A lehetetlen, lassan százassá nyúló Top 2011-es lista után itt a végképp lehetetlen: a kedvenc, az első számú 10 könyv. A szűkítés szempontjai: ezek már tutira nagyjából mind megvoltak. (Van egy két kakukktojás, őket merő bizalomból pakoltam ki, annyira hiánypótlók a maguk műfajában.) Igyekeztem csak hazai szerzőket válogatni, persze becsúszott pár külföldi is. És immár nem a majdani irodalomtörténetben stb. betöltött helyét, fontosságát tippeltem meg, egyszerűen csak az alapján válogattam, mekkora élmény volt vele találkozni. Nem csak szépirodalom lesz: kihagyhatatlannak ítéltem meg pár törikönyvet is - elvégre az élet a legparádésabb (legfantasztikusabb, legszemetebb, stb.) forgatókönyvíró.
Talán korai még decemberben listázni, hiszen a könyvek utóhada is csak mostanában fut ki a polcokra, meg aztán ugye elolvasni is kell némi idő, még egy hivatásos is csak a következő karácsonyi idényre végez velük, nem hogy egy hobbiblogger. De éppen e felelősség terhe nélkül polcolhatom ide őket.
Sajnos muszáj volt kihagyni többeket, így pl. a Mamó okán örökkedvenc Máté Angi idei mesekönyvét (sőt, mesekönyveit), vagy Sjónt, S. Barryt, netán Herta Müllert, Bodor Ádámot, Ulickaját: újabb zseniális, fogvacogtató, rabul ejtő szövegeik nem múlták felül (alul) a korábbiakat. Vagy ott vannak a még olvasatlan frissek is: Stasiuk, Balla D., György P., Bartók Imre, Burgess, Tahir Shah, és ne feledjem: Papp Sándor Zsigmond Erdély-regénye, stb stb. Lehet, hogy lesz még egy tízes lista? :o)
Nem, ő nincs rajta.
Ja, és néha átadtam a szót másnak is.
Tóth Krisztina: Pixel - szövegtest Magvető, 2011
Auster, Paul: Láthatatlan
[ford. Pék Zoltán]
Európa Kvk., 2011.
Újra és újra kell írni magunkat, ahogy látjuk, hogy eltűnik vérünk tintája, ahogy lassan kifakulunk az életből.
Újraolvastam, mert elfelejtettem írni róla. Másodszor is nagyon jó.
"Egy fiatal fiú felnőtté éréséről szóló, bravúrosan megírt fejlődési regényként is értelmezhető, hús-vér alakokkal, melyben a különböző narrátorok sajátos szemszöge csak gazdagítja a karaktereket. Annak a nézetnek megfelelően azonban, hogy a világról kizárólag szubjektív ismeretek szerezhetők, nem kapunk egyértelmű választ arra, hogy Born valóban bűnös-e, vagy sem, Walker állításai igazak-e, vagy nem (például a zavarba ejtő nyíltsággal leírt, nővérével folytatott, konszenzuson alapuló incesztuózus viszonyáról). Az sem derül ki, hogy jól járt-e, vagy rosszul, amikor (majdnem) végleg lemondott az írásról. Az olvasó persze azért nagyon is jól tudja, hogy az önéletrajzi elemeket is tartalmazó regényben nemcsak Walker nem Walker, hanem Jim sem Jim." (mancs.hu)
*
Romsics Ignác: Clio bűvöletében magyar történetírás a 19-20. században - nemzetközi kitekintéssel
Budapest : Osiris, 2011
"Volt egyszer egy ország, amelyben a XIX. század elején a nemzeti könyvtár vezetője még a legnagyobb komolysággal terjeszthetett olyan őstörténeti fantazmagóriákat, melyek szerint Babilónia neve Bábolnára utal, Xerxes neve pedig „szekerest" jelent. Száz év múlva ennek az országnak a történészei csaknem minden szempontból felzárkóztak a világ vezető történettudományi műhelyei mellé, nemzetközi kapcsolatrendszereket és kutatási központokat építettek ki, s rendkívül színvonalas tanulmányokat és monográfiákat jelentettek meg. Újabb ötven év múlva ennek az országnak a történettudományát módszeresen megsemmisítették, Romsics szavaival élve „gleichschaltolták", s „drasztikus színvonalcsökkentéssel" egy gyilkos és ostoba rendszer apológiájának eszközévé degradálták. A XX. század közepének egyik legnagyobb példányszámú magyar „történelmi kiadványa" A Rákosi-per című kötet volt, amelynek szövege (Hajdu Tibor szellemes megfogalmazása szerint) csak távolról hasonlított ugyan a per jegyzőkönyvére, de a szerkesztő el tudta magyarázni, hogy miért hitelesebb, mint az eredeti. Alig néhány év múlva pedig váratlan fordulattal megkezdődhetett „a visszacsatlakozás az ideológiai béklyóktól mentes európai történetírás különböző irányzataihoz", és magyar történetírás pár évtized alatt képes volt teljes egészében megújulni.
