Jelszavaink valának:

§ "A könyvtár a haza legjobb meghatározása.” (Elias Canetti) § "A haza legjobb meghatározása: a könyvtár.” (E.P.) § "Si apud bibliothecam hortulum habes, nihil diderit. / Ha könyvtárad a kertre néz, mi mást kívánhatnál?" (Cicero?) § "A könyvtár olyan mint egy borospince. Ott sem kell mindent meginni." (J.C.Carriére - U.Eco) § „Úgy tűnik, az életben egyszer óhatatlanul eljön egy pont, mikor az embernek el kell döntenie, irodalmár-e, vagy egyszerűen csak szereti a könyveket, s én kezdem belátni, hogy könyvszeretőnek lenni sokkal jobb buli.” (Nick Hornby) § Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora és végzete kiosztott." (Babits Mihály) § "Pro captu lectoris, habent sua fata libelli" (Terentius Maurus) § "-Szerinted van ennek a történetnek tanulsága? -Hogy mije?" (Dániel András: Tengerre, kuflik!) § – Biztos, hogy mindent olvastam, amit maguk olvastak. Ne higgyék, hogy nem. Komplett könyvtárakat végeztem ki. Bőrkötéses gerinceket és ROM-meghajtókat koptattam el. Volt már olyan, hogy taxiba ugrottam, és azt mondtam: „a könyvtárba, és lépjen a gázra.” (David Foster Wallace: Végtelen tréfa)

Mondd! (köszönet minden beszólásért!)

Szerzőim

Facebook oldaldoboz

a legfrissebb 77 mese: tartalomjegyzék

Pável itt iszik és olvas még:

