Tóth Szergej: Nyelv, kép, hatalom
SZEK JGYF K., 2013.
Alkalmazott nyelvészeti mesterfüzetek 4.
"Bizonyára nem a véletlen műve, hogy egy moszkvai karikaturistának az a gondolata támadt, hogy két parasztot rajzoljon le, akik a вход ('BEJÁRAT') tábla előtt azon törik a fejüket, hogy vajon melyik szervezethez is tévedtek be."
(95. oldal, Vinokur: poén a betűszó-mániáról)
A téma igazi ínyencfalat: a Szovjetunió nyelve a húszas évektől. (Vonatkozó irodalom, jelen kötetünk mintegy cirkáló eme anyahajó körül: Victor Klemperer: A Harmadik Birodalom nyelve. Membrán könyvek 12., TK kiadó, 1984.)
Nem csak spontán is alakult,, hanem párt- és nomenklatúra-diktátumok szabták meg alakulását, bár mindent azért nem lehetett három- és ötéves terekbe foglalni. Élt, sőt pezsgett a szovjet diktatúra alatt a tolvajnyelv, az argó, élte a maga életét a népnyelv, pardon, a proletariátus nyelve, s egyre távolodott az értelmiség nyelvhasználatától. Melyre bármikor rá lehetett sütni a burzsoá jelleget, ha úgy hozta a „leirat” a Kremlből. A nyelvi normák teljesen felborultak, kifordultak a sarkaiból, nem is lehetett volna másképp, teljes a káosz, még a Gulág-argó is „felkerült” a hivatalos nyelvbe.
A legfeltűnőbb változás a rengeteg mozaikszó (náci párhuzam!) és az örökösen sulykolt, a valóságot elfedő eufémizmus. Erre remek példa, hogy a lágert csak „a munka iskolájának” nevezték, pontosabban, nevezte át a nagy népnevelő, Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij, a kényszermunkást már Trockij elkeresztelte „munkakatonának”.
A nép zöme ekkor még analfabéta, ezért a tömegsajtó, a propaganda nyelvét könnyen lehúzzák a maguk a szintjére a kommunisták. Rengeteg hasonlat adódik a Harmadik Birodalomban történő nyelvhasználattal: ahogy a németben ekkor a „fanatikus” szó pozitívvá válik, úgy töltődik fel ellenkező jelentésűvé az orosz „gyűlölet” és a „terror” szó – és kopik ki a használatból, vagy lesz a gyengeség jele az „irgalom/könyörület” szavak.
Teljesen új jelentéssel terjednek el mások: pl. a sűrűn szereplő „megsemmisít, likvidál” szavak helyett Gorkij egy olyan szót rángat elő, mely addig a kereskedelemben volt használatos kiárusít, felszámol értelemben. Mindjárt más tömeggyilkosságok helyett ellenséges csoportok felszámolásáról olvasni a Pravdában vacsora közben, nem?
És újabb náci-bolsi párhuzam: Sztálint is a harmincas évektől nevezik vezérnek (vozsgy), s addigra hogy-hogy nem, eltűnik a szó többes számú alakja is, mintegy kisajátítják Sztálin számára, épp miképp a Führer-t Hitlernek.
Minden szaknyelv eltorzul, így pl. a jogtudományé is - érdekes megfigyelni, milyen szemérmes is tud lenni a terroruralom. Így lesz a halálbüntetésből „I. fokozatú büntetés”, vagy „lekommunikálva”: ezzel az üzenettel értesítik a kivégzett, pardon, likvidált, pardon, munkakatonaként elesettek rokonát: „levelezésre nem jogosult.” Maga a „büntetés” szó is eltűnik (hiszen népuralom és demokrácia van), helybe a „társadalom védelmi intézkedése” lép.
Ragyogó káosz lett úrrá a személynévhasználatban is - 1918-tól a SZU-ban bárki bármilyen nevet választhatott, képtelen névszörnyek születtek a keresztelőkön (pardon, ez is kiment a divatból), a fanatikus, vagy csak rettegő tömegember a pártideológia és a frázisok, betűszavak, újságcikkek világából adott nevet a gyerekeinek. Így viselte aztán számos szovjet állampolgár az Éra, Algebra, Vanádium, vagy amit már akkor is meg kellet magyarázni: pl. Ikku (IKKU: Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága) vagy Vinyin (= 'Lenin sosem hal meg’ betűszuava). Mintha nálunk egy babát Politbürónak, Kiszkábénak vagy Kábépébének, esetleg Ikarusz Munkástanácsnak anyakönyveztek volna Rákosi pajtás idején.
Hasonólóképpen terjed az a keresztnév is, hogy Traktor vagy Turbina, hiszen ugye mind-mind a népgazdaság eredményeit hirdette. Már említettem a „keresztelés” szót? nos, ezt az „októberezés” váltotta fel az oroszban.
Az minduntalan özönlő és gyakran érthetetlen betűszóból lett személynevek mellett szinte üdítő jelenség lehetett a szóösszevonások produktumai: pl. mennyivel egyszerű megfejteni az oroszoknak azt a nevet, hogy Árvil („Lenin hadserege”). Aki félelmében nem tudott dönteni arról, hogy melyik pártvezér kedvesebb a szívének, bármikor adhatott olyan nevet a gyermekének, hogy Lelin vagy éppen Sztanin - egy-egy hosszabb név szinte zip-be csomagolt tömörítése a politikai jelszavaknak, frázisoknak, melynek feloldását alighanem már az érintettek is hamarabb elfeledték, mint ahogy ma avulnak el az efféle programok vagy adathordozóik.
Sztálin személyes hatalmi önkényének köszönhetően egész városokat neveztek át, akár évről évre, az utcanév-átnevezési mániánkat pedig mi is biztos tőlünk örököltük, igaz, náluk csak a ’90-es évekig dívott, mi meg csak akkor jöttünk bele.
Hát ilyesmikről szól ez a kis kötet – remek olvasnivaló a komorabb politikatörténet mellé.
Tóth Szergej (1955-)
(via)
![olvastam még [201711]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/b9d2b282316ed0fcfc96f2cc3c446dfa_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)