*
[1. megjel. egy lapban, 1934; 1. kiad. 1936; Kráter, 2011, utószó Mezey László Miklós]
Az elszakított Kárpátalja (Beregszász) regénye*. Alig pár hónappal a kommün bukása után, az olajpecsétes nadrág után újra a vasalté a tekintély, mindenki igazodik, ahogy az illendőség – no meg a mindennapok hatalmi mikrostruktúrája megkívánja. A komisszárok után újra a gróf úrék élveznek elsőbbséget a vasúton, legföljebb franciául folytatják a diskurzusát, mikor már a pórnép megtölti a fülkéjüket.
Hősünk, a félig szlovák, félig magyar Iván zsigeri antiszemitaként indul (hőbörög + leveri a szekérről a zsidót, csak mert neki is kell sürgős, már azt hittem, valami antiszemita tézisregény került a kezembe, Ivánunk ebből később lassan ébredezik, zsidók bújtatják, miközben az elszakított területek irredenta magyarjainak titkos hírvivője lesz és ezért meg-megkergetik a csehszlovák zsandárok, szóval lassacskán (igen lassacskán) leveti elméleti antiszemitizmusát, sőt – csalódik mindenkiben – leépíti a politizáló – fontoskodó kisebbségi magyarokkal is a kapcsolatait, és egyetlen szent cél lebeg tovább a szeme előtt: a család – a regény legvégén meg is születik a gyermeke. Tézisregény mégiscsak, a megmaradás, az ugrándozásmentes kisebbségi lét egyik első regénye határon túlról.
Kissé unalmas, kissé fárasztó izé, újra kiadni nem tudom, volt-e értelme, de ha kerített rá pénzt a kiadó, fene bánja, vannak kiadók, melyeknél még hamarább eszembe jut, hogy kár volt a fákért.
[két és fél határkő]
*
[L'Harmattan, Transylvania Emlékeiért Tud. Egyes., 2011.] Gyönyörűséges, a krimik izgalmával felérő mikrotörténelem műfaji határait súroló kutatás Erdély legsűrűbb évszázadaiból. Amiben egyedi a kötet, az – ahogy a címe is ígéri – a társadalomtörténet mikroszintű vizsgálata, olyan közel hajolunk Erdély török kori terepasztala fölé, hogy már nem csak apró könyvszagú történelmi alakokat látunk futkosni, de regényes (csak éppen tényszerű) részletességgel elevenednek meg a kor meghatározó alakjai, főleg a magukat bármilyen eszközökkel, de az elitbe emelő székely családok (Kornis, Bögözi, Petki stb.). Kellett hozzá a „székely sütnivaló….” A fél csillag levonás csak azért, mert kissé szerkesztetlen a szöveg, többször ismétli önmagát, de nem summaképpen, csak mintha minden kétszer lenne benne leírva lenne benne leírva. :) [négy és fél góbéság] *
A góbék világa meghasadt a török korban: (Hunyadi) Mátyás még pártjukat fogta, mert számított volna rájuk a török ellen, de azután minden fejedelem csak összeugrasztotta őket saját magukkal (a lecsúszott székelyeket a saját, erőszakkal, törvényeiket semmibe véve felemelkedő „székely arisztokráciával") illetve Erdély más nemzeteivel. Akár pár éves váltásokban használták fel őket "rendfenntartásra” azokkal szemben, akiket korábban (s pár esztendő után újra) éppen rájuk küldött a fejedelem vagy a vajda. Ecetera, ecetera.
Egyszer majd jól ki is olvasom, most sajna csak bele volt időm.
[Mészáros Márta képeivel, JAK 103., Kijárat, 1998] Apás szülés volt végigolvasni. [három és fél ebcsont]
Izé.
Terhesnaplók – terhes naplók. A dombbá növögető pocak, ami akkora lesz, mint egy befordított gangos udvar (vö. Belső udvar), itt cserepedünk-cseperedünk (vajh' szándékos elírás, mindjárt az első oldalon, vagy Megyót beelőző szófacsarmány 1998-ból?), „alhasi misztérium”.
avagy
Az élet többszöri átszállás két „kórházi zsúrkocsi” közt…
(Gyerekjegy híján pedig még a bliccelés élvezete is kimarad. Hiába, egyszer csak fel kell nőni.)
Aztán… lett egy helyes pulikölyke. (Mert valljuk meg, Erdős Virág egy puli „ikertorony” versenyben simán győzne.)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)