CÍMKEFELHŐ

*0 (1) *1 (3) *1/2 (4) *2 (18) *2/3 (30) *3 (88) *3/4 (194) *4 (272) *4/5 (220) *5 (111) *5+ (4) 1. század i.e. (1) 1. világháború (18) 13. század (1) 14.század (1) 15. század (2) 1548 (1) 16. század (6) 1654 (1) 17. század (6) 1734 (1) 18. század (8) 1810 (1) 1844 (1) 1846 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1848-49 (4) 1851 (1) 1857 (1) 1865 (1) 1878 (1) 1883 (2) 1885 (1) 1887 (2) 1888 (1) 1889 (1) 1893 (1) 1895 (1) 1896 (1) 1897 (1) 1898 (1) 19. század (13) 1900 (1) 1905 (1) 1906 (1) 1907 (1) 1908 (1) 1910 (1) 1913 (1) 1914 (1) 1916 (2) 1917 (2) 1919 (2) 1920 (2) 1921 (1) 1923 (1) 1924 (4) 1925 (4) 1927 (4) 1928 (3) 1929 (3) 1930 (5) 1931 (2) 1932 (1) 1934 (4) 1935 (3) 1936 (1) 1937 (3) 1938 (7) 1939 (1) 1940 (1) 1941 (6) 1942 (3) 1943 (2) 1944 (7) 1945 (5) 1946 (1) 1947 (5) 1948 (2) 1950 (2) 1951 (4) 1952 (3) 1953 (3) 1954 (1) 1956 (15) 1957 (2) 1958 (3) 1960 (3) 1961 (2) 1962 (1) 1963 (4) 1964 (6) 1965 (3) 1966 (4) 1967 (3) 1968 (9) 1969 (6) 1970 (1) 1971 (2) 1972 (5) 1973 (4) 1974 (2) 1975 (4) 1976 (4) 1977 (3) 1978 (2) 1979 (5) 1980 (1) 1981 (8) 1982 (6) 1983 (3) 1985 (1) 1986 (6) 1987 (2) 1988 (4) 1989 (6) 199* (1) 1990 (4) 1991 (7) 1992 (5) 1993 (5) 1994 (8) 1995 (5) 1996 (9) 1997 (13) 1998 (6) 1999 (10) 19? (1) 2. világháború (43) 20. század (43) 2000 (17) 2001 (17) 2002 (12) 2003 (27) 2004 (23) 2005 (44) 2006 (45) 2007 (74) 2008 (54) 2009 (60) 200? (6) 2010 (119) 2011 (140) 2012 (177) 2013 (143) 2014 (108) 2015 (39) 2016 (32) 2017 (21) 2018 (4) 2019 (4) 21. század (5) adapter (2) ady (1) afganisztán (1) afrika (3) album (8) alkohol (2) állambiztonság (2) állatok (3) alternatív történelem (3) andrássyak (1) angelologia (1) angst (1) anne frank (2) antall józsef (1) apák és fiúk (2) argentina (3) arisztokrácia (1) assange (1) atatürk (1) ausztrália (1) autizmus (1) autó (1) ávh (2) ázsia (1) bakony (1) balaton (3) bálint györgy (1) balkán (6) balkáni háború (1) baltikum (2) bánság (2) barba (1) barbapapa (1) báthory erzsébet (1) békés márton (1) belgium (1) beneš (2) best of (8) bibliográfia (5) bihar (1) bizánc (1) bloomsday (2) boksz (1) boncza berta (1) bookkake (2) bor (5) bori láger (1) börtön (1) bosznia (1) budapest (24) bűnügy (1) cenzúra (2) cia (2) cicero (1) cigányság (2) civilség (2) cocteau (1) csakbeleolvastam (103) csakúgy (14) családtörténet (2) csángók (1) csehország (2) csehszlovákia (3) csinszka (1) csoóri sándor (1) csucsa (1) csukaszürke (1) dachau (1) diktatúra (2) diplomácia (3) dominika (1) don-kanyar (1) drog (3) duplakönyv (1) ebihal (1) ebook (8) egyháztörténet (2) egyiptom (1) eichmann (1) előítélet (1) elsőkötetes (35) embermentés (1) emigráció (8) emléknap (1) english (1) építészet (3) erdély (13) észtország (1) etológia (2) európa (6) eutanázia (1) evolúció (1) ex libris (1) ezmiez? (12) facebook (1) fagylalt (1) falvédő (1) fegyver (4) fehéroroszország (1) félmagyar (2) felvidék (1) férfi (1) fiatalság bolondság (1) fidesz (2) film (10) fizikus (1) foci (7) folyóirat cikk (1) főpincér (1) fordításirodalom (2) fotóművészet (4) franciaország (3) freud (2) futás (1) fütyülő (1) garfield (3) gavrilo princip (1) germanisztika (1) gestapo (1) gödöllő (2) grafika (1) grönland (1) gulág (3) gy.i.k. (1) gyarmati dezső (2) gyászbeszéd (2) gyurcsány (2) háborús bűnös (1) habsburgok (2) haderő (1) hadifogság (3) hadtörténet (17) haining jane (1) hajdúk (1) halál (3) halandzsa (1) hamsun (1) helytörténet (11) henszlmann imre (1) herzl (1) heydrich (1) híd (1) higiénia (1) hipszter (1) hirdetés (1) historia vip (3) hitler (4) hóhér (1) hollandia (3) hollywood (1) holokauszt (22) horrorpornó (1) horthy-kor (9) hrabal100 (4) hüjekönyv (7) humánetológia (1) hunyadiak (1) húsvét szigetek (1) idézetgyűjtemény (4) india (1) ira (1) irán (3) írás (1) író (52) irodalmi élet (3) írország (2) írósimogató (1) iszlám (4) iszlám fundamentalizmus (3) itália (1) itallap (3) izland (1) izrael (9) janus (1) játék (7) jog (1) k.é.m. (1) kádár-kor (14) kádárjános (5) kánon (1) kapucsengő (1) kárpátalja (2) katasztrófa (1) kaukázus (1) kazinczy ferenc (1) kefír (1) kelet-európa (1) kémkedés (3) kennedy (1) kentaur (1) képeslap (1) képzőművészet (4) kerékpár (1) kertész imre (2) kiadatlan (1) kiállítás (11) kibuc (1) kína (2) kistehén (1) kivégzés (1) kommün (1) kommunikáció (1) konferenciakötet (1) konstantinápoly (1) könyvfesztivál (1) könyvhét (2) könyvkultúra (3) könyvmáglya (1) könyvtár (3) könyvünnep (3) korbácska (2) korea (3) körmagyar (1) korrupció (5) kőszeg (1) közbeszéd (1) közel-kelet (2) közép-európa (3) középkor (3) közép európa (1) közgáz (1) krúdy (1) kuba (1) kuflik (1) láger (9) lakatos andrás (1) latin-amerika (2) lázár jános (2) lengyelország (1) lenin (1) leszbikus (1) levante (1) levéltár (2) liberalizmus (1) london (1) macska (1) maffia (1) magyar (1) magyarország (121) márai (1) margit sziget (1) martiny sámuel (1) mártír (1) mátyás (1) média (9) mém (1) menedzsment (2) merénylet (1) mese (1) miamagyar (4) migráció (6) mikrotörténelem (2) mi lett volna ha (1) modigliani (1) moly.hu (2) monarchia (6) mongolok (1) móricz (1) mozi (1) mta (1) munkaszolgálat (1) művész (4) múzeum (2) muzeumpedagogia (1) nagyazistenállatkertje (2) nagy britannia (1) nagy imre (1) négykezes (9) nemcsakgyerek (4) nemcsakhrabal (1) német-római birodalom (1) németország (14) nemzetkép (3) nemzetszocializmus (12) neokon (1) népirtás (2) nepoleon (1) nka (1) nobel (7) nőirodalom (5) norvégia (1) nőtörténet (8) no komment (1) nyelv (3) nyelvészet (2) nyilasok (3) öko (1) ókor (1) olaszország (3) olvasás (1) olvasnivaló (10) olvasónapló (7) olvastam még (9) orbán viktor (4) oroszország (4) ősmagyar (1) összeesküvés (2) osvát (1) oszmánok (2) ottlik (1) palesztina (1) pap (1) pápa (3) párizs (3) parlament (1) paródia (1) pável (4) pavel (2) pestis (1) picasso (1) poirot (1) politika (29) politikus (15) portré (1) prága (1) publi (2) pukipor (1) puskás (1) putyin (1) rákosi-kor (11) rebellió (1) reformkor (1) rendszerváltás (17) repülés (1) resztli (44) réz andrás (1) rippl rónai (1) róma (5) római birodalom (4) románia (6) románok (1) rops felicien (1) saint-ex (1) sakk (1) sissi (1) sör (6) sörcsillár (1) sport (10) svájc (1) szabadkőművesek (1) szabad európa rádió (1) szabó magda (1) szakács (1) szamizdat (4) szarajevo (1) századforduló (3) széchy tamás (1) szeged (1) székelyek (1) székely éva (1) szellemtörténet (1) szentkuthy miklós (1) szerb antal (1) szexipar (1) szexus (6) színek (1) színész (3) szingli (3) szíria (1) szívritmuszavar (2) szlovákia (3) szobor (1) szocializmus (28) szociofotó (1) szociológia (5) szófelhő (14) szólásszabadság (1) Szörényi (1) szovjetunió (14) sztálingrád (1) sztankó soma (1) tabán (1) tanácsköztársaság (1) tank (3) technika (1) terrorizmus (3) tesla (1) tévé (2) thienemann tivadar (1) titkosszolgálat (3) többrészes poszt (1) tőgy (1) toll (1) törökök (1) történész (9) történészvita (2) tóth kornélia (1) trianon (4) trieszt (1) tudós (2) tűzoltók (1) tv (1) udvari élet (2) ügynök (2) ukrajna (1) uralkodó (4) urban (1) usa (7) úszás (1) utánlövés (1) utópia disztópia (4) vámpírok (4) városkép (1) varsó (1) vasút (1) vendégposzt (1) vers (1) verses reci (22) versjáték (1) vörös farok (3) weimar (1) weöres100 (4) wild west (4) ybl miklós (1) zsidóság (10) zsiguli (1) CÍMKEFELHŐ

