[Before I die, 2007] ford. Rudolf Anna
Ciceró, 2012.
angol / kortárs / regény / ifjúsági / halál
[legutolsó négy vicc]
"-Még mindig kapod azt a kezelést?
-Már nem.
-Szóval jobban vagy?
-Nem.
Figyelem, ahogy megértik. A szemükből indul, és onnan terjed át az arcukra, a szájukra."
Talán a nem haldoklók is írhatnának néha efféle bakancslistákat. Persze nem a macskajajos szilveszteriekre gondolok. Hiszen „csupán” annyi a különbség, hogy Tessának túl korán kézbesítik a halálos ítéletet.
A kamaszlány tízes listája, sok éve tartó rákbetegsége… illetve élete vége felé:
1. végre lefeküdni egy fiúval (így-úgy, de összejön – pipa)
2. igent mondani mindenkinek és mindenre egy napon át (vicces szituk – pipa)
3. közös gombászás gombázás (hát, beüt – de nem pipa: tea)
4. megszegni a törvényt (bolti lopás – elég ügyetlenül)
(…)
De nem számozom, szedem pontokba tovább hülyén, Tessa is felhagy vele, mikor már úgy hullanak a falinaptáráról a lapok, mint ősszel a falevelek egy szélviharban – egyszerűen csak kapaszkodik a pillanatokba és kapásból sorolja az utolsó – bármelyik utolsó lehet – kívánságokat, mert ezek zömmel már csak azok maradnak, nem kerül sok mögé pipa: pl. az első gyors dugás után igazán szerelmeskedni valakivel (Adam, pipa); újból összehozni apát és anyát…; még látni és karba fogni az egyetlen barátnő, Zoey kisbabáját…; stb.De nem ezek a regény sorvezetői a továbbiakban, hanem az ájulásszerű szünetjelek közt légszomjként felszakadó életjelek – melyek egyre halványabbak, a testből csak egy halvány vízjel lesz, majd az is elapad nemsoká.
"Annyira fog nekem hiányozni, hogy hirtelen bántani akarom."
Ami jó könyvvé, jó ifjúsági (meg persze "felnőtt") regénnyé teszi, az még (nem ritkán a morbid, fekete) humora, mely csakúgy mint a kamaszok, nem ismer tabukat, éppen ártatlansága okán – ebben is és a humorában is remek példája ennek Tessa kisöccse, akinek csuda jópofa jeleneteket köszönhet a regény, még az exitust megelőző órákban is.
Bár ne kellene ajánlott olvasmánynak lennie egyes családoknak, barátoknak, haldoklóknak... legalábbis olyan fájdalomcsillapítóként, amely mindvégig segít megőrizni a tiszta tudatot.
Most jó - rendezte Ol Parker, 2012
"-Én leszek az egyetlen gyerek a suliban, akinek meghalt a tesója.
-Jó lesz az! Egy csomó ideig nem kell leckét írnod, és minden lánynak te fogsz tetszeni.
Cal elgondolkozik a hallottakon.
-És azért még az öcséd maradok?
-Naná.
-De te már nem fogsz tudni róla.
Dehogynem fogok!
-És visszajössz hozzám kísértetként?"
Jenny Downham (1964-)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)