Jelszavaink valának:

§ "A könyvtár a haza legjobb meghatározása.” (Elias Canetti) § "A haza legjobb meghatározása: a könyvtár.” (E.P.) § "Si apud bibliothecam hortulum habes, nihil diderit. / Ha könyvtárad a kertre néz, mi mást kívánhatnál?" (Cicero?) § "A könyvtár olyan mint egy borospince. Ott sem kell mindent meginni." (J.C.Carriére - U.Eco) § „Úgy tűnik, az életben egyszer óhatatlanul eljön egy pont, mikor az embernek el kell döntenie, irodalmár-e, vagy egyszerűen csak szereti a könyveket, s én kezdem belátni, hogy könyvszeretőnek lenni sokkal jobb buli.” (Nick Hornby) § Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora és végzete kiosztott." (Babits Mihály) § "Pro captu lectoris, habent sua fata libelli" (Terentius Maurus) § "-Szerinted van ennek a történetnek tanulsága? -Hogy mije?" (Dániel András: Tengerre, kuflik!) § – Biztos, hogy mindent olvastam, amit maguk olvastak. Ne higgyék, hogy nem. Komplett könyvtárakat végeztem ki. Bőrkötéses gerinceket és ROM-meghajtókat koptattam el. Volt már olyan, hogy taxiba ugrottam, és azt mondtam: „a könyvtárba, és lépjen a gázra.” (David Foster Wallace: Végtelen tréfa)

Mondd! (köszönet minden beszólásért!)

Szerzőim

Facebook oldaldoboz

a legfrissebb 77 mese: tartalomjegyzék

Pável itt iszik és olvas még:

CÍMKEFELHŐ

*0 (1) *1 (3) *1/2 (4) *2 (18) *2/3 (30) *3 (88) *3/4 (194) *4 (272) *4/5 (220) *5 (111) *5+ (4) 1. század i.e. (1) 1. világháború (18) 13. század (1) 14.század (1) 15. század (2) 1548 (1) 16. század (6) 1654 (1) 17. század (6) 1734 (1) 18. század (8) 1810 (1) 1844 (1) 1846 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1848-49 (4) 1851 (1) 1857 (1) 1865 (1) 1878 (1) 1883 (2) 1885 (1) 1887 (2) 1888 (1) 1889 (1) 1893 (1) 1895 (1) 1896 (1) 1897 (1) 1898 (1) 19. század (13) 1900 (1) 1905 (1) 1906 (1) 1907 (1) 1908 (1) 1910 (1) 1913 (1) 1914 (1) 1916 (2) 1917 (2) 1919 (2) 1920 (2) 1921 (1) 1923 (1) 1924 (4) 1925 (4) 1927 (4) 1928 (3) 1929 (3) 1930 (5) 1931 (2) 1932 (1) 1934 (4) 1935 (3) 1936 (1) 1937 (3) 1938 (7) 1939 (1) 1940 (1) 1941 (6) 1942 (3) 1943 (2) 1944 (7) 1945 (5) 1946 (1) 1947 (5) 1948 (2) 1950 (2) 1951 (4) 1952 (3) 1953 (3) 1954 (1) 1956 (15) 1957 (2) 1958 (3) 1960 (3) 1961 (2) 1962 (1) 1963 (4) 1964 (6) 1965 (3) 1966 (4) 1967 (3) 1968 (9) 1969 (6) 1970 (1) 1971 (2) 1972 (5) 1973 (4) 1974 (2) 1975 (4) 1976 (4) 1977 (3) 1978 (2) 1979 (5) 1980 (1) 1981 (8) 1982 (6) 1983 (3) 1985 (1) 1986 (6) 1987 (2) 1988 (4) 1989 (6) 199* (1) 1990 (4) 1991 (7) 1992 (5) 1993 (5) 1994 (8) 1995 (5) 1996 (9) 1997 (13) 1998 (6) 1999 (10) 19? (1) 2. világháború (43) 20. század (43) 2000 (17) 2001 (17) 2002 (12) 2003 (27) 2004 (23) 2005 (44) 2006 (45) 2007 (74) 2008 (54) 2009 (60) 200? (6) 2010 (119) 2011 (140) 2012 (177) 2013 (143) 2014 (108) 2015 (39) 2016 (32) 2017 (21) 2018 (4) 2019 (4) 21. század (5) adapter (2) ady (1) afganisztán (1) afrika (3) album (8) alkohol (2) állambiztonság (2) állatok (3) alternatív történelem (3) andrássyak (1) angelologia (1) angst (1) anne frank (2) antall józsef (1) apák és fiúk (2) argentina (3) arisztokrácia (1) assange (1) atatürk (1) ausztrália (1) autizmus (1) autó (1) ávh (2) ázsia (1) bakony (1) balaton (3) bálint györgy (1) balkán (6) balkáni háború (1) baltikum (2) bánság (2) barba (1) barbapapa (1) báthory erzsébet (1) békés márton (1) belgium (1) beneš (2) best of (8) bibliográfia (5) bihar (1) bizánc (1) bloomsday (2) boksz (1) boncza berta (1) bookkake (2) bor (5) bori láger (1) börtön (1) bosznia (1) budapest (24) bűnügy (1) cenzúra (2) cia (2) cicero (1) cigányság (2) civilség (2) cocteau (1) csakbeleolvastam (103) csakúgy (14) családtörténet (2) csángók (1) csehország (2) csehszlovákia (3) csinszka (1) csoóri sándor (1) csucsa (1) csukaszürke (1) dachau (1) diktatúra (2) diplomácia (3) dominika (1) don-kanyar (1) drog (3) duplakönyv (1) ebihal (1) ebook (8) egyháztörténet (2) egyiptom (1) eichmann (1) előítélet (1) elsőkötetes (35) embermentés (1) emigráció (8) emléknap (1) english (1) építészet (3) erdély (13) észtország (1) etológia (2) európa (6) eutanázia (1) evolúció (1) ex libris (1) ezmiez? (12) facebook (1) fagylalt (1) falvédő (1) fegyver (4) fehéroroszország (1) félmagyar (2) felvidék (1) férfi (1) fiatalság bolondság (1) fidesz (2) film (10) fizikus (1) foci (7) folyóirat cikk (1) főpincér (1) fordításirodalom (2) fotóművészet (4) franciaország (3) freud (2) futás (1) fütyülő (1) garfield (3) gavrilo princip (1) germanisztika (1) gestapo (1) gödöllő (2) grafika (1) grönland (1) gulág (3) gy.i.k. (1) gyarmati dezső (2) gyászbeszéd (2) gyurcsány (2) háborús bűnös (1) habsburgok (2) haderő (1) hadifogság (3) hadtörténet (17) haining jane (1) hajdúk (1) halál (3) halandzsa (1) hamsun (1) helytörténet (11) henszlmann imre (1) herzl (1) heydrich (1) híd (1) higiénia (1) hipszter (1) hirdetés (1) historia vip (3) hitler (4) hóhér (1) hollandia (3) hollywood (1) holokauszt (22) horrorpornó (1) horthy-kor (9) hrabal100 (4) hüjekönyv (7) humánetológia (1) hunyadiak (1) húsvét szigetek (1) idézetgyűjtemény (4) india (1) ira (1) irán (3) írás (1) író (52) irodalmi élet (3) írország (2) írósimogató (1) iszlám (4) iszlám fundamentalizmus (3) itália (1) itallap (3) izland (1) izrael (9) janus (1) játék (7) jog (1) k.