fejeztem be” azt jelenti ez esetben hogy a közepétől sebesen iszkoltam kifelé a szövegből.)
(A „nem fejeztem be” azt jelenti ez esetben hogy a közepétől sebesen iszkoltam kifelé a szövegből.)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)