Romsics Ignác áttekinthető és logikus csoportosításban mutatja be a magyar történészek nemzedékeit, s részletesen ismerteti tevékenységük hátterét, az európai történetírás főbb tendenciáit és az egyes korszakok magyar művelődéstörténeti sajátosságait is. Éles szemmel hívja fel az olvasók figyelmét a történetírói szövegek apró, de árulkodó részleteire, amelyekből képet alkothatunk magunknak az illető történész személyiségéről és előítéleteiről. Könyve értékét fokozza, hogy Romsics szinte nem ismer „kényes kérdéseket", s a közelmúlt egyesek számára kellemetlen emlékeit és személyi konfliktusait sem hallgatja el olvasói elől. Nekem legjobban a VI. rész 3. fejezetének b) jelzésű alfejezete tetszett, amely összefoglalja a magyar történészek nézeteltéréseit hazánk történelmének vitatott kérdéseiről. A szerző valóban „napjainkig" kíséri figyelemmel a történetírás történetét: kötetének végén még 2011-es eseményekre is utal. A bőséges függelékben megismerkedhetünk az elmúlt másfél évszázad vezető szerepet betöltő magyar történészeinek programnyilatkozataival és részletesebb életrajzával is."
(Hahner Péter, ÉS)
*
Lakatos István: Dobozváros
Egy város, amit le kell győznöd
Magvető, 2011
"amikor elkezdtem olvasni a regényt, azon kaptam magam, hogy a „magyar Tim Burton”-ként emlegetett szerzőre már ragasztanám is a következő címkét, a magyar Neil Gaimant ismerve fel benne." (meseutca.hu)
"A kissé groteszk történet (...) Zalánról szól, aki miután megtudja, hogy a szülei csupán másolatok, felkerekedik, hogy megtalálja őket Dobozvárosban. Segítője a különös Székláb lesz, akitől értesül a dobozváriak mesterkedéseiről, akik a népszámlálási adatok segítségével ábécésorrendben elrabolják az embereket, és kicserélik őket - ezért van szüksége Széklábnak egy Zalánra, hisz rá még soká kerül sor. Addig pedig van idő, hogy Székláb lomtárhoz hasonló otthonával és különös barátaival, Jónással, a beszélő kecskével vagy a népes vízimanó családdal és másokkal megismerkedve felkerekedjen a félelmetes Dobozvárosba. Az ismert irodalmi mesék elemeit szellemesen, egyéni stílusban felhasználó, igényes tipográfiával megjelent meseregény - mely az Aranyvackor pályázaton a Litera különdíját nyerte el - a tizenkét-tizenhárom éves korosztálynak ajánlható."
(Ez utóbbi állításában nagyot téved a kello.hu: való az felnőtteknek is! - pável)
*
[ford. Goretity József]
Helikon, 2011
Ne ijedjünk meg attól a ténytől, hogy a szerző Putyin médiatanácsadója, frenetikus, vérbő orosz, és vodkás (sörös)!
Bár a magyar irodalmi életről írna már ilyen paródiát valaki…
*
Teller, Janne: Semmi [ford. Weyer Szilvia]
Scolar, 2011.