Kiadók szerint

"T4" - A birodalmi eutanázia

2010.12.05. 03:55 | Pável | 5 komment

Címkék: németország holokauszt svájc népirtás 2010 eutanázia nemzetszocializmus 2. világháború *4

Suzanne E. Evans: Elfelejtett bűnök
[The Forgotten Crimes – The Holocaust and People with Disablilities, Choicago, 2004]
ELTE Bárczi – Eötvös K. 2010
Bengt Lindqvist előszavával.
Fogyatékosság és Társadalom Kiskönyvtár 1.
fogyatékosok / holokauszt / nácik / III. Birodalom / Svájc / USA

[négy magánzárka]

 


A könyv summája: a háború végéig min. 700 ezer (egyes kutatók szerint legalább egymillió) fogyatékost gyilkoltak meg a nácik, ebből csak Németországban negyedmilliót – a nagyobb szám a megszállt területeken begyűjtött fogyatékosokat is magába foglalja. A gyermek- ill. csecsemőáldozatok száma ebből mintegy 5-25 ezer lehetett.

 

Durva történet lesz, aki nem bírja elviselni, hogy ilyen az ember, és a történelme, annak tényleg nem ajánlom a poszt olvasását. De semiképpen se nassolj közben. Ja, és hosszú lesz!

 

A fenti számon felül félmillió fogyatékoson hajtottak végre sterilizálást egy 1933-as törvény alapján, mely az örökletes betegségek megelőzését célozta. Ennek végrehajtása éppoly barbár volt, mint elméleti megalapozása: pl. korrózív vegyszereket injekcióztak a nemi szervükbe, vagy radioktív sugárzással is próbálkoztak, sokan belehaltak ebbe is. Sterilizálást írtak elő a következők esetén: „gyengeelméjűség, skizofrénia, mániás depressziós pszichózis, Huntington-kór, örökletes epilepszia, süketség ill. vakság és a testi deformitás.”

