Sikerült végre, nem is sokkal a méltató kritikák (illetve interjúk) után az év egyik leg-leg könyvét, a Kazinczyról és koráról szóló, de a történelmi és életrajzi regény keretein bőven túláradó, intimus regényt végre nekünk is abszolválni Péterfy Gergelytől. Ezen és egy remek olasz, félig kamaszregényen túl (D'Avenia) belevágtam a krimiirodalom csapongó felfedezésébe is (amellett, hogy rajta vagyok a Lady Agatha- és Simenon-összesen):
megálltam FSZEK krimipolca előtt és (na jó, csak részben) vaktában markoltam le könyveket. Annyira jól sikerült a válogatás, még a leggyengébb szerzőtől is fogok még olvasni. (Igazából Connellyre még Heller Á. olvasónaplójánál lettem kíváncsi, az itt megidézett Le Carré nem volt meg otthon, szóval "vakon" igazán csak ebbe a kissé perverz L. Martinba sikerült belemarkolnom, de szerintem ő is élvezte.)
Le Carré, John (1931-): Törékeny igazság [A delicate truth, 2013] ford. Széky János
Agave Kv., 2013
Fantasztikusan sűrűre megszőtt kémtörténet, a brit külügy hivatalnoki kasztrendszerével, egy elcseszett és egyre véresebb kármentéssel járó gibraltári kommandós akcióval, "kiszervezett" hadseregekkel (ez sem az írói fantázia terméke) - cserébe legalább az állam tartja a hátát a kudarcra ítélt magánakciókért.
Tulajdonképpen csupa olyan eseménysor, ami mindennapos lehet, de mi a híradókban csak a karcolt felszínt látjuk és infók hiányába röhejes kommentárokkal fűszerezzük unalmas kispolgári életünket. Amit azonnal megbecsülnénk, ha efféle akciókba sodródnánk. Hőseink angol diplomaták illetve külügyérek, két jobb sorsra érdemes, derék aktakukac, akiknek a könyv végére érve éppolyan kétséges a sorsuk, mint a Keselyű három napja filmváltozatában, mikor is 'Joe Turner' áll a "dossziéval" a hóna alatt, farkasszemet nézve a nemzetbiztonságis fickóval a legnagyobb lapóriás székháza előtt (még nem volt e-mail), és ha be is juttatja azt, kétséges, hogy odabent meddig ér el a rossz fiúk mancsa és egyáltalán: hogy megéri-e szenvedni, elpusztulni ezért az igazság-szilánkért, hiszen a hatalom rengeteget költ manikűrre.
[4/5]
*
Péterfy Gergely (1966-): Kitömött barbár regény
Pesti Kalligram, 2014.
Csodálatos regény, mint említettem, jóval több mint a szabadkőművesek és Kazinczy története, vagy a felvilágosodás-kori Bécs és a reformkori magyar (láp)vidék körképe: a megözvegyült Török Sophie áll férje egykori barátja, a négus tudós oszló tetemével szemben és emlékezik, Ference ifjúkorára, a Kazinczy-család terrorjára, a várbörtönre, a nászukra és a kolerára. Aztán persze a regény többszólamúsodik (erre rímel: aszúsodik), főszereplővé lesz Bécs különc házikedvence is, aki egyszerre arisztokraták szexrabszolgája és korának egyik legműveltebb alakja, Angelo Soliman.
Most csak ennyit, ha csak egyet akarsz vagy tudsz olvasni a kortárs magyar művekből, ez legyen az. (Később még tervezek mesélni róla bővebben, bár nem itt.) Évkönyve, már most.
[5]
*
Martin, Laurent (1966-): Barmok királynője [La Reine des connes, 2007] ford. Makádi Balázs
Jószöveg Műhely, 2012.
Jól belenyúltam, mint 'travi' főszereplőnk zsebébe a rossz fiúk: a roppant csinos Annabelle tulajdonképpen egy magát nővé átalakíttató fiatal férfi, kívülről már kész bombanő, de még himbálózik neki egy felesleges szerve valahol lent, erre az utolsó műtétre gyűjt, s nem válogatós, tulajdonképpen kurválkodik szabadidejében, s bájain kívül mása sincs.