Legyek ura 2.0
De ennél sokkal több. És talán az egyetlen könyv, ami tiltóindexről – egy év alatt- felkerült a kötelező olvasmányok listájára! :)
"Noha Janne Teller szereplői gyerekek, és könyvét is eredetileg nekik szánta, mű túlnőtte saját határait: a legősibb - valójában máig megválaszolatlan - filozófiai kérdéseinket szokatlan környezetbe (egy dán kisváros, Taering kedélyes elővárosába) helyezve felvető írás felnőttek számára is elgondolkodtató, ha nem egyenesen megrázó olvasmány. Ennek oka az ember egyik lagnagyobb félelmének a megfogalmazása: valójában semminek semmi értelme nincs, fogantatásunk pillanatától kezdve haldoklunk, személyünk, tetteink jelentéktelenek és múlékonyak. Mindezt egy augusztusi napon egy tizennégy éves fiú, Pierre Anthon mondja ki először magának, aztán fennhangon az egész osztálynak. Hogy nyomatékot adjon kijelentésének, felköltözik a kertjükben levő, az utca szélén szilvafára, hogy onnan sokkolja nihilista beszólásaival, és a rájuk dobált nyers szilvákkal (volt) osztálytársait. A gyerekek először gúnyolják Pierre-t, van aki megrémül tőle, végül azonban mind feldühödnek, és elhatározzák, hogy meggyőzik a fiút: igenis vannak olyan dolgok az életben, aminek jelentősége van. Hogy igazukat bebizonyítsák, kitalálják, hogy összeállítják a Fontos Dolgok Halmazát, de nem csak amolyan limlomokból: mindenkinek azt kell odaadnia, ami a legfontosabb számára. A gyerekes, vadromantikus kaland hamarosan drámaian komollyá válik: van, aki dédelgetett házi kedvencét áldozza fel, más szeretve tisztelt kegytárgyát, de olyan is akad, aki a haját, sőt az ujját és a szüzességét dobja rá a Halmazra. Hiába azonban a gyerekek szinte szakrális felajánlása: a sors Pierre-t igazolja..."
(kello.hu)
*
D'Avenia, Alessandro: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
[ford. Gál Judit]
Európa, 2011.
Minden benne van.
"A tizenhat éves Leo átlagos kamasz: jól elvan a haverokkal, szeret focizni, motorozni és iPod-ozni. Iskolába csak muszájból jár, a tanárokat afféle kihalásra ítélt furcsa fajnak tekinti, és alig várja, hogy ezt az új történelemtanárnak is a tudomására hozza. Az új tanár azonban más, mint pedagóguskollégái. Szemében különös fény gyúl, amikor magyaráz, és különös, lelkiismeretébresztő hatással van diákjaira. Leóban hatalmas erők feszülnek, csak a fehérség fog ki rajta. A fehérséggel, a hiány, a veszteség színével Leo a szerelem, a szenvedély és a vér színét, álmainak szerelme, Beatrice haja vörösét fordítja szembe. Amikor azonban megtudja, hogy Beatrice beteg, s hogy betegségének valamiképpen a gyűlöletes fehérséghez is köze van, Leo önvizsgálatra kényszerül. Hogyan tovább? Mihez kezd eztán az álmaival, és mihez az erejével?
A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér – a harmincas éveinek elején járó középiskolai tanár, Alessandro D’Avenia első regénye – az elmúlt év talán legnagyobb könyvsikere volt Olaszországban, és tucatnyi nyelvre lefordították már. Megható, de egy cseppet sem érzelgős, könnyű, de egy cseppet sem súlytalan mű."
