[The far side of the dollar, 1965]
ford. Ross Károly, Európa, 2009
[négy hibás gén]
Csak egyvalakinek lehet mélyebb emberismerete, mint egy zsarunak: egy kiugrott zsarunak. Vagy inkább kopónak, ez a szó passzol exnyomozónkra (persze épp csak jobban egy konfekciós lódennél), R.M. könyveinek magányos hősére, Lew Archerre. Aki visszafogott, szinte kispolgári, mint Maigret, még csak vissza sem kérdez a küszöbről, mint Columbo, mégsem egy szürke veréb – sem véreb –, leginkább egy hűvös, terepmunkán lévő pszichiáternek tűnik munka közben.
R.M. prózájában sincs semmi cicoma, mégis egytálételként falnád fel a krimijeit. Talán olyan a prózája, mint azé a festőé, akinek a képei sokáig fotónak tűnnek, aztán közelebb hajolva rájössz, hogy bizony még a legkisebb hajszálrepedéseket is ecsettel húzta meg.
A történet magva, mondhatnánk szenzációhajhászan, „a vér szava”, de inkább a lélek mélyén lévő barbárság, erről persze nem mondok semmit, inkább ülj be erre a fekete-fehér, „hard boiled” mozira, ahol hosszú snittekben követheted a szívós Archert tanúról tanúra. Ja és az utolsó 5 percig (oldalig) csak hiszed, hogy tudod, kik mozgatták a szálakat.
A szöveggondozás hiányosságainál nem szokásom egyszeri apróságokba belekötni, de érdekes volt a „balesetezett” szó (p80.), és a „hosszú gyutacs” kifejezés, szúrólángjának hatása szerintem nem függ ilyesmitől, de lehet hogy ezt én néztem be, mindenesetre eleve egy zavaros szókép része: „Tekintetében a félelem valósággal lángra gyúlt, amit a tapasztalat hosszú gyutacsa táplált.” (p89.)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)