De amikor pár rossz arcú ismerős belerángatja a gyors meggazdagodás ígéretével egy pénzhamisítós buliba (már az euró korában járunk), bedől nekik. És innentől elszabadul a pokol körülötte, bár sokáig az újraszabott (csiszolt csontok stb., ne akard tudni) orránál fogva vezeti mindenki, ő a földre kerülve lerúgja tűsarkát és férfiként állt helyt, kiosztva pár golyót (bár nem attól a kettőtől szabadul meg, melytől szeretne, de végül megszerzi rá a pénzt.)
Szolid humor is jellemezte, ami enyhítette a túlontúl egyszerű történetszövést. Még visszatérek a szerzőhöz, mert úgy tűnik, elég különleges hősre tett szert a krimiirodalom.
[3/4]
*
Connelly, Michael (1956-): Az Echo park titka (Harry Bosch 12.)
[Echo Park, 2006] ford. Babits Péter
Alexandra, 2009.
[előtte: Echo park. Ford. Uram Tamás, Reader's Digest, 2008.]
Heller Ágnes három krimijét is elolvasta a tavalyi naplója számára, tőle kaptam kedvet az eleddig számomra is teljesen ismeretlen amerikai szerzőhöz. Már az szimpatikus, még ha voltaképpen értelmetlen húzás is, hogy a középkori festő nevét viseli a nyugdíjból visszatért nyomozó, aki jelen esetben nehezen, de kimászik a számára felállított csapdából és megbüntet egy sorozatgyilkost, bónuszként pedig LA városi rendőrségén is tisztogat egy keveset.
A jó ráadásul elnyeri méltó büntetését: Harryt végleg (?) otthagyja őt FBI-os nője, akivel még e regényben jön újra össze - túl szép is volt a zárás, minden gonosz megbűnhődött, ez kissé zavart is, mert az élet nem ilyen, és Connelly van annyira realista, hogy cinikus is legyen, ez a rövid szerelmi szál-szakadás nem is elégítette ki az igazságtalanság-érzetemet, becsukva a könyvet elmerengtem, mikor lesz már olyan bátor egy kiadó, hogy olyan krimiket jelentessen meg, amelyekben a jó zsarut, egyáltalán: az ártatlanokat mind lelövik, a gonosz háborítatlanul tort ül felettük, és a könyv az olvasó arcába röhög: épp mit az életben. Ha van ilyen, kérem jelezzék! (Ó, egy eszembe jutott: a Született gyilkosok - írta: Tarantino - története éppen ilyen.) Mert a való élethez képest lassan Balzac is szentimentálisnak számít.
De nem akarom bírálni ezt a krimit, derekas munka volt, jó a humora (bár jól beosztja) és agyafúrt sztorikat talál ki, pár aprócska malőrt leszámítva (néha olyan kaptafás volt) és ügyesebb lektori munkát elvárva (pl. egy ízben egyazon bekezdésen belül elírták valakinek a nevét) csak azt tudom mondani, amit Heller az ő első Connelly-jánál: lesz majd még tőle itt több is.
[4]
*
D'Avenia, Alessandro (1977-): Senki sem tudja [Cose che nessuno sa, 2011] ford. Vaszócsik Crista
Európa, 2014.
Alessandro D'Avenia különlegesen tehetséges író: egyszerre tud mesélni kamasz és felnőtt olvasó számára egyaránt. A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér meseszép, az elmúlásról (meg az élet mindenféle kincseiről) kaleidoszkópszerűen színes regény, ez a (megint csak félig) kamaszregénye a szerelemről szól, egy 14 éves lány, Margeritha életének elbeszélésével, aki összeomlik, mert apja otthagyja a családot.
A kislányt egyrészt egy vagány (mondhatni: fiatalkori bűnöző), végzős gimnazista srác kíséri el a khm, felnőtté válás útjának elején, másrészt pedig a kissé ügyi-fogyi, de annál lelkesebben tanító fiatal irodalomtanár, aki szintén a maga szerelmével küzd. Homérosz nem csak az órán jelenik meg az osztályban, de Margerithának apját is segít felkutatni.
Ja, és az irodalom maga is a szerelem tárgya!
[4]
![olvastam még [201801]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/1ebdc6931b84b14c6b1fa811e379f754_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)