 

Gyermekeutanázia”

Hitler már a Mein Kampfban is kitért az „eutanázia” programra. (Nem fogom győzni idézőjelekkel.) Később Theo Morel, Hitler orvosa alaposan utánanézett az eutanázia történetének – nem véletlenül. Aztán memoranduma végéhez költségszámítást csatolt, miszerint egy „idióta” 2 ezer birodalmi márkába kerül évente, ami összesítve már sok milliós már tétel...

 

A T4 eutanázia program a nevét a szervezet berlini Tiergartenstrasse 4. alatti címéről kapta.

1939 őszétől Hitler rendeletére kezdték összeírni, összegyűjtani és elgázosítani a fogyatékosokat, a közreműködő kórházi személyzet külön jutalomban részesült. A szülők egyenlevelet kaptak, hogy az új központok egyikébe szállított gyermekük valami kamu betegségben meghalt. A tetemeket azonnal elhamvasztották. A „túl kíváncsi”, netán panasszal élő szülőket morcos SS-katonák fogadták a panaszirodán... 1941-ben papok és szülők tiltakozásáról tudunk. Hitler bejelentette ugyan az „eutanázia” leállítását, de azok folytatódtak a kijelölt kórházi központokban: nem csak gázzal, de mérgezéssel, lőfegyverrel, kiéheztetéssel, fagyasztással (!) - bármivel.

 

Összegyűjtésük eleinte teljesen esetleges volt, pl. alig képzett* kórházi alkalmazottak vagy pályakezdő orvosok autóval járták be a vidéki kórházakat és szedték össze a beteg, fogyatékos gyerekeket. (*Ebben a korban még elég nagy volt a rizikófaktora az ilyen jellegű betegségek diagnosztizálásának.)

 

Titokban folytak ezek az akciók, de óhatatlanul mindenki tudomást szerzett róla. Még a gyerekek is... Egy „gyermekszáj” a náci Németországból, egy olyan városból, ahol egy ilyen központ működött:

Tiszta hülye vagy! Majd elküldenek, és megsütnek a hadamari kemencében!”

Nem csak pusztán halálra kínzás folyt: emberkísérletekre buzdította az orvosokat a rendszer, gyorsabb karrier várta őket, és kísérleteikhez (melyekben pl. élve leszívták a vérüket vagy gerincvelőjüket) anyagi támogatást kaptak.

 

 

Egy német fogyatékos kisfiú, akit az eutanáziaprogram keretében öltek meg.
(via)

 

A 20. oldalon olvashatók a városközpontok, és a „gyermekgyilkolási osztályok” főorvosainak neve.

Több száz ilyen orvos büntetlenül gyakorolta a praxisát a háború után is.

 

Felnőtteutanázia”

Még el sem kezdődött a háború, Hitler felbuzdulva a gyerekeutanáziai program sikerén, 1939 késő nyarán elindította a nagykorúaknál is. Ősszel kiadott titkos határozata lett a T4 alapokirata, melyben „kiterjesztették egyes orvosok hatáskörét”. Vezetője Hitler egyik titkára, Philipp Bouhler lett, aki már résztvevője volt a „gyerekprogramnak” is. Megsemmisítőlágernek az Alpok-beli Szamaritánusok Nyomorokékközpontját építették ki Grafeneckben (majd még több épült), a Birodalom pedig kreált nekik egy fedőszervet: Közösségi Betegsztállító Szolgáltatás Kft. lett a nevük. A hóhérokat papíron az Elmeotthonok Közösségi Alapítványa foglalkoztatta. Nyilvánosan annyi hír jelent csak meg 1939. októberében, hogy a rendeleti úton bekérték a helyhatóságoktól a körzetükben valamennyi olyan intézmény címét, ahol fogyatékosokat láttak el, majd ezektől formanyomtatványon részletes adatokat kértek. Majd a papírokból egy szűk körű bizottság döntött róluk Berlinben - a beteg megtekintése nélkül. Összesítés után a T4 központból kiküldték a járműveket értük. Iszonytató német precizitással zajlott a megsemmisítés, mely a hírhedt „zuhanyozós” jelenettel, majd a krematóriumokkal végződött.