é.m. (1) kádár-kor (14) kádárjános (5) kánon (1) kapucsengő (1) kárpátalja (2) katasztrófa (1) kaukázus (1) kazinczy ferenc (1) kefír (1) kelet-európa (1) kémkedés (3) kennedy (1) kentaur (1) képeslap (1) képzőművészet (4) kerékpár (1) kertész imre (2) kiadatlan (1) kiállítás (11) kibuc (1) kína (2) kistehén (1) kivégzés (1) kommün (1) kommunikáció (1) konferenciakötet (1) konstantinápoly (1) könyvfesztivál (1) könyvhét (2) könyvkultúra (3) könyvmáglya (1) könyvtár (3) könyvünnep (3) korbácska (2) korea (3) körmagyar (1) korrupció (5) kőszeg (1) közbeszéd (1) közel-kelet (2) közép-európa (3) középkor (3) közép európa (1) közgáz (1) krúdy (1) kuba (1) kuflik (1) láger (9) lakatos andrás (1) latin-amerika (2) lázár jános (2) lengyelország (1) lenin (1) leszbikus (1) levante (1) levéltár (2) liberalizmus (1) london (1) macska (1) maffia (1) magyar (1) magyarország (121) márai (1) margit sziget (1) martiny sámuel (1) mártír (1) mátyás (1) média (9) mém (1) menedzsment (2) merénylet (1) mese (1) miamagyar (4) migráció (6) mikrotörténelem (2) mi lett volna ha (1) modigliani (1) moly.hu (2) monarchia (6) mongolok (1) móricz (1) mozi (1) mta (1) munkaszolgálat (1) művész (4) múzeum (2) muzeumpedagogia (1) nagyazistenállatkertje (2) nagy britannia (1) nagy imre (1) négykezes (9) nemcsakgyerek (4) nemcsakhrabal (1) német-római birodalom (1) németország (14) nemzetkép (3) nemzetszocializmus (12) neokon (1) népirtás (2) nepoleon (1) nka (1) nobel (7) nőirodalom (5) norvégia (1) nőtörténet (8) no komment (1) nyelv (3) nyelvészet (2) nyilasok (3) öko (1) ókor (1) olaszország (3) olvasás (1) olvasnivaló (10) olvasónapló (7) olvastam még (9) orbán viktor (4) oroszország (4) ősmagyar (1) összeesküvés (2) osvát (1) oszmánok (2) ottlik (1) palesztina (1) pap (1) pápa (3) párizs (3) parlament (1) paródia (1) pavel (2) pável (4) pestis (1) picasso (1) poirot (1) politika (29) politikus (15) portré (1) prága (1) publi (2) pukipor (1) puskás (1) putyin (1) rákosi-kor (11) rebellió (1) reformkor (1) rendszerváltás (17) repülés (1) resztli (44) réz andrás (1) rippl rónai (1) róma (5) római birodalom (4) románia (6) románok (1) rops felicien (1) saint-ex (1) sakk (1) sissi (1) sör (6) sörcsillár (1) sport (10) svájc (1) szabadkőművesek (1) szabad európa rádió (1) szabó magda (1) szakács (1) szamizdat (4) szarajevo (1) századforduló (3) széchy tamás (1) szeged (1) székelyek (1) székely éva (1) szellemtörténet (1) szentkuthy miklós (1) szerb antal (1) szexipar (1) szexus (6) színek (1) színész (3) szingli (3) szíria (1) szívritmuszavar (2) szlovákia (3) szobor (1) szocializmus (28) szociofotó (1) szociológia (5) szófelhő (14) szólásszabadság (1) Szörényi (1) szovjetunió (14) sztálingrád (1) sztankó soma (1) tabán (1) tanácsköztársaság (1) tank (3) technika (1) terrorizmus (3) tesla (1) tévé (2) thienemann tivadar (1) titkosszolgálat (3) többrészes poszt (1) tőgy (1) toll (1) törökök (1) történész (9) történészvita (2) tóth kornélia (1) trianon (4) trieszt (1) tudós (2) tűzoltók (1) tv (1) udvari élet (2) ügynök (2) ukrajna (1) uralkodó (4) urban (1) usa (7) úszás (1) utánlövés (1) utópia disztópia (4) vámpírok (4) városkép (1) varsó (1) vasút (1) vendégposzt (1) vers (1) verses reci (22) versjáték (1) vörös farok (3) weimar (1) weöres100 (4) wild west (4) ybl miklós (1) zsidóság (10) zsiguli (1) CÍMKEFELHŐ

