Birkegaard, Mikkel: A holttestemen keresztül
[Over mit lig, 2009] ford. Sulyok Viktória
Libri, 2014.
(dán)
"Frank Føns sikeres író, aki regényeiben brutálisan végez az áldozataival. Azonban lehetséges, hogy most ő a következő áldozata egy pszichopata gyilkosnak..."
(fül)
Eléggé lektűr, és tobzódik a véres kínzások leírásában, de néha - nagyon néha - pazar bekezdéseket kerekít, és hát az alapötlet (az író és a gyilkos keringője) sem rossz - de csak semmi spoiler!
[4]
*
Yrsa Sigurđardóttir (1963-): Emlékszem rád
[Ég man þig, 2010] ford. Torma Péter
Animus, 2014.
(izlandi)
Butácska, szellemesdis.
A gyerekkísértetes lemez már rég lejárt, bár lehet, hogy Izalandon épp most lett retro a téma.
Yrsa asszony alighanem a legcsinosabb skandináv krimiíró (Camilla L. mellett), de legunalmasabb is.
[2/3]
*
Läckberg, Camilla (1974-): Eltitkolt életek
[Tyskungen, 2007] ford. Dobosi Beáta
Animus, 2014.
(svéd)
Az egyre laposabb skandi krimik mintadarabja lehetne: rendőrök magánélete és világháborús "életképek" váltakozó mozaikja: neonácik és gyesen lévő rendőrapukák, no meg egy leszbi pár génbankapukás babával. Kár, hogy a svéd (skandi) nácik múltjáról kevesebbet tudni meg, mint pl. a muskátlik öntözéséről (fontos: néha vizelettel is trágyázandók!) És mindezt ráadásul egy borzalmasan unalmasan, rétestésztaszerűen elnyújtott, langyos bugyuta prózahabarékban kapjuk.
Annyit foglalkozik a gyesen lévő szülők terheivel és unalmával, hogy csak arra tudok gondolni, éppen a gyesen lévő szerző írta ki magából ezt a teleregények izgalmával és stíluseszközeivel vetekedő valamit, kár, hogy célt tévesztett: ábrázolni akarta ezt az unalmat és idegőrlő fáradtságot, ami az otthon maradt szülőre vár, ehelyett az olvasó érzi magát sarokba szorítva és olyan fáradtnak, mint akit kivéreztettek.
[3]
*
Christie, Agatha: A sors kapuja
[Postern of fate, 1973] ford. Vándor Judit
Hunga-print, 1993
"– Jaj, Tommy, ez annyira izgalmas – lelkesedett Tuppence. – Ne felejtsd el, hogy ezek nem tények. Csak szabadjára engedtük a fantáziánkat. – Jaj, ne legyél már ilyen undok – nyafogta Tuppence. – Mindenütt keresni fogom, kívül, belül. – Fel akarod ásni a konyhakertet? – Azt azért nem. De megnézem a tárolókat, a pincét, még egyszer átkutatok mindent. Ki tudja! Jaj, Tommy! – Jaj, Tuppence! – felelte Tommy. – Mi lesz a kedves, szelíd, békés öregséggel? – A nyugdíjasoknak nem adatik meg a béke – jelentette ki Tuppence."
Agatha asszony egyetlen 'skandináv' krimije helyett végre - egyre ritkább az ilyen - egy mindeddig olvasatlan könyve.
Újabb kémtörténet a krimi királynőjétől: emlékeim szerint e műfajban ritkán remekel, most mégis elég ügyesen oldotta meg a feladatot. Egyetlen mondatban: egy régi gyilkosság felfedezése, majd kinyomozása.
A fáradhatatlan nyugdíjas pár, Tuppence és Tommy vidékre költözik és csinos, de felújítandó házat vesz, s a lomtalanítás során egy ott felejtett mesekönyvben gyilkosság nyomára bukkannak. És mivel a szomszédolás remek fedőtevékenység a nyomozásra, Tuppance hozzá is kezd, pedig egyre több jel arra utal, hogy inkább ne tegye... Angliai neonácik, egy kémnő titokzatos halála, és persze a jó öreg, örökké éber brit titkosrendőrség (pipafüstfellegekbe burkolózó tábornokok, stb.)
Lassú, öreges próza ez, sajnos nem egyszer - főleg eleinte - gügyögésbe hajlik a narráció, de néha az irónia halvány vízjele üti át az öreges világ bemutatását. Kissé morzsálódó regény az öt órai teák mellé: összességében egy cuki könyv, a légvégén a lovaggá ütött Hannibállal, a rugólábú és oroszlánszívű Manchester terrierrel.
(magának Agatha Christie-nek is két Manchester terrierje volt élete során)
[3/4]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)