Azon hűltem el, mire végére értem ennek a kazal csodának, hogy milyen gyerekkoruk lehetett a W. Sanya bácsi ideje előtt élt kisembereknek, akik még nem ismerhették ezeket – az azóta bőven folklorizálódott – hatalmas, örökkedvenc klasszikusokat (kell-e sorolnom? Kutyatár, Paripám csodaszép pejkó, Pletykázó asszonyok, A tündér (alias "Bóbita"), Varázsének, Száncsengő, stb. Ééés a nagy-nagy személyes kedvencek közül: a Haragosi, és a sokkal inkább felnőtt vers, A paprikajancsi szerenádja. (A Galagonya is, persze, de fekete zongora legyek, ha értem is.) Nem is csoda, hogy a Pósa Lajoson felnőttek világháborúkat játszottak egymással…
Mondjuk nem nyerte el a tetszésemet az összes (Steinert Ágota által) beválogatott rigmus-mondóka-gyerekvers, volt, amit nem is érzek gyerekversnek (a zsiráfos), persze összességében olyan, hogy megnyaljuk utána a zujjunkat is, ugye.
A Holnap kiadó most egyszerre két különböző grafikussal adta ki a válogatást (ilyen címmel, ha jól nézem, elsőként jelent meg W.S.-kötet!), őszintén megmondva, Igor Laziné nekem néha kissé Beavis and Butt-head-re hajazott… (szó szerint) és csókos szája volt a nyúlnak, meg elég sok állatka volt szint már kripli, és nem bájos… Domján-Udvardy Melinda rajzai pedig sokkal kisgyerekesebbek, már-már babásabbak, együgyűbbek, kevésbé megcsináltak, na. Szóval nehéz a választás, ha rádtrilláznak a kötetek egy könyvesboltban. (Nekem mégis Domján-Udvardy Melindáé jönne be. -Hová? -kérdezné most Weöres Sanyi bácsi, nem értve az újbeszélt…)(1913. június 22. - 1989. jan. 22.)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)