Kiadók szerint

Denis Avey - Rob Broomby: Szökés Auschwitzba

2013.11.25. 14:56 | Pável | Szólj hozzá!

Címkék: holokauszt hadifogság 2011 hadtörténet láger nemzetszocializmus 2. világháború 2013 *5

Sir Martin Gilbert előszavával
Alexandra, 2013.
angol / memoár / II. világháború / Észak-Afrika / hadifogság / Auschwitz

[öt elfekélyesedett seb a lábfejen]


"A halál a cipővel kezdődik"

- Primo Levit a szerző idézi (16. fej.)





Igen, a cím nem elírás: ő nem ki-, hanem beszökött a leghírhedtebb náci lágerbe. Angol hadifogolyként a közelben dolgoztatták, és ő vakmerőségből (akármiért, ez úgyis megmagyarázhatatlan, mint egyáltalán, a lágerek létezése) szerepet cserélt egy zsidóval – ne örökre. Ez a forgatókönyv abszurditása, elképzelhetetlensége okán lehetne egy komédia jelenete is, egy Rejtő Jenő-i attrakció Török Szultánék cimboráival, de ez a valóság.

Mikor pár éve a Gordon Brown-kormány kitüntette a még élő pár veteránt, köztük őt is, végre megírta kalandjait az egykori brit önkéntes mesterlövész. Volt mit kiírnia magából.

Mert a fenti kalandvágy szó használata nem volt túlzás: önként állt katonának, megelőzve, hogy behívják, és mivel kölyök kora óta használt puskát (ő is segített 'élelmet lőni' a családnak), és ügyesen is használta, mesterlövésznek képezték ki. (Szerzőnk apjára ütött, aki meg úgy állt be a seregbe, hogy fiatalabbnak mondta magát… Aztán apja is hadifogságba esett, és osztrák munkatáborból keveredett haza még később, neki már a fia nyitotta ki otthon a kaput – de ez már a könyv vége.) Ne szaladjunk előre.


 

Hol van itt Auschwitz? Még messze, és ezért bizony csalóka a kötet címe (eredetiben is: The man who broke into Auschwitz), mert előbb hosszan ismerteti velünk a frontélményeket – és ezt jól teszi, mert minden egyes szemtanú, baka vagy (al)tiszt memoárja pótolhatatlanul fontos (és persze érdekes). Azt nem tudom, az ekkor alig 21 éves ifjú „kalandor”, Denis Avey (lövészként gyorsan tizedes lesz) mennyire bánik jól idős korában a szavakkal, mennyiben szorult rá a profi tollforgató szerzőtárs, Rob Broomby BBC-riporter segítségére, de a végeredmény vitathatatlan: olvasmányos és magával ragadó. Testközelből élheted át a gyors de alapos kiképzést még a szigetországban, majd a behajózást Kelet-Afrikába (német tengeralattjárókkal kísérve), Egyiptomot – mindent a maga piszkával, bűzével,a kurvázó bajtársakkal és a sivatagi fagyos hajnalokon a csajkában robbantással felforralt teavízzel…

Míg az olasz rádióban a kezdeti sikereket elérő Duce arról hőbörög, hogy bevezetik a villamost Afrikában, ők inkább csak annyival szembesülnek az elfoglalt területeken, hogy a helyiek még olyan víztározókat használnak, amit a rómaiak építettek… és amiben reggelre néha egy-egy döglött szamár úszik… Mondtam, hogy erősen élményszerű.

Az angol konyháról, vagy csupán a katonai menzáról árul el többet, nem tudom, akár ez a jelent is bekerülhetne egy komédiába, egy Roberto Benigni-filmbe: az olasz hadifoglyok közt találtak egy szakácsot, akit a brit altisztek azonnal – és sutyiban – saját konyhájukhoz vezényeltek… (Hogy kik rejtegették őt kik elől, altisztek a tisztek elől, vagy csak egy csapattest a többiek elől, nem világos.)

1941: az olaszok után igazi ellenfelük is akad, Rommel a britek sarkára lép, hősünknek is bőven „kijut a jóból”, többszöri megőszülésre okot adó „kalandokat” élhet át. Aztán mivel a fiatal szervezet sem bír ennyi mindent, ő is ispotályba kerül, mindenféle nyavalyával. Majd vissza a véres, légnyomásos mókuskerékbe.

Mikor egyszer megment egy tisztet, azzal jutalmazzák, nem hivatalosan, hogy Dél-Afrikába küldik fogolykísérőként egy francia luxushajóból átalakított óceánjárón. Aranyélete lesz, indiai inasok lesik a kabinjában a kívánságát, majd kikötés után, mikor leteszi a napi egy óra piti szolgálatot, folytatja a szint már playboy életet, barátnőzik, moziba és bárokba jár, beutazza Dél-Afrikát. De csak megmoccan a seggében az a zabszem, és talán (ki tudja) kihúzhatta volna itt a háború végéig, ő visszakéri magát a frontra… (Ezután már meglepő sincs abban, amire a kötetcím előreutal, hogy mire képes még a lágerben – filmen, eddigi őrült karakterei miatt Jason Statham játszhatná őt.) Végül is ilyen fickók kellettek Rommel csapatai ellen.

