Lackfi János: Milyenek még a magyarok?
ínyenceknek
ill. P. Szathmáry István
Helikon, 2013.
[3 és fél mégmagyar]
"…míg az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar távozás nélkül búcsúzik."
Első blikkre kortyra diákbakikkal és folklórral felvizezett humorkodás, másodbőr-lehúzás, kiadói extraprofit – de azért jól csúszik, jó hogy van ez az újabb 'hungaroprolegomenalógiai' kötet is, egy-két mondatáért már magában megérte a folytatás, az pedig, hogy összeszedett még pár újabb weöresi penta- ill. hexametert az utcáról, mint pl. "áfásszámla-igényét kérjük előre jelezze" és egy csomó mást, azért külön köszönet.
Elképzelem, ahogy szövegírók, a BKV-falragaszok címketervezőitől a hírszerkesztőségekig országosan belekezdünk egy játékba és megpróbálunk minél több mondatot metrumokba gyúrni, micsoda lehetőség ez az agytornára és az unalmas közélet felpezsdítésére! Bár nem lepődnék meg nagyon, ha kiderülne, valaki már írt hexameterekben, de "faltól-falig", margóig érő prózába tördelve egy egész regényt is. De az is lehet, hogy mindez, amire már Weöres is felfigyelt Tóth Gyula bádogosnál, mondjuk Karinthyék fricskája, akik anonim dolgozhattak be címfestőknek és feliratgyártó műhelyeknek, pl. ezen a kávéautomatán: "túlzott pénzbedobás esetén pénzt vissza nem ad". (De jó lenne ilyesmiket is felfedezni a filológiában, nem csak azt, hogy egyes posztmodernek már nem az olvasóknak írnak, hanem hogy műveikkel a kurrens elméletek csontvázaira preparáljanak egy kis húst és bőrt.)
De visszatérve még a játékhoz: leleményes nép a magyar, lehet, ebből a játékból is alkalmazott művészet lesz és kormányszóvivők fogják az üzenetet, akár a rezsiharc nagy csatáinak ódáit, első hallásra nem is feltűnő ritmusképletekbe csomagolni, és a think-tankek irodáinak polcain nem Roger Scrutonok és G. Fodor Gáborok, netán Ron Werberek, hanem Szepes Erikák és Szuromi Lajosok fognak sorakozni?! Pl. De messze kalandoztam, mint hetumogerjeink anno. Na persze a rezsiharc rigmusai alá nem álmosító hexameterek, hanem induló, de minimum toborzónóta pörge dallama kell! Hmm, a himnusz is kanásznóta dallamra íródott, lássuk csak, és máris faragnák a ceruzát a hivatalban. Nem jobban megragadna a fejekben Giró-Szásztól? Talán még fel is állnak majd a zemberek, ha a rezsiharcról esik szó!
Az első kötetet is bökversben köszöntöttem, most egyenesen szekercével faragtam a rímet, de azért tessék: úgyis ott él még a fülekben a nagy klasszikus, írjuk át annak a dallamára a választási programot, valahogy így - felállni nem kell:
Föl, föl, ti rezsipartizánok
Fel, fel, te cívis palogár!
A győzelem napjai jönnek,
A sárga csekknek vége már!
A nyócat végképp eltörölni
Rezsiharcos, indulj velünk!
Hiába, a költészet hatalmát mindeddig sosem vették komolyan. (Az ellen is felismerte ezt a tudatmódosító fegyvert – de Fletó komolynak szánt versét a témában – lásd a neten – most inkább nem idézném.)
Na, jól kibolondoztam magam – senki ne ijedjen meg, ez a fenti ámokfutás annyira azért nem a szerző sara, ő kibírta mindössze egy csipetnyi aktuálpolitikával.
Lackfi azon szerzőink egyike, aki legalább agyondolgozhatja magát, persze, nagy a család, de agyon is írja magát – mi meg agyon olvashatjuk magunkat. Sajnos egyre jobban meglátszik a munkásságán is – hígul, mint a magyarság Németh László desszertkönyvében! De legyen elég ennyi a morgásból, hiába van tele vele a média, ez a könyv mégiscsak jólesett (mint virágcserép az anyósra, csak hogy visszacsatoljak az opus elejéhez.)
Csapongó és kissé erőltetett ortológia ez, megállít egy-egy szóra, fontoskodó, mint Vágó, persze alapos is, mint Grétsy (vagy fordítva?), már jóval kevéssé magyar(ság) a téma, inkább csak a nyelvhelyesség (helyesbítés: a nyelvészkedései jobbak az elején, a kötet második felében többet magyar(áz)kodik, de elég laposan). Még ő szól rá az „elménckedőkre”, pedig gyakorta maga sem tesz mást, mikor a nyelvi tüneményeket mustrálja. Nem akarom sorolni, mikor unalmas vagy erőltetett, mert summa summarum: mégiscsak szimpatikus egy görbe tükör.
"A róka meg a farkas találkozik az erdőn a rendszerváltás után. A farkas fejét vakarva töredelmes vallomást tesz:
– Olyan zavarban vagyok, fogalmam sincs, most hogy szólítsam, róka elvtársnak, róka úrnak vagy egyszerűen csak rókázzam le?"
Nincs könnyű dolga az udvari bolondnak íróinknak, nehéz szellemeset írni akkor, amikor minden futóbolond komoly értekezéseket akar írni (az Amerikai Népszavától a Kurucig), a pártszónokok vagy szóvivőik előadása illetve a néhai Árkus József-féle Parabola közt közt mára csak egyetlen jelentős különbség maradt: kevesebb a cici, s mire igazán nevetni támad kedvünk, begörcsöl a rekeszizmunk, már csak morogni maradna erőnk az igazi vicceken. Ha lennének. Mert már a fele sem tréfa.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)