Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0
regény
Magvető, 2014.
Újrahúrozta lantját az eddig jóval szolidabban dünnyögő szerző: a három kisregénynek is felfogható történetfüzér szándékosan profán, vulgáris elemekkel kivert (hogy én is elkezdjem a kétértelműséget), sőt egyenesen mocskos szájú, amivel önmagában semmi baj nincs – kár, hogy nagyon nem áll jól neki. Az egész félre lett hangolva. Nem tudom, hol siklott ki, nekem pl. az eleje egyenesen botrányosan szar lett, minősíthetetlen stíluszagyvalék. Később kissé csitult ez a harsány, fülsértő hang (amit imádok, de csak annál az írónál, aki tud vele élni), sőt egész eredeti dolgokat is bevetett NKZS, amik eleinte szintúgy melléfogásnak tűntek, pl. hogy idézeteit a klasszikusoktól magában a szövegben „lábjegyzetelte” meg zárójelben, mulatságosan túlzott filológiai apparátussal, kiadás, év, oldalszám, sőt még www-vel kezdődő linkekkel is megspékelte, Mikszáthtól az újságíró fenegyerek Styxx-ig).
Önéletrajzi kavalkádnak tűnik egyébként a regény alapváza: az egyszeri angoltanár hű de utálja már a favágást, a buta diákjait meg az unalmas fordításokat… mely aztán évtizedeket ugorva átcsap egyfajta antiutópiává: a közeljövő Magyarországán vadászni fognak a nyugdíjasokra, a nyugdíjkasszával szanálják az államháztartást és a politikai hatalom egyre fiatalabbak kezébe csúszik át…
Meg is nevezi elődjének Dino Buzzati könyvét (Hajtóvadászat öregekre. Vál. Telegdi Polgár István, ford. Dávid Gábor et al., első kiadás 1974; 2. kiad.: Európa, 1987), az országos felfordulás és a polgárháborús jelleg miatt még Spiró Feleségversenye is felidéződött bennem, de annak a nyomába sem ér.
Az egész olyan szerkesztetlen, mint ha egy sütibe a dióbél mellett belesütötték volna a dióhéjat is. A mindvégig jellemző stílusbukdácsolások ellenére (melyen, mondom még egyszer, érezni, szándékosan kevert, de ügyetlenül) ígéretes könyv, bizonyára lesz aki végighahotázza majd az itt megbírált esetlen bukfenceket is*, a regény ereje (csípőssége) mégis inkább ebben az utóbb emlegetett disztópikus víziókban rejlik, meg abban a jól elszórt (kevés), valóban pikáns szellemességben.
* Filológiai hűtlenséggel, immár csak fejből idézve, a hatvanvalahányadik oldalról: „A konyhásnéni rém csúf és gusztustalan, de valaki még őt is szereti.” Ahogy ennek a regénynek is lesznek rajongói. Én maradok NKZS eddigi könyveinek rajongója (Éljen soká Jozefát úr!)
Nagy Koppány Zsolt (1978-)
(a kép innen)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)