Márai Sándor: Beszéljünk másról?
Publicisztikák 1943-1978
Helikon, 2013.
[4/5]
„A boldogság fegyelmi kérdés”
A tavalyi év egyik szenzációja, nagy könyve volt ez a duci kis kötet, mely bármikor ünnepivé teszi az olvasó napját. Olvasgatva ezeket az eddig zömmel kiadatlan (!!!) gyönyörű kis írásokat, először meglep, hogy még a világháborúban is olyan a legvérmesebb kirohanása is, hogy még ekkor sem emeli fel a hangját.
„...a szótár a világbéke egyetlen lehetősége.”
Megindító még akkor is, mikor vissza-visszatér a modorosság a hangjába, ezek pihenők az olvasónak, hogy aztán megint bírja a tempót, ahogy végigvezet Leányfalutól a a háborús csonkokkal teli Vérmezőig, ahogy szétlőtt könyvtárából menekíti azt, amit még elbír.
„A háború nem jogcím arra, hogy bárki is udvariatlan legyen.”
Vagy ahogy himnikus szépséggel ír Krúdyról (akinek saját Szindbád-regényével mintegy beteljesítette írói életművét), vagy éppen a "magyar Rimbaud"-ról: Görgey Györgyről. Itáliában, posillipói (nápolyi) lakásukba csönget be hozzájuk, 1950-ben ez a "zilált sörényű fiú". Még két évet élt a fiatal költő, ki száműzetésében a hazát és a szerelmet kereste magyar és francia verseiben. (Nem elírás a neve: annyira ismeretlen máig, hogy a neten egyetlen találat sincs rá...
Azt a kevés adatot, amit M. is kijegyzetelt róla, megosztom: Görgey György 1929-ben született félig német (?) családban, verseket 1944-től ír, 1947-től Franciaországban él és már franciául is versel, Georges Alexandre néven. Az 1950-es ével elején Algírból küldött verseit közlik a párizsi lapok. Ott is hal meg 22 évesen, valamiféle mérgezésben az algíri szutyokban, legalábbis a hírek szerint. Halála előtt egy évvel még neki ítélik a Tristan Corbière-díjat.
"Csak az első szavakat tudta elrikoltani. Szóképei, hasonlatai színesek, meglepőek. Pátosza emberi, tele öngúnnyal. Lehetetlen nem látni jelképet és hasonlatot abban, ahogy egy fiatal magyar költő 1952-ben, távol hazájától, elkábult a mérges gőzöktől, amelyek az alvilágból párolognak fel és halálosak - nem csak Algírban."
(Lásd még p355-360. Első megjelenés: A Délamerikai Magyar Hírlap Évkönyve, Sao Paulo, 1965. 177-179.)
Sorsfordító, korszakváltó évtizedek naplói ezek a cikkek (melyek spektruma a naplójegyzetektől a tanulmányokig ér). Herczeg Ferenc Új idők-jétől a clevelandi magyar lapokig adtak helyet ezeknek a palackpostáknak, sőt, a közlő helyek közt még egy Lúdas Matyi is akad! Nem éppen a Márainál megszokott lap.
De hát Márai mindig másról is beszél. És hogy. Alighanem kávéházban írja ezt is egy lap számára, mikor már a hit szó csak keresztrejtvényekben fordult elő, három betű vízszintes, de inkább hat, függőleges: meg is van, vakhit.
„Aki ír – így hitték a föníciaiak, babilóniaiak, kínaiak, káldeusok, görögök és rómaiak –, értelmet ad a Föld tüneményeinek, az élet cselekményének. Ez a hit sokáig fennmaradt. Sokkal később veszett csak ki az emberek lelkéből, abban az időben, amikor már napilapok jelentek meg, és több irodalmi kávéház is megnyílt.”
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)