Vásquez, Juan Gabriel (1973-): A hírnév
[Las reputaciones, 2013] ford. Szőnyi Ferenc
Ab Ovo, 2014.
kolumbiai irodalom / kortárs / regény
Dióhéjban: koros karikaturista egyik rajzával kicsinál egy politikust - pedofília a billog rajta -, akinek végül öngyilkosságba torkollik a vesszőfutása. Évtizedekkel később felkeresi őt az egykori kislány, aki a rajzoló lányának barátnője is lett időközben. A politikus anno egy zsúron molesztálta őt, mikor beugrott karikaturistához, hogy potens közszereplőként megalázkodva könyörögjön neki, hogy ne gúnyolja őt (Lézerjani egy telefonnal lerendezte volna). Ekkor tévedt fel a gyerekszobába, ahol a házigazda félreérthetetlen helyzetben találta őt egy kislánnyal (aki ennyi év után ismét megjelenik a házban). A karikaturista pedig napi penzuma keretében hírt adott az esetről, a politikus belebukott, majd megölte magát.
Közben röviden felvázolja nekünk Vasquez a karikatúra műfajtörténetét, meg fecseg, mint ahogy ismeretlenek kezdik kibeszélni a világ dolgait, de a kötet gerince tulajdonképpen az etika - anélkül, hogy tankönyvízű lenne - és az emberiség emlékezetének működése.
Morálregény, hősünk végül leteszi a ceruzát, mert etikai konfliktusba keveredik magával. És segít a fiatal nőnek felkutatni az egykori politikus özvegyét, hogy megtudjanak minden részletet arról az estéről. Hősünk ezzel felrúgja a szakai kritériumokat és mielőtt kiderülne, hogy utánajárt és beleavatkozott az esetbe, felmond a lapjánál.
A történet vége nyitott marad, lehet, hogy karikaturistánkat elüti egy autó, lehet, hogy ő is öngyilkos lesz.
Alighanem a magyarul már megjelent két regénye ennél fajsúlyosabb, úgy látszik, az Ab ovo belekezdett az életműkiadásba - én azt tanácsolom a Vásquezzel ismerkedni vágyóknak, hiába vékony kis kötet ez, a nagyregényeivel kezdjék. Nincs semmi baj ezzel a Hírnévvel, egy korrekt munkadarab, talán csak én nem hangolódtam rá eléggé - vagy csak egy kissé éppen olyan nyögvenyelős, mint ez a pár sor róla.
[4]
Juan Gabriel
(semana.com)
*
Wolfe, Tom (1931-): Vérzivatar
[Back to Blood, 2012] ford. Gázsity Mila
Athenaeum, 2014.
angol_usa / (krimi)regény / kortárs
Florida, Miami: bevándorlók, alvilág, fekete, fehér és félvér zsaruk, akik kétfelé játszanak, de a vér szava és az egyenruha is kéri a maga zsákmányát. Vakító éjszakák és neonfényben villódzó alvilág. Darwini harc a rendőrőrsön, macsók és kurvák korzózása egy nagyregényben.
Kábé ennyi, én csak elkezdtem - egy ilyen téglából az elkezdés is több száz oldalnyi tud lenni, ezért mégiscsak megemlékezem róla.
Kissé terjengős, de nem rossz, ám mivel csak egyetlen életünk van - épp ezt tanítják ezek a történetek is -, inkább átlapoztam a maradékot, hogy ne ez legyen az utolsó könyv, amivel találkoztam életemben. Khm, 724 oldal. És még várt rám a következő kötet, Akunyintól >>>
(csak beleolvastam)
[4]
Tom - épp a regényeibe illő alak
(salon.com)
*
Akunyin, Borisz (1956-): Ajánlott olvasmányok
[Внеклассное чтение, 2003] ford. Soproni András
Európa, 2014.
orosz / kortárs / regény
Ismét két párhuzamos történetből font regénykolosszus, regénykomplexum a khm, talán túl termékeny orosz író tollából.
Egyikben Nagy Katalin korába röppenünk vissza, a pétervári udvar életébe, kegyencekkel és összeesküvőkkel, derék muzsiklelkűekkel és remete tudósokkal - no meg egy különösen koraérett, zseniális képességekkel bíró kisfiúval, egy igazi ördögfiókával - nem is lehet rá ennél beszédesebb jelzőt aggatni, majd meglátjátok. (Már aki végigsúlyzózza a 700 oldalt.)
A másik szál a mában, a maffia uralta Oroszország urbánus miliőjében játszódik, a legendás Fandorinnal a főszerepben. Akciójelenetekkel zsúfolt, és egyre szövevényesebb - ám valahogy egyre érdektelenebbül bonyolódó kusza krimivé lesz az egész.