 

A „tolakodó” hozzátartozókkal kb. ugyanúgy bántak, mint fentebb leírtuk: mismásoló, kurta gyászhírt tartalmazó leveleket küldtek, majd a kivégzésük után egy sima értesítés, hogy az urna elvihető ettől eddig. De inkább még az se. Bár a kikért hamvak bárkié lehettek (összekeveredett a sortársakéval), a papírformára nagyon adtak: külön ügyosztály dolgozott azon, hogy a gyászjelentésben szereplő fals halálok hihető legyen: utánanéztek az aktákban, hogy a korábbiakkal összefüggő betegséggel magyarázzák a rokonoknak a halálesetet. És mindezt jóval a halála után, gyakran több hónapos késéssel – nem véletlenül: így a rokonok még a kivégzett beteg halála után is fizetettek az ellátásért. Emlékezzünk vissza: az egész téboly gyakorlatilag a kórházi helyek felszabadításáért és a „mihasznák” költségei miatt szabadult el. És így még pénzt is hozott. (A német kisgyerekek számtanóráikon ilyesfajta feladatokat kaptak: Hogy ha egy elmebeteg fenntartása 4 márka, egy nyomoréké meg ennyi, … akkor mennyibe kerül ennyi meg ennyi eltartása birodalmi szinten, stb.)

 

Persze jött a lakosság „értetlenkedése” is: ami természetes, mert pl. a grafenecki láger krematóriumai is hamar bűzössé tették a levegőt – márpedig alig 3 km-re volt egy kisváros, Münzingen. Ezeket a reklamációkat igen otrombán szerelik le a nácik, vagy jó ideig tudomásul sem veszik a panaszokat. A württembergi Wurm püspök levelére pl. Himmler ír egy gúnyos, okoskodó üzenetet. Aztán mégis felszámolták (áttelepítették) a lágert: épült helyette másik a Limburg melletti Hadamarban, majd máshol is: Brandeburgban, Bernburgban, vagy a Sonnenstein Intézet a Drezda melletti Pirnában. Vagy az osztrák Hartheimi kastélyban, Alkovenben. Ez a hely egyben mérgesgáz-kísérleti telep is volt, ahol a leghatékonyabb gyilkolási technikán dolgoztak.

 

 

A hartheimi kastély, az eutanáziaprogram egyik központja, ahol 1940 és 1943 között mintegy 30 ezer beteg embert gyilkoltak meg. 1943-től a mauthauseni tábor egyik kivégző-létesítménye: 1944 decemberéig újabb több mint ötezer foglyot öltek meg a kastélyban.

 

1941 nyarán ünnepelt a személyzet Hadamarban: elérték a tízezredik halottjukat. A „pácienst” birodalmi zászlóval takarták le, míg felette gúnyos halotti beszédeket mondtak italozás közben, egy helyi polkaegyüttes játszott is, majd vastaps közben tolták be a kemencébe.

 

Egyre nagyobb közfelháborodás kísérte, eleinte a Gestapo ment a tiltakozókért, de aztán a fokozódó nyomás hatására politikai okokból (hogy csorba ne essék a nemzetszocializmus tekintélyén) a T4 program felfüggesztését javasolták Hitlernek 1941 nyarán. Ez azonban csak a hat központi légerre vonatkozott, és a fronton vagy egy-egy kórházi praxison belül folytatódott a tömeggyilkosság a háború végéig.

A szovjet fronton a százezres nagyságrendet is elérte a meggyilkolt betegek száma - itt a fogyatékosokat megsemmisítő központ Kijev lett. A fronton egészen egyszerű okkal indokolták az „eutanáziát”: kellett a frontsebesülteknek a kórházi ágy. Erre a feladatra külön SS-alakulatok álltak fel, pl. az Einmann-csapat Pomerániában – csak ők több ezer beteget vittek ki az erdőkbe és lőttek gödörbe. A Lange-kommandó kevésbé fárasztó technológiát alkalmazott: Kaiser Kávé feliratú teherautókban gázosította el a pszichiátriai betegeket.) De olyan is volt, hogy a pszichiátriáknak (külön konferencián) javasolták, hogy éheztessék halálra helyben a betegeiket (a szakszó persze „differenciált étkeztetés” lett).

 

A T4 koncentrációs táborokra kiterjesztett része az Aktion 14f13 nevű program lett 1941-ben. Eszerint a faji, politikai okokból munkalágerekbe került rabokat szelektálták tovább fogyatékosság szerint. (A kód a lágerek erre vonatkozó adminisztrációs rövidítéseiből ered.) Ismert dolog már a sárga csillag – hasonló módon jelölték a lágerekben a cigányokat vagy a melegeket is, csak ez kevéssé ismert. Most a „blöd” feliratú karszalogot találták ki a gyengeelméjűeknek, a siketek pedig fordított vörös háromszöget kaptak. A munkaképesek elvileg (rendelet védte őket) túlélték, de több tízezer fogyatékos e lágerekből került a már leírt megsemmisítő központokba.