Csak a fene tudja, mennyire szépíti meg a történeteket a mesélőkedv (a túlélőknek ezt mindig bőven mérik), vagy csak 'szolgálattételre jelentkezett' a híres angol humor, de a a kemény, karcos élmények közt jól esnek ezek a derűs pillanatok:
-"Az egyik tüzér odaszólt a társának:
– Odanézz, a gránát ráesett az őrnagyra.
– És mit csinált? – kérdezte másik.
– Lépett egy jó nagyot."



avey.jpg"Avey (left) during his time in the Desert Rats"
(via thejc.com)

 

Aztán jön a sorsfordító csata, melyet a történelemben csak kisbetűs rész jegyez fel, de nála vastagon szedett: "…lábjegyzetnek lenni egy elfeledett csata történetében, azért az már valami." A 80. oldal körül már megidézett csatában, Bren könnyűpáncélosukban (képek erről is a kötet közepén) gránát robban a mellette ülő (legrégibb) bajtársa ölében. Ő túléli, az Afrika Korps kórházában a legjobb ellátást kapja. Megkezdődik hadifogság-memoár.

Ez sem ment simán: útban Európába megtorpedózzák a német szállítóhajót, sokan odavesznek, ő nehezen partot ér valahol: egy görög paraszt eteti meg, majd elkapják és fogolytáborba zárják, és Itáliába szállítják tovább. Az itteni állapotokról elég lesz egyetlen idézet – a tetvekről szólót inkább átugrom: "Akkor már gyanítottam, hogy az olaszok azért nem adnak enni, mert nekik sincs mit." Mellé megkapták a vérhasjárványt, melyről ma, a bidé korában nemigen sejtjük, nem csak a testet roncsolta, de a lelket is: felnőtt férfiak sírtak tehetetlenül, hogy nem tudnak kimosakodni saját piszkukból.

Aztán bevagonírozzák őket ("40 ember vagy 10 ló számára", toalettként egy vödörrel – negyven vérhastól szenvedőnek…"), és irány észak: az osztrák és német munkatáborok. Az itteni viszonyokról: "A patkányok bezzeg virgoncak voltak. Macska nagyságúra nőttek, nyilvánvaló volt, hogy emberhúson élnek."

Megjár több lágert is, pl. orosz foglyokkal dolgozik szénbányákban, végül építőmunkára kerül egy azóta híressé vált lengyel kisváros mellé… Hadifogolyként sem rózsás éppen a helyzetük, de szembesülve a megsemmisítő táborok lakóinak helyzetével, ég és föld. Nekik, nyugati hadifoglyoknak még legalább maradt egy szemernyi sorsuk, Kertész kifejezésével élve (később még lesz szó arról, milyen előjogaik voltak). Eleinte csak messziről látják a megsemmisítő tábor foglyait, ők, a hadifoglyok csak „csíkosoknak” hívták a lágerlakókat: "Olyanok voltak, mint a mozgó árnyak, alaktalanok és bizonytalan körvonalúak, mintha bármelyik pillanatban beolvadhattak volna a semmibe. Fogalmam sem volt, kicsodák, micsodák."

Avey itt az IG Farben egyik, ún. E715-ös telephelyén dolgozott építőmunkásként. Később sokszor együtt, közös brigádokban dolgoztatták őket, csak ekkor, köztük értesült Auschwitz „lényegéről”.

A németek közül addig csak a Afrika Korps egységeivel találkozott – és bizony csak jót mondott róluk: korábban ellenfélként is tisztelte őket, elismerően írt nem csak harcászati eredményeiről, fegyverzetükről, de emberségükről is megemlékezett, mikor – meglepetésére – úgy bántak vele a tábori kórházban, mintha csak civil beteg lenne valahol a hátországban. Itt már egészen kép fogadta, bár hamar észrevette a különbséget a Wehrmacht és az SS között: míg őket, hadifoglyokat az előbbiek, a zsidó és egyéb rabokat az SS őrizte, és bizony az egyik „cég” (főleg az SS működött a Birodalmon belül óriásvállalatként) 'HR-politikája' még nyomokban sem tartalmazott emberséget.

