Csabai László: Szindbád Szibériában
Magvető, 2013
magyar / kortárs / regény / Szovjetunió / GULÁG
[5 rianás a Bajkál tavon]
"Elhagyta az anyja gyermekkorában, hogy így elmenjen orvos apjával Bagdadba, a helytartó udvarába, hogy ott magányában Holmes-történeteket kezdjen olvasni, és ezzel eldőljön: detektív lesz, és hogy hazatérve elvégezze az akadémiát és a nyárligeti rendőrség állományába lépjen, hogy majd huszonhárom év nyomozói munkája után vagonba gyömöszölve vigyék egy szibériai lágerbe, hogy ott megismerje a poklot, és hogy kijusson a pokolból, hogy újból nyomozó legyen, és rendőrtársaival beüljön abba a pervijpláni tejivóba, hogy ott megpillantsa Szonyát. Szonyecskát."
Feleim, ezt most el kell hinnetek.
Ez a szerző és ez a nagyregény még sok írás, számos metaokoskodás tárgya lesz, most én csak annyit mondok, röviden, hogy futhassatok érte a Szabóba meg akárhová: csodálatos mese ez, s egyben gyönyörűséges és hátborzongató Gulág-regény.
"– Bivalyerősek vagytok, ti burjátok – mondja Bajárnak. – Én vacogtam, míg átmentem az egyik jurtából a másikba, valaki meg kint aludt a szabadban.
– Kicsoda?
– Az arcát nem láttam. Fekete bundakabát volt rajta.
– Az Rudolf, a medve. Valódi bundában. Néha lejön és összeszedi az ételmaradékot. Ha van valamelyik jurta alján szellőzőnyílás, odafekszik. A melegre.
Szindbád megállítja a lovát.
– És ez senkit nem zavar?
– Miért zavarna? Nem horkol!"
Detektívtörténetekkel tagolva, ugyanis Szindbád, mi mást tehetne, megint nyomoz.*
Ne kérdezzétek, hogyan, de Nyárligetről Szibériába kerül, lágerbe [mely az unikális Krausz Tamás szerint csupán a háborús munkaerő-gazdálkodás sajnálatos, de szükségszerű, ráadásul humánus mellékterméke volt, nem pedig a koncepciózus népirtás kontinensnyi játszóterei, mely nézetek hangoztatásáért bármely civilizált országban bolondokházába csuknák, csak nálunk vezet tanszéket és kiadványsorozatot, épp e témában – pardon], és azért ne kérdezzétek, mert a vak sors ekkoriban és a föld ezen nem kicsiny szegletén úgy hányja, dobálja az egyént, e kis porszemet, hogy ahhoz képest „emberfejekkel labdázni az égre” csak bemelegítés.
"– Nem a kolhoz érdekel. Hanem az, hogy milyen az utolsó tunguznak lenni.
– Nem tunguz. Mi úgy mondjuk: evenki.
– Milyen az utolsó evenkinek lenni?
Az öreg nem válaszol. Búcsúznak és indulnak. Szindbád van leghátul. Vissza-visszanéz. Az öreg is őt figyeli. Köp egyet.
– Milyen? Ha nincs vodka, akkor rossz! – mondja Udigir és félrecsapja a sátorbejáratot."
Szóval a nyárligeti detektívből lágernyik lesz, ám némi szerencsével, meg ne kevés „hazai” sütnivalójával (most nem a zsebben dugdosott maréknyi hajdinalisztre gondolok) „kiemelik”, mikor csak úgy, két padlófelmosás közt megold egy esetet a lágerparancsnokságon, és a városi rendőrség nyomozója lesz.
"Átvágnak a füzek között, és megjelenik előttük a befagyott Angara.
– Itt menekült Misa Sztrogof tutajon a tatárok elől – mondja Ink. De Szindbád most nem tud ezzel foglalkozni."