A háború vége felé, ahogy a német munkaerőpiac már a nőket, a gyerekeket és a foglyokat is felhasználta, már kezdték megbecsülni a fogyatékosokat is, és olcsó rabszolgaként dolgoztatták őket, sőt az ipar egyes területein egyesen keresték a siketeket – túl zajos műhelyekben, ahol egészséges ember nehezen bírta. De azért egy jellemző adat a munkakörülményeikre: amikor egy szőnyeggyári rab gyűszűt kért a munkához, mert véres lett mindenki ujja, kivégezték. A szabókat pedig az 5. eltört eltört tű után vitték a koncentrációs táborba.

 

Azt hiszem, már sok mocskot összeolvastunk itt feljebb, de most jön a legalja:

A Harmadik Birodalom számára a világháború az 1945. május 9-i fegyverszünettel véget ért. A náci eutanázia utolsó (?) áldozata azonban május 29-én halt meg, egy négyéves kisfiú, Kaufbeuren kórházának gyermekosztályán – az ismerős történet: csak a kórlapja szerint végzett vele a tífusz. Bizonyított, hogy a személyzet végzett vele, és a vizsgálatok szerint az a kórház is egyike volt a megsemmisitő központoknak. (Ez persze nem egyedi eset volt - a könyv végén még százas nagyságrendben említ hasonló eseteket.)

 

 

A 3. fejezet a szellemi gyökereket vázolja fel, Comte-tól („akinek a tollából született meg a faji ideológia első elméleti írása” - 1852) a szocáldárwinizmuson át az eugenikáig és a Rassenhygienie-ig. Lényegük: egyes német teoretikosok - Alfred Ploetz, Julius Lehmann, Karl Binding, Alfred Hoche stb. - már a századelőtől kezdve követelték a fent leírtakat.

 

Németország szomszédai sem voltak különbek eleinte: Svájc Waadt kantonja 1928-tól engedte a gyógyíthatatlan pszichiátriai betegek kényszersterilizálását, e törvény Hitler személyes csodálatát is kivívta, saját törvényüket is ebből dogozák ki később. A következő évben Dánia, majd éveken belül követte őket egész Skandinávia, Izland, Kuba, Lettország, Jugoszlávia, Törökország és hazánk is.

A legelső azonban a sorban USA volt: Indiana állam már 1907-ben hozott erről törvényt, majd a legtöbb tagállam csatlakozott, 1930-ig Amerikában 30 ezernél több beteget sterilizáltak eugenikus alapon - a legtöbbet Kaliforniában. A weimari rendszer ellenállt azoknak, akik szerint „már Amerika is megelőzte őket e téren”, de 1932-re győztek a náci szellemű eugenikusok, átment a törvény az „önkéntes” sterilizációval, amitől már csak egy lépés lett a következő évi tv., amire majd a nácik hivatkoznak évekig, amely elrendelhetővé tette a kényszersterilizálást. Az érintetteknek ugyan jogában állt fellebezni, de e „genetikai bísóságok” csak 1-2%-os arányban fogadták el ezeket.

 

Betegségeik szerint a következő arányban végeztek velük (ezek az adatok egy adot, az 1934-es évből származnak, később módosulhatott az arány, főleg, hogy a következő évtől megduplázódtak a számok -  mind kerekítve):

gyengeelméjűség 53%

skizofrénia 25%

örökl. epilepszia 14%

mániás depresszió 3%

alkoholizmus 2%

örökletes siketség 1%

súlyos torzulás 0,3%

vitustánc 0,2%

 

(A nemek aránya szerint: nagy többségben voltak köztük nők. Ráadásul ezek operációját összekötötték valami másik beavatkozással, így az érintett néha meg sem tudta, pontosan mi történt vele.)

 

Bár az örökletes siketek is a tv. hatálya alá estek, ők nem csak a háborús munkaerő-ínség idején, de már az eugenika program kezdetén is „megúszták”: legalábbis létszámukhoz képest „keveset” értek utol, vagy ki tudja miért, a szerző is kérdőjeleket hagy ennél a témánál. Mindenesetre őket is tízezres nagyságrendben érintette a náci program. Egy kutató kiderítette: a siketek intézményeinek vezetői (igazgatók, gyógypedagógusok, stb.) általában együttműködtek a nácikkal... És pár évvel később ezek az áldozatok később „természetesen” beleesenek az eutanázia programba is... Csak a nagy számok törvénye miatt maradtak közülük túlélők.