A nemzetközi emberjogi egyezmények érvényesítése eseti elbírálás alá esett, főleg, ha azt egy SS-tiszt alkalmazta: "A tiszt végighallgatta a panaszunkat, aztán elővette a Luger pisztolyát a tokjából, odacsapta az asztalra, és így szólt: – Ez az én genfi egyezményem!" Az Auschwitz mellett dolgozó hadifoglyok Avey elmondása szerint azért néha élhettek pár joggal: pl. írhattak – persze cenzúrázott – levelet haza vagy kaphattak cigarettát otthonról (ami ugye minden börtön és láger közös valutája).

 

"British football team in POW camp E715"
(via scrapbookpages.com)

 

Ők (a külső tábor lakói) még egy focimeccset is szervezhettek – persze a németek ezt felhasználták egy kis propagandafotózásra: új ruhákban lefotózták a focicsapatot és azt szétküldte a külügy: mi jó dolga van itt a raboknak nálunk… Itt jegyzi meg a szerző: járták ugyan a Vöröskereszt ellenőrei a lágereket, de náluk vaksibb, együgyűbb alakokat sosem látott még a világ…

De ő látta még (élve) a szefárd Victor Perezt: a légsúlyú ökölvívó világbajnok is ott végezte az utolsó években – előtte még bokszmeccseket rendezett neki az Appelplatzon az SS és fogadásokat kötöttek rá.
Civil hegesztőmunkással dolgozik egyszer: nem rab, hanem 'civil' német bérmunkás, belépővel a gyár területére. Látta rajta Avey, ahogy lassan eluralja őt is a láger szellemisége, pedig egy teljesen átlagos, derék munkásember volt.
Az egyik SS őr, kissé háborodott már, szinte révülten, elmeséli neki sokkoló szovjet frontélményeit – érthető lesz, miért kattant be, és került ide őrnek, mintegy leszázalékolva az idegeivel. (Ami azért eléggé abszurd: egy koncentrációs láger mint idegszanatórium a keleti front sérültjének…)

Egy másik SS őr viszont kiverte a fél szemét, pontosabban úgy megütötte, mikor Avey vakmerően védelmére kelt egy már félig agyonvert rabnak munka közben (beszólni egy őrnek, tulajdonképpen öngyilkossággal ért fel), hogy a háború után elrákosodott a fél szeme és ki kellett operálni.

"A csíkosok tudták, mi történik a lágerben" Hallani mindenki más is hallotta, csakhogy Avey ezzel nem érte be. Látni, tapasztalni akarta. Tanú akart lenni, persze lehetőleg túlélő. Sejtette, hogy a világ erről akkor még aligha tud eleget. Már egy anyjának küldött levélben is megpróbálta megírni, mi zajlik a táborokban körülötte – a cenzúra miatt a zsidó szót pl. London egyik zsidónegyedének nevével helyettesítette, vagy a kormányfő nevére (Disraeli) utalt, meg bibliai idézeteket fűzött a régi farmjukról szóló ártatlan bekezdésekbe. Anyja nehezen, de „megfejtett” valamennyit ezekből és írt is leveleket a brit minisztériumokba, de aligha ez fedte fel a nagyvilág számára a Shoá tényeit… Mindenesetre megpróbálta. (11. fejezet, a könyv közepén)

Bekoszolja magát (még jobban), és Hans-szal, egy amszterdami zsidóval titokban (egy kápót hatalmas adag cigarettával fizet le) egy sufniban ruhát cserél (meg tetveket), meg cipőt (ill. klumpát). Előtte már leborotválta a haját. Összegörnyed, mint a rabok, majd csoszogva csatlakozik Hans menetoszlopához. Új lakó költözött Auschwitz III.-Monowitz-ba. (Primo Levi is raboskodott, említi meg a szerző.) A létszám stimmt, és kápószemmel az volt a lényeg.

 

Az I.G.-Farben "Buna" gumigyára Monowitzban
(via d-d.natanson.pagesperso-orange.fr)

 

Hans két társa a barakkjukból be lett avatva. Egy napot töltött velük, a minden előismerete ellenére is elviselhetetlen pokolban, még enni sem tudott az „ételükből” (főtt krumplihéjból és rohadt káposztából főtt bűzös leves), „még kitartott benne az adrenalin”, magyarázta utólag. Amit hadifogolyként kaptak „odakint” (a pokol egy bugyrával kijjebb), az mennyei étek volt ehhez képest. Meg hát a barakkbelső… „Vacsora” után félnémet-félangolsággal gyűjtötte újabb élményeit újdonsült priccstársaitól.