Két párhuzamos regény ez, az orosz tajga végtelenségét idéző regényfolyamok, s a olvasó sokáig csak remélheti, hogy a párhuzamok legalább a végtelen messze lévő regényzárlatban találkoznak egyszer. Ez be is következik valahol az 500. oldal után, addig bírtam cérnával, mely aztán annyira elfoszlott, hogy belelapoztam ugyan a végébe, de már nem is érdekelt a nagy misztikumba oltott csattanó (igen! szabadkőművesek, kitaláltad), ahogy végül a két világot csörömpölve összekovácsolja Akunyin.
Az egyetlen tényleg idézésre méltó részlettel nem bajlódtam, egyben kifotóztam (gépírónőt felveszünk) - körülötte ott a mikroblogunk egyéb friss termése is >>> (Hogy biztos átnézz oda is, megsúgom miről szól az idézet: Frigyes hatására poroszos fegyelmű mintakatonákat nevelnek a cár magánhadseregében, ennek következtében még a slicc mögött is poroszos rend uralkodik: minden fasz elvágólag jobbra néz - de semmi 18+!)
Egyre gyengébb, laposabb lett, rejtett mazochizmusom régóta nem tört elő ilyen látványosan, hogy egyáltalán eddig bírtam. Talán csak a zseniális borítókép ösztökélt el ilyen messzi ebben a regénymocsárban. Dan Brown is tud jobbat ennél. Hiába, nem lehet mindig remekelni.
[3]
Borisz, kétszer
(cicero.de)
*
Posadas, Carmen (1953-): Meghívás gyilkosságra
[Invitación a un asesinato, 2010] ford. Dobos Éva
Kossuth, 2014.
spanyol / krimi
"Olivia Uriartét egy fiatalabb nőért elhagyja gazdag férje. A sikert habzsoló nő egyik pillanatról a másikra ott marad pénz és fényűző élet nélkül. Egyetlen megoldást talál: precízen megtervezi a saját meggyilkolását, és korábbi életviteléhez méltó helyszínt is választ hozzá: a Gyöngyöző cián nevet viselő luxusjachtot. Már csak megfelelő személy kell a kivitelezéshez: meghívja hát valamennyi ellenségét egy Földközi-tengeri hajókázásra A húga, Ágata idézi fel Olivia utolsó napjainak valós és vélhető eseményeit, és igyekszik fényt deríteni rá, kinek milyen indítéka lehetett Olivia meggyilkolására."
(fülszöveg)
Mindenekelőtt: ez egy méltó tisztelgés a krimi királynője előtt.
Kellően furmányos, szövevényes bűnügyi (és lélektani) regény, telis-tele elhullajtott Agatha Chistie-idézetekkel, no meg gondosan szétszórt krimijeivel a kajütökben. Mert ez egy luxus hajóút, egy mesterséges, zárt világ, akárcsak A.C. klasszikusaiban, tele csavarral és jól adagolt információval.
(2010)
És a főszereplő, a vendéglátó és egyben leendő áldozatnak, Olinak a vénlány (bár annyira még nem is vén) húga képében (Ágata) még egy Miss Marple-karakter is nyomozni fog. (Talán rossz példa, a citromképű vén Miss Marple-t és az élvhajhásszá váló húgot egy mondaton belül emlegetni, de gondoljunk csak vissza: valaha Miss Marple egy szeretőt küldött - engedett el - a háborúba, pech, hogy a férfi nős volt. Így lett Marple vénkisasszony. De ez egy másik téma.)
Megelevenedik, szinte eggyé gyúrva a Tíz kicsi néger, az Ackroyd-gyilkosság - és a Nemezis. Ínycsiklandó, nem?
Mindeközben szellemes, humora is van, és a szereplők (mind mind gyanúsítottak) karaktereivel megannyi különböző világot rajzol meg remekül (pl. nyugdíjba ment prostit, másságát takargató celebet, szakmai etikát tipró orvost, stb. stb). Bár a végén átmegy kissé chik-lit-be, Miss Marple-ünk (akarom mondani, a nyomozgató húg, Ágata) átalakul egyfajta Bridget Jones-szá, azért üdítően friss és olvasmányos krimi.
Úgy tűnik, a Kossuth kiadó is próbálja kihasítani a hazai könyvpiac egyik legnagyobb tortájából, a krimik piacból a maga szeletét - sok sikert kívánunk. Bár egyes irodalmi műhelyek szerint a jó krimi hazája (vagy legalábbis a gyökerek onnan erednek) a protestáns országok, egyelőre ígéretesnek tűnik ez spanyol - latin-amerikai földteke is (szerzőnk amúgy Uruguay-i származású), bizton mondhatjuk, ma már errefelé is megterem a jóféle krimi.
"Az emberek azt hiszik, hogy a világ gazdagokra és szegényekre oszlik, okosakra és butákra, szépekre és csúnyákra, de mindenekelőtt a takaró feletti és alatti dolgokra oszlik."
[4]
Carmen, a Gyöngyöző cián nevű koktéllal
(wikipédia)
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
![olvastam még [201710]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/049f9e6954ce70f37ff3784aeb0097a6_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)