(Fülszöveg)
*
Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940-1944 Jaffa, 2011
(...)A visszatért Erdély vállaltan magyar szempontból megírt munka, és legnagyobb erénye éppen az, hogy ez a felvállalt szubjektivitás semmiben sem csökkenti értékét, a mondanivaló bizonyos részének hitelességét viszont feltétlenül növeli. Minden „magyar szempontból" kínos kérdés ugyanis objektív módon terítékre kerül benne, a szerző meg sem kísérli az elhallgatást - pedig ő aztán nem a Horthy-rendszert átkozó sérelmi történetírás talaján áll. Nem kerüli meg azokat a kérdéseket sem, amelyeket a „visszatért Erdély" kapcsán feltenne neki egy kritikus román, német vagy zsidó származású olvasó."
(Ungváry Krisztián, ÉS)
*
Turbucz Dávid: Horthy Miklós
Napvilág, 2011
"Turbucz Dávid idegenné tudta magát tenni kutatásának tárgyától, se szimpátiát, se ellenszenvet nem érzett a kormányzó iránt. A szerző hangsúlyozta: saját maga miatt is fontosnak tartotta a könyv megírását, illetve szakmai kötelességének is érezte; a munkát egyébként később nagymonográfiává szeretné kibővíteni. Mint mondta, tudományos ismeretterjesztő könyv született, egy szintézis az eddigi kutatási eredményekből, amit saját – főleg a kultuszképek terén folytatott – kutatásokkal egészített ki." (múlt-kor.hu)
*
Csobánka Zsuzsa: Belém az ujját
JAK : Prae.hu, 2011.
"Csobánka Zsuzsa fiatal prózaíró, aki korábban a költészetével hívta fel magára a figyelmet; Hideg bűnök című kötete, mely a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg, egy nagyon komoly, kiérlelt könyv. És nemcsak költőként, hanem drámapedagógusként, tanárként, és doktoranduszként is tevékenykedik, és talán ennek a sokszínűségnek az eredményeként kezdett a prózaírásba - szerencsénkre. (...)
Csobánka Zsuzsa, mivel elsősorban a szerelemről, vágyakról, kötődésről ír - egy olyan negyvenéves nőről, aki végignézi egy férfi - ebben az esetben a fia - vergődését, és szerelmi tusáját egy nővel -, őszinte, és így egyben a Bartis Attila-i értelemben hiteles. Ehhez társul természetesen mindaz a líraiság, amely a regényben (novellaciklus, töredékes regény) mégis komoly prózai szövegként mutatkozik. A könyv kötődik - tematikájában, szerkezetében, illetve a könyv végén található családrajz tekintetében - a Gabriel García Márquez által lefektetett realista (mágikus realista) hagyományokhoz, amellyel egyéb neves magyar szerzőket (Bánki Éva; Krasznahorkai László) is összefüggésbe lehet hozni. A Belém az ujját - bár első prózakötet, de - mégis kidolgozott nyelvi világot mutat. És azt a könyvet, amelynek első mondata így szól: "Muterkámat kidobta a Szépséges" - csak ajánlani lehet, főleg azoknak, akik már gyakorlott prózaolvasók."
(kello.hu)
"Kevés dolog bosszant annyira olvasás közben, mint amikor egy regény minden mondatából érzem, hogy ezt nő írta. Vagy férfi. Csobánka Zsuzsa az egyik ritka kivétel. (Ő nő.) Sokkal mélyebben nő, mint akiknél írás közben ez az istennek se tud evidenciává válni, és vagy rejtegetik, vagy mutogatják a nőségüket, férfiságukat. Természetesnek lenni annyi, mint hitelesnek lenni. És Csobánka Zsuzsa hitelességéhez, legalábbis számomra, nem fér kétség. Az irodalomban pedig hitelesnek lenni a legnehezebb."
(Bartis Attila, fülszöveg)
A nagyszerű Bog c. első kötete óta újabb versekkel és - ezúttal - prózával is jelentkezett a fiatal szerző, akit én magamban - és néha mások előtt is - csak Tóth Kriszta utódaként említek. Nem mintha utódlásra várna Tóth K. bármilyen szempontból is, de ugyebár a hasonlatokkal mennyi mennyi okoskodást és szócséplést megspórolhatunk. Szóval csak bízzátok ide (már ha nem elég, ha valakinek maga Bartis Attila ír fülszöveget), és tolle, lege!
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)