Másnap a két brigád megint ugyanott dolgozott, és ők visszacserélték ruháikat – és vele személyazonosságukat. (Felvetődhet a kérdés egyesekben, Hans miért öltözött vissza „csíkosnak”: egyrészt már megbíztak egymásban, másrészt talán úgysem húzhatta volna sokáig a más státuszú katonai foglyok közt feltűnés nélkül. Így is egész nap bújtatták őt Avey cimborái. De legalább egyszer jóllakott. Azért amikor meglátta őt másnap a gyárban Avey, megkönnyebbült, írja…)

Szóval a kötet címe annyiban szenzációhajhász, hogy szerzőnk mindössze egy (még kiderül: +1, összesen kettő) napra ereszkedett le a Pokol alagsorába, de el kell ismerni, páratlan hőstett volt ez a maga nemében. (Amennyiben a tanúságtételek sorába illesztjük, mert szegény Hansz-szal nem mégsem tett jót: őt ez a kaland, a csak picivel is bőségesebb étkezés hosszú időre megbetegítette.)

Ahogy a kötet első felében páratlanul érzékletes memoárt kapunk az afrikai frontvonalról, úgy a második fele sem „átlagos” lágermemoár. Az IG Farben cég auschwitzi gumigyárát, ahol ők dolgoztak, bombázni kezdték a szövetségesek, és ezt a helyzetet már kevesebben írták meg: saját hazájuk légierejének bombázásában szörnyet halt bajtársaikat (Londonból nézve „járulékos veszteség") temethették tömegsírokba a gyárkomplexum területén. (Mint írja, szemtanúként, később maga a láger temetője is bombatalálatot kapott, a beazonosítható maradványokat a háború után Krakkóba "költöztették”.)

Aztán, jóval később (de még 1944-ben vagyunk) újra helyet cserél Hansz-szal egy napra (14. fejezet). Két korábbi priccstársa annyira „elhasználódott” időközben, hogy már beszélgetni sem volt erejük. Újra megjegyezte pár német nevét, hogy egyszer tanúskodhasson ellenük, majd újra visszaöltöztek.

Amikor ’45 elején végleg szétbombázzák a gyárukat, transzportban elindítják őket – valamerre. Kemény hideg a tél: "előfordult, hogy valaki lehúzta a csizmáját, és és a lábujjának egy-egy darabkája benne maradt."

Ez az erőltetett menet sem volt éppen egy korzózás, de ő (nem lesz nagy meglepetés) ezt is túlélte. Megszökött, össze-vissza kóborolta a háború végnapjaiban Németországot, majd szerencséjére (illetve az eszének is hála, mert még véletlen sem tartott sosem keletnek, a szovjetek felé, mint pár peches bajtársa), belefut egy amerikai csapatba, megmenekült. Végül egy „leszerelt” bombázón hazarepítik – a kötet utolsó negyedrésze már az ezt követő időszakot meséli el az életéből.

A szintén hadifogoly apjáról már szóltam: vele kapcsolatban jegyez meg valamit, ami általános volt a túlélőknél, az én nagyapámnál is: az átélt (túlélt) dolgaikról nem beszéltek soha többé. Ők sem, még egymás közt sem beszélnek róla. "Szerintem azt sem tudta, hogy Auswitzban volam hadifogoly" – írja Avey a hazatérés fejezetében (177.o.).

Ezeket az oldalakat se gondoljuk érdektelennek: a hazatérőket ekkor még nem kezelték traumáikkal, rémálmaikkal, azokat mind elfojtani kényszerültek a veteránok, és az sem segített rajtuk, hogy az otthoniakkal nem találták a közös hangot: mint ahogy ezt érzékletesen meg is írja, csak a hőstettekért faggatták őket, de ha a szörnyű valóságról kezdtek beszélni, látszott rajtuk, hogy már nem hogy nem értették, nem is figyeltek oda…

Roncs lelkét roncs test cipelte: évekig lábadozott még összeszedett nyavalyáival, főleg a tbc-vel. Ne gondoljunk elegáns, veteránoknak kijáró szanatóriumokra: Angliának kivolt a segge a rongyaiból a háború végére, Avey sokkal együtt egy romos épületben lábadozott, az ágyába beesett a hó: "Az injekciókúra után tablettát kaptam, olyan borzalmas íze volt, hogy az ember a falat kaparta tőle. Talán azért is nem volt ott rendes fal." (Nem tudom, ez a túlélő humora-e vagy ebben segített neki a riporter, de engem megvettek.)

