Fabio Volo: Járok egyet
[Esco a fare due passi, 2001] ford. Barna Mária
Európa, 2012.
olasz / kortárs / regény
[4 joghurtlány]
"..olyan, mintha az élet feldugta volna az ujját a seggembe."
"Kíváncsi vagyok, milyen leszek öt év múlva, és te is kíváncsi leszel, hogy milyen voltál."
Volo első regénye ez, és magán is viseli az első regények minden gyermekbetegségét, de meg is mutatja mindazt, amitől Fabio haver remek író, remek ember és remek srác. Vérbő (szó szerint: „Őfelsége, a Fütyi” ennek a világnak az axis mundi-ja, legalábbis jó ideig), őszinte, humoros, és éppen úgy kötéltáncol a magasban, vagy másképp: a penge élén, a giccs és a komolyság határán, mint ahogy a kamasz- és a felnőtt lét mezsgyéjén jár (no jó: toporog) hősünk, aki persze alighanem az író maga, bár itt Nico a neve.
Úgy tűnik, legalábbis én remélem, az Európa, látva milyen siker lett Volo korábban kiadott, valójában 4. kötete, a Ráadásnap (Il giorno in più, 2007), végre belekezdett a Volo-életműkiadásba, visszatekerve az elejére.
"Jó reggelt, Nico, és főleg boldog születésnapot. Mától fogva egy évig harminchárom leszel, mint Jézus, vagy mint Matteo Alfa Romeója."
Nem lesz nagy spoiler, mert előbb utóbb úgyis kiderül, enélkül nem is lehet mesélni róla, meg aztán nem ettől katarzálsz be olvasás közben. Szóval a kerettörténet egy levélfüzér írása egy öt évvel felnőttebb jóbarátnak – szinte "Karinthy találkozása egy fiatalemberrel" mintájára. Csak éppen Volo hőse idősebb önmagának ír, szóval nem adja postára a hosszú leveleket, hanem időkapszulába zárja, későbbi önmagának. (Később mégis elküldte a Mondadori kiadónak, szerencsére.)
(2001)
Minderre csak a végén derül fény, ha addig esetleg nem találja ki valaki (nekem nem sikerült), de nem is ez a lényeg, hanem a már szinte fájóan őszinte feltárulkozása a kamaszfiú-sorsnak, a fiatal felnőtt férfilét, persze rengeteg szaftos (annak, aki nem érez rá: gusztustalan) részlettel.
Mondhatnánk, mindez közhely, és a téma persze hogy az, de Fabio Volo, s talán ezért vált fiatalon bestselleríróvá, olyan mérhetetlen lazasággal boncolja a legkomolyabb problémákat is, mint egy… Vespa-lánc, ha lehetséges ezt mondanom.
"...ráülsz a kezedre, egészen addig, amíg el nem zsibbad, hogy aztán olyan érzés legyen, mintha egy másik ember verné ki neked."
"Egyszer kaptam egy olyat [sms-t], hogy „gondolok rád”, de aztán kiderült, hogy nem is ő írta, engem pedig felidegesített, hogy valaki más éppen rám gondol, mert ha abban a pillanatban Alessia is rám gondolna, lehet, hogy foglaltan találná a gondolatvonalat: Az ön által hívott félre jelenleg más gondol, kérjük ismételje meg gondolatát később."
"...mindig joghurtkapcsolataim voltak (vagyis olyanok, amelyeknek lejárati dátuma volt)"
Hősünk fiatal korából fakadóan mélyen belemerülünk a kamaszkor permanens erekciójának leírásába, nőolvasóknak ezért a könyv felér egy trip-sorozattal a férfi(fiú)lélek rejtelmeibe, mindent megtudsz rólunk, amit netán még nem tudtál, de tényleg mindent. A férfiolvasók meg a ráismerés örömével röhöghetik végig, már ha a kamaszkor lezárultával, felnőttség jellemzésekor nem fagy el a kedvük nevetgélni.
Ilyen regényt nehéz lezárni - hogy is érhet ilyesmi véget, hoppá, felnőtt lettem, már vasalom a lepedőt is? -, Volonak sem sikerült túl frappánsan lezárnia, egyszer csak véget ér, mint a kamaszkor, mint ifjúkorunk hőskora. De legalább nem didaktikus, nem mondja, hogy kedves olvasóim, most pedig tessenek felnőni és érettnek lenni. Hagyja, hogy magunktól pottyanjunk le a fáról.
"Én még azt sem tudom, jobboldali vagyok-e vagy baloldali.
Jó lenne, ha egyszer egy hozzáértő ember azt mondaná: ha ezt és ezt tartod helyesnek, baloldali vagy, ha viszont ebben és ebben hiszel, jobboldali. De bárkivel is kezdek politikáról beszélni, mindig olyan, mintha az összes gondolat csak az ő oldalához tartozna."
De beszéljenek inkább az ő sorai – lásd a többi idézetet itt.
"-Azért egyszer csak felnőttünk mi is, nem, Fabio?!"
(a kép innen)
Fabio Volo (1972-)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)