Fejezetről fejezetre a legkülönfélébb bűnügyek kerülnek terítékre (meg sok kvász, vodka, és mindenféle egyszerű, de egészséges és finom szibirják étek), s eközben mi talán mélyebben merítkezünk meg a sztálinizmusban, a (második világ)háború végének és a szovjetizálás bugyraiban mint ameddig a Kolima* elbeszélései eddig kalauzolták a pokolba az olvasót. Karaktereivel, a rettenetben is a szépség megmutatásával kissé olyan, csak hogy a kedves előolvasó elképzelhesse, mint – naná, micsurini módszerrel – Ulickajába oltott Varlam Salamov*, hátul a nagybőgőnél természetesen: Krúdy Gyula.
Apropó, szibirják étkek: ahol a fekete kenyér a püspökfalat, ott ne számítsunk sokra – vagy mégis? Tejpálinka és hódszalonna, nem vicc. Ráadásul előbbinek a technológiáját is elleshetjük, persze csak afféle nomád desztillációs eljárással készül a szemünk előtt kumiszból. Büdös, de a jó hír az, hogy nem üt fejbe másnak reggel.
"De amik most történnek… Ma már nem pártkongresszusokon mérik az idő múlását a fiatalok, össz-szövetségi esztrádfesztiválokban. Ma már nem az SZKP rövidített történetét olvassák szabad idejükben, hanem [a] Sejnyin-féle krimi-förmedvényeket. (…) a komszomolista fiúk a gyűlés után nem a kommunizmus alapjait akarják lefektetni, hanem a lányokat."
Minden rettenet és fagyásos sérüléses szépség közt a leginkább hátborzongatóbb a könyv azon fejezete, ahol a Papa: Sztálin szerepel lakájai között, és láss csudát: íróasztalán még Szindbád személyi aktája is megfordul.
"– Meg fogtok halni.
– Köszönöm – mondja a katona, ami bizarrnak hatna, ha nem tudnák mindketten, hogy az emberi szavakat köszöni meg, nem az ítéletet."
Senki se gondolja, hogy itt meglopták az Ezeregyéjszakát és Krúdyt: az arab kalifák évjáradékkal udvari mesélőnek szerződtetnék el Csabait, Nyíregyháza ("Nyárliget") hatalmas mesélőkedvű és ezennel immár harmadik kötetes szerzőjét (melyből legalább kettő egy csoda, de csak mert még ennyit olvastam tőle), Gyula mester pedig egy nagyot hümmentve osztozna meg vele egy kancsó pincehideg Krúdy-fröccsön, aminél nagyobb elismerés, mondanunk sem kel, nemigen létezik a világirodalomban, hacsak azt nem vesszük, amikor Esterházyék lobogó örömmel és ki-kicsorduló féltékenységgel elő- és utószókat írnak az első és sokáig egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas opuszaihoz. (Na jó, nem gonoszkodom, kicsúszott.)
"(A tajgai nyomozás utáni nap a pervijpláni tejivóban.)
Bajár Fedkáját tisztítja. Filmet fűz bele, a blendét állítgatja. Ink az Őrségbent, a rendőrség lapját forgatja. Szindbád emészti a főtt burgonyából és ecetes gombából álló ebédet, s közben azon töri a fejét, a nyárligeti Sárkányölő szobor talapzatánál tulipán- vagy árvácskaágyás van-e. Bűntudat gyötri, amiért nem jutott azonnal eszébe. Úgy érzi, nincs joga visszavágyni városába, ha ilyen alapvető dolgokat elfelejt."
Szóval, feleim, teljes szívből és seggből és bicepszből (mert az is kell a 600 oldalhoz) ajánlom ezt a… ha nem is remekművet, mert azért ráfért volna egy szolid húzás, főleg a vége felé, de ilyen pompás példánya a nagybetűs regénynek ritkán bukkan fel még az amúgy elég erős kortárs magyar irodalomban is (nem a Kukorellykre gondoltam).
(p583. - nem volt kedvem begépelni)
* http://www.barkaonline.hu/megkerdeztuek/1650-megkerdeztuek-csabai-laszlot
http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li1840
Csabai László (1969-)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)