Jeff Lindsay: Dexter dicsfényben
[Dexter is delicious, 2010.] ford. Farkas Veronika
Agave Kv., 2011.
[három és fél négy püspökfalat]
"– Ne haragudj – mondtam. – Amikor azt mondtad, hogy meg fognak enni, te pedig azt felelted, hogy pont ezt akarod… azt hogy az ördögbe értetted?"
Kissé döcögős, nehezen talál rá a hangjára, gondolom, vagy már rászoktam a folyton pörgő, tévés sorozatbeli Dexterre? Igaz, régen olvastam az (eddig) utolsó könyvet, és bizony Michael C. Hall már teljesen felülírta a fejemben a karaktert. Tudni kell - jegyzem meg a filmsorozatot netán nem néző olvasóimnak - a kettő története már rég szétvált és (akár Dex' első áldozatai a zsákok a tengerfenekén) a filmszéria már csak nyomokban tartalmazza az eredetit.
Itt (a könyvben) Rita még mindig boldog, duracellnyusziként sertepertélő anya, a gyerkőcök még nem kamaszodnak (pláne nem menekülnek a nagyihoz), viszont haverkodnak a Sötét Utassal, sőt színre lép a báty, akitől a filmben már, khm, elbúcsúztunk, itt viszont Morganék szeretve látott vacsivendége lesz, persze ebbe a körbe nem kell beleértenünk Dextert... ő csak a háttérből morog és fintorog, mert nem hiszi, hogy a nála is kevésbé domesztikált fivére már emberek közé engedhető, pláne nem az ő családja közelébe. (Ez nyitva marad a 6. kötet számára.)
De az igazán nagy változás mégis az, hogy Dex apuka lett, először kezdi magát a társadalom részeként látni s nem mint egy ufó kel fel reggelente. A Belső Sarkány láncra (öö na jó, csak) futóláncra került, folyton szétnyílni akaró karmos szárnyait alig bírja visszagyömöszölni bordái rácsai közé, mert mostantól nem a Bíráskodás az első Dex életében, nem a Csúcsragadozó ösztöneinek kiélése, hanem - falkaszerepben betöltött pozíciójából eredeztethetően - a kicsinyek (első vér szerinti gyerekének) védelme. Az Utas rázza is a ketrecét, minduntalan ki akar törni, persze Dexter ki is engedi majd párszor, de csak hogy lecsillapítsa. (Homeopatikus vérdózis, hehe?)
(Vigyázat, még egy kis spoilerveszély...)
Lindsay, ööö... Dex' (mégiscsak ő a mesélő) korábban finoman ironikus humora kissé nyögvenyelős lett, okoskodós, csak akkor lesz ismét vérbő, mikor színre lép a húga (akinek megint semmi köze a filmekben - szerintem iszonyat bénán - eljátszott vagány zsaruhoz, mert itt tényleg az: vagány, nagypofájú és nem csak egy sápppatag madárijesztő az őrsön. Amilyen feminin lesz a baba mellett Dex, annyira macsó Deb' figurája. (Otthon nem tudom, ki melyik szerepet viseli...)
Mint férj és feleség
A történet halványan súrolhatja a Twilight-széria véresebb epizódjait, de mivel az kamaszregény, ott talán csak a vámpírlányok menzesze folyik, itt majdnem megvalósul a Candide történetének (tudjátok, ez a világ a lehető világok legjobbika - Dex ennek hallatán csóválná a fejét, no meg a csontfűrészét is), szóval majdnem megvalósul a Candide-ban megadott recept a rozéra sült popóról, csak itt egy diáklány felsál... ööö tricepszét vetik rostélyra. A slusszpoént már el sem árulom, bár kiolvasható az idézetekből... Szóval a könyv elég véres, bár Dex csak a rengeteg hullából alig párat zsákol be (egy pelenkázás és egy büfiztetés közt.)
"– Nagyon finom voltál – közöltem vele.
Samantha elmosolyodott, és lehunyta a szemét."
Anélkül, hogy tovább spoilereznék, a sztori pokoljárásának (hopp, bölcsészeknek kötelező asszociáció: Tar Lőrinc) legmélyebb bugyra talán egy zártkörű night klub, ahol olyan zene és énekhang szól, amilyenen az Utas megszólal néha Dexterben... És "fekete fényt" szór a stroboszkóp, amiben vámpírok sztondulnak, fogorvosnál rendelt hegyes szemfogaikat villogtatva. Persze Dex képes lesz még mélyebb bugyrokig is eljutni, mely küldetésekben nagy segítségére lesz Basszameg Debra - legalábbis abban, hogy odakerüljön.
Elég ügyetlen dramaturgiai húzás, hogy Debra és Brian (az előző kötetben még csúnyán elbánnak egymással - írja, én nem emlékszem) bármikor összefuthatnak, de hogy nem is hallanak egymásról a rokonoktól sem... amit a szerző úgy intéz el, hogy folyton túlóráztatja Debrát? Gügye szálelvarrási technika. Még bénábbnak éreztem, ahogy Lindsay akcióhőst próbált faragni az Éjszakai Dexterből: hát ennél gyengébben megírt jeleneteket már csak a Knight Riderben látni... A zárókép is eléggé elkent, mint egy rossz vérnyom, ilyen olcsó deus ex machina jelenettel csak a klasszicista drámairodalom mélypontján éltek. Mellesleg ez a hajófedélzeten játszódó kannibál buli csak erősebb idegzetű olvasóknak ajánlott, tocsog a vérben - ahogy már a jó öreg Csehov megmondta volt: ha az első jelenetekben meglátsz egy vámpírt, ott a végén lavórral mérik a vért.
Szóval kissé összefésületlenek a szálak az előzményekkel, az akciójeleneteket csak felmaszatolja, nem ez Lindsay műfaja, Debra és Brian viszonya egy nagy lyuk a könyvben, és hiába lúdbőrözik az olvasó, ha máskor meg kizuhan a könyv világából, akkora kanyarokat vesz. De legalább (Dexhez) méltó véget ér a történet: levedli emberbőrét és kiengedi vadászni a Démont, a zsákmányt pedig ajándékba ajánlja Debnek... hogy milyen alkalomból, megint nem árulom el, de tuti erről is szól majd a 6. rész.
J. L.
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)