Mire másfél év lábadozás után elhagyja a kórházat, meghal az anyja, kapcsolatai széthulltak. Elméjében pedig ott zakatol a múlt: "Azzal a férfival sem álmodtam, akit én öltem meg a sivatagban, noha azok a pillanatok mindörökre bevésődtek az emlékezetembe. Mindig csak a zsidó foglyokkal álmodtam. Az az emlék mindent mást háttérbe szorított."

Végül új életet kezd, megnősül, munkát vállal. De sokáig lappang benne mindez. Olyan szinten rágta meg az elméjét a háború és azon belül a lágerélmény, hogy már az őrület jelei mutatkoztak rajta – egyszer pl. álmában rátámadt a mellette alvó feleségére. Már azt kívánta magának, hogy bolondok közé zárják. (Most már talán jobban érthető az olvasónak, miért is születtek, hosszú-hosszú csend után, tömegével a háborús és holokauszt-memoárok: írásterápiaként is szolgálhattak ezek a visszaemlékezések)

Az utolsó fejezetekben Avey életútját kapjuk dióhéjban illetve megismerjük egy másik optikából a lágert. Ernst Lobet, egy volt bajtársa, a volt zsidó rab is elmeséli mindezt, inverzben, hogyan keresztezték egymás útját a lágerben, hogy kínálta meg egyuik a másikat cigarettacsikkel. De már csak videón halljuk őt: Avey már nem találkozhatott régi sorstársával. Egészen 2003-ig, mikor is egy kis brit rádióállomás hadifoglyokkal foglalkozó műsorában először kibeszélte magából ezt a múltat, Avey senkinek nem beszélt róla, igaz, második felesége sejtett ezt-azt a traumái eredetéről.

Ekkor aztán „felkapta” a média, szaktörténészekkel is konzultált, nem csak a Shoáról, de a háborús eseményekről is – megismerte pl. a német hajó sorsát, mely Afrikából áthozta őket: ő abban a tudatban élt, hogy mögötte elsüllyedt és mindenki más odaveszett, ehelyett egy egész regényt megtölteni képes kalandsorozat várt a hajó legénységére és rabjaira, ennek és a sok sok részlet ismerete már legyen a kötet olvasóinak a jutalma.

 

 

Hallókészülékkel, egyik szeme helyén üvegszemmel, együtt emlékezve, de egyikük már csak a képernyőn: Avey, mellette talán neje és E. Lobet a monitoron
(via BBC)

 

Ahogy Avey is úgy érezte: az ő jutalma az volt, hogy legalább „Ernie” barátja túlélte a haláltábort – még ha később meg is szakadt köztük minden kapcsolat. (Ernst Lobet Amerikában telepedett le, porszívóügynök lett, majd szívós tanulással és munkával felverekedte magát a középosztályba. Múltja nem akadályozta meg Amerikát abban, hogy pár évvel a történtek után behívják őt harcolni Koreába… Mint holokauszt túlélő, az adatai és a visszaemlékezése bekerült egy nemzetközi adatbázisba, itt fedezték fel őt kutatók és kapcsolták össze Avey történetével – de már túl későn.)

"Ennek a történetnek Ernie Lobet a hőse, de büszke vagyok arra, hogy valamivel hozzájárulhattam ahhoz, hogy egy ember megszabadult Auschwitz poklából. A többi már egyedül rajta múlott.
Talán jut még rá időm, hogy ennél is többet tegyek, de azt most is elmondhatom, hogy nagyon jó életem volt. Teljes életet éltem, vagy ahogy mondani szoktam: az utolsó lapig teleírtam az életem könyvét"
(Záró bekezdések)

 

Denis Avey (1919-) ma és egykor
(via nowtheendbegins.com)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pavelolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr45646219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.