 

4. fejezet: elkövetők és kollaboránsok

E fejezetben a T4 felső vezetőitől lefelé a nővérekig rövid pályaképeket villant fel a szerző, némi beleérzéssel olvasva kész rémdráma, hogy lesz egy tisztességes, pályakezdő fiatalból érzéketlen tömeggyilkos. Biztos nem elég hozzá a korba születni... Egy szociológus, pszichológus kutatónak remek minta a félresikerült szocializációk vizsgálatához a húszas-harmincas évek Reich-je. Merész olvasóim képzeljék magukat egy átlagos nővér, vagy egy kezdő orvos helyébe a kor Németországában: a kórház katonai fegyelemmel működik, egy esetleges elégedetlen főnök panaszát a Gestapó hozza házhoz, és egy nap a főorvosod azt kéri: -Ennek a két sor ágynak itt az elfekvőn add be kérlek ezt az injekciót... - A nővérek vallomásai közt olyanok is vannak, akik eleve ellenezték az eutanáziát, és mégis, a háború végére több száz, akár ezer áldozatot kapcsoltak hozzájuk.

 

A szerző Svájccal kapcsolatban kemény szavakat használ – joggal. A kezdetektől kollaboráltak a nácikkal – pl. itt kötöttek ki már az első lágerek transzpontjaiból származó aranyfogak és egyéb értéktárgyak. De nem csak a bankszektor sáros: állami, kantoni szinten is együttműködtek a náci rendészettel, pl. kérték őket, hogy titokban adjanak infókat a hozzájuk áttelepülni szándékozókról, és így sok zsidót illetve fogyatékost hagytak a nácik prédájául. Vagy: éppen a németországi emigráns hullám idején szigorítottak bevándorláspolitikájukon, majd 1939-től azonnal ki is toloncoltak, ha nem volt vízumod – mert addigra azt is kötelezővé tették.

 

1945 után - Nürnberg

Leonardo Conti, a náci eutanzia-program vezetője öngyilkos lett. A T4 főbűnösei közül hárman kaptak halálos ítéletet (Brack, Brandt, Bouhler – az elsőről még lesz szó). Sokakat felmentettek bizonyíték hiányában: az orvosi társadalom nagyon összezár(t), a nővérek szintjén pedig sokszor elfogadták a parancsra tettem magyarázatát.

 

Egyéb életutak: a T4 vezető pszichiáterét (ez a cím ne tévesszen meg: tény, hogy a keze alatt egész gyerekgyilkos osztály működött Brandenburgban), Hans Heinzét a szovjetek ítélték el, de már az ötvenes években hazatért és folyatta a praxist Münsterben. Aztán a hatvanas években újranyitották az aktáját – de vagy valóban leépült, vagy kollegiális segítséget kapott: orvosi igazolással beszüntették ellene az eljárást. Még két évtizedet élt – 1983-ban halt meg -, nekrológjában a wunstorfi kórház méltatta, és persze átugrotta életrajzában a náci korszakot.

 

Werner Villinger „T4-tanácsadó”, a legfelső genetikai bíróság tagja a hatvanas évekig a Német Felnőttpszichiátriai Szervezet elnöke maradt, és soha nem indult ellene eljárás, 1953-ban pedig Érdemkeresztet kapott.

 

Werner Catel, a lipcsei gyereklinika igazgatója, a gyermekeutanáza program egyik felügyelőjét felmentette a bíróság, de a társadalmi nyomás miatt a katederát ott kellett hagynia. Magánpraxist nyitott, és az 1963-as, az Élet határmezsgyéjén c. könyvében továbbra is kiáll a fogyatékos gyerekek eutanáziája mellett.

 

(...) odamentem hozzájuk és azt mondtam: -Figyeljenek fiúk, ha már megölik őket, legalább az agyukat vegyék ki (…) gyönyörű anyagokat kaptam, csodálatos, mentálisan defektes agyakat (…) Természetesen elfogadtam őket. Nem rám tartozott, honnan és hogyan kereültek hozzám.”

- Ezt a brandenburgi Julius Hallevorden vallotta, a Kaiser Wilhelm Neurológiai Intézet professzora, aki több száz kivégzett zsidó elmebeteg agyát boncolta fel, a háború után a frankfurti Max Planck Intézet agykutató részlegét vezette, ahol csak 1957-ben ismerte el az intézet kutatási anyagának eredetét.

És ez csak pár példa volt.

 

A háború után a túlélőknek ill. rokonaiknak nem járt kárpótlás, a szövetségesek elítélték ugyan a fenti bűncselekményeket, de nem tekintették emberiség elleni bűnnek illetve faji üldöztetésnek. A sterilizációk jogi problematikájával az 1945 utáni német bíróságok nem foglalkoztak érdemben, jogilag kifogástalan eljárásnak nevezték a náci módszereket – még a hatvanas években is. A svájci kárpótlási listáról is (amelyre a cigányság legalább felkerült) lemaradtak.

 

A fogyatékosok holokausztja nem csak feltáratlan volt sokáig, de az emlékezetbe sem épült be: szerző keresett, de nem talált nem hogy múzeumot, de emlékművet sem a „témában”.

 

 

A téma kutatása igen nehéz, mert forrásai talán a leggyérebbek, emiatt a számok gyakran becsültek, és pl. a sterilizáltak kutatását az is nehezítette, hogy a túlélők szégyenérzetből nemigen jelenetkeztek... Tovább bonyolítja a képet, hogy a betegek néha többszörösen is áldozatok voltak, pl. sokezres átfedés van a zsidó és a fogyatékos áldozatok listája között, a kutatások számadataiban ez is bizonytalanságot okoz.

Nürnbergben egy teljesen abszurd védekezés is elhangzott ez ügyben: pl. Viktor Brack, a T4 egyik vezetője (aki Himmler sofőrjeként kezdte a karrierjét) szerint a „kegyes halál” csak a németeknek járt, azt a zsidó fogyatékosok meg sem érdemelték... Nem valószínű hogy ezzel akarta kisebbíteni bűnlajstromát a bíróság előtt, vagy ha mégis, hát igen rossz taktika lehetett.

 

Ez a fajta könyv nem holmi moly.hu-s csillagozásra való, bár azzal a munka minőségét illetjük, nem a puszta tartalmat. Helyette tehát pár szó a könyvről, mint történelmi kutatómunka eredményéről: az elfogadhataó, hgy nagy a bizonytalanság a számokat illetően, erről maga a szerző is szól. És, amerikai létére, a becsületére legyen mondva, már az előszóban emlékezteti az olvasót: az USA a hatvanas évekig gyakorolta az elmebetegek sterilizálását... Szóval mentes az angolszász nagyképűsködéstől. De azért meglátszik rajta a távolság – vagy csak a fordító toldotta ezt hozzá? - az 59. oldalon a „romák” kifejezés után egyszer csak zárójelben megjegyzi: „korábban őket cigányoknak nevezték”. Jaj... Néha pedig önismétlő, ugyanazt többször tágyalja más-más fejezetben, de ez nem annyira zavaró. 

 

 

*

 

További olvasnivaló:

-Karsai Lászó: Különleges kezelés 

-Az eutanáziaprogram

-Karl Pfeifer: Egy náci orvos karrierje

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pavelolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr792493852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2010.12.06. 09:11:40

Jó, most éppen csokit eszem, akkor elhalasztom :D
Addig is hadd hergeljem már a széplelkeket: zsengezerge koromban bejártam egy idősebb vak fiúhoz telefonálgatni, telefonkezelő volt, lehetett nála potyázni, mint medve, szóval ő ledöglött, én meg telózgattam, közben elkezeltem azt a pár hívást, ami bejött. Aztán a gyerek jóízűt ásítva ilyet szól, hogy ő nem tartaná a társadalom helyében a vakokat, jó rendszer volt az a taigetoszos, most te is látod, mennyi mindent csinálhatsz két hívás közt, képzeld el, egy látó alkalmazott mennyi papírmunkát elvégezhetne. Mondjuk én inkább azt képzeltem el, ha ezt nem vakként mondja és nem hatszemközt, akkor hány másodperc alatt lincselnék meg, meg hogy a lincselők közt az lenne a vezér, aki amúgy ha lát, mondjuk, a buszon egy rövidlátót olvasni, ujjal mutogat és beszólogat, hogy nézd már, úgy tesz, mintha tudna olvasni.

Nagy Zltán (törölt) · http://demokraciafogyatekos.blog.hu/ 2012.01.10. 20:29:09

Hálásan köszönöm ezt a bejegyzést Pável. Én vak vagyok és Életfogyatékkal című nolblogomban szoktam foglalkozni a T4-el.

gimi123 2013.01.03. 17:31:15

Kedves Pável!

Köszönöm én is a bejegyzést... Még nem olvastam a könyvet, de a blogod után muszáj lesz. Egy kérdésem azért van, írod, hogy a sterilizáció nálunk is létezett. Erről is ír a könyv, vagy más forrást használtál?

Válaszodat köszönöm.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.01.03. 18:16:57

@gimi123: üdv!
bevallom, rég volt, már nem tudom, de alighanem ebből vettem.
süti beállítások módosítása