(1914. június 28. – a szarajevói merénylet)
Tabéry Géza (1890-1958): Át a Golgotán
Békéscsaba : Tevan, 1917.
[szöveghű idézetekkel, szóval most nem én gépeltem el]
"– Hős volt, mikor elment.
– …S mikor visszatért?
– Áldozat lett.
– S most?
– Most… most nyüg a szegény."
A mindmáig szinte teljesen ismeretlen háborús regény remekül ábrázolja „a nagy háborúval” a feje tetejére fordult, magából teljesen kifordult világot. Egy szerelmi történetbe csomagolt összezavarodott világról tett tanúságtétel ez, mely annyiban is magán viseli a világégés sebeit, hogy története és nyelvezete maga is konfúz egy kissé.
"A századosné felemelte fejét. Szebb volt, szőkébb, asszonyosabb, mint máskor, mert hazudott.
– Én tudom, ki az igazibb. Nekem a katona.
Ezt mondta. De igazában, a hideg szőke fejével már tudta, hogy nincsen úgy.
Dacos volt. Nem akarta bevallani, hogy Gézának igaza van. A vére azt mondta, nincs ugy. Feje, a jó okos feje nem szólt semmit. Gondolta, hogy igen. Itt valami igaztalan ellentét, egy felforditott világ veszi kezdetét, uj élet, lihegőbb minden eddiginél, zürösebb, melyben senki sem fogja kiismerni magát. Elvek, igazságok értékelődnek át. Baj van."
(nincs igazi borítója)
Szereplői fejében akkor elsőként megszülető kérdések fogannak meg: férfinek tekinthető-e az a férfi, aki nem katonaviselt? Aki megszökik a pokolból? És a választ ki lehet-e mondani, vagy mindenki a sírba vigye a véleményét? Hősünk is hazudik, szerelme miatt pedig a frontra megy mégis. A konvenciók egyelőre még erősebbek, csak az új világ túlélői élvezhetik majd a kicsivel tisztább közbeszédet.
"Gyalokayné általában sokat tartott azokról, akik háboruban voltak s rajongva állitotta, hogy ők az igazi férfiak. Tulipán azt mondta, ferde vélemény. Áldozatok valamennyien, akik közül egy sem jön haza mint igazi férfi. Egyik elnyomorodik, a másik életreszóló betegséget obsitol s a pünkösdi dicsőséget végnélküli kurák követik. Inkább tartotta férfiknak azokat, akik kockára tettek mindent, hogy kiszabaduljanak."
Az öreg Tulipán, a szélhámos cérnagyáros is csak akkor érzi majd meg a pénz értéktelenségét, mikor hiába jár a hadkieg-re, kiderül, a fia önként vonult be, és már nem tudják visszahozni…
"Emberek, ne higyjetek soha iródeáknak, történetirónak, haditudósitónak (főleg ezeknek ne) (…) a megirt élet brutálisabban kiabál, mint egy maszületett haditudósító."
A regény nagy része simán olvasható erősen naturális frontnaplónak is.
"…megálltak a bokán felül folyó sárpatak undok habarcsában, hogy helyet adjanak ügető ütegeknek, mely szemtelen fölénnyel ökölnyi masszában vágta arcukba az utak cuppogó piszkát."
"Másnap megtiltották a legényégnek hogy forralatlan vizet igyék. Megtiltották, hogy az utmenti szilvafákról gyümölcsöt lopjanak. És megtiltották a káposztatorzsákat, a lakosság kenyerét, a zsidó boltok borát.
A legénység ettől fogva óvatosabb volt. Nem a kolerával, hanem a tisztjeivel szemben. Ezentúl csak lopva tépték ki a káposztákat, suttyomban teltek meg szilvával a kenyérszükében lévő barna kenyérzsákok."
"…A zászlós észrevett egy káplárt. …Röhögve hántotta a friss káposztalevelet, melynek másik felét korábban keresztülvonult csapatok egészen más célra használták."
Szinte patológiai leírás a front őrületéről:
"– Ugyanaz a gránát végzett mindkettővel – folytatta a doktor. – Már megtaláltam a mániájukat. Egy rután asszonnyal erőszakoskodtak. Csodálatos. A robbanás a másik szobában történhetett. Légnyomása a legfeszültebb pillanatban lobbant le rájuk. Dragotin folyton a rutén asszony húsdarabjait akarja összerakni. Emez pedig a zuhanásban a legintenzívebb nemi örömöt találja. Egy óvatlan pillanatban levetette magát az emeletről s akkor kielégült.
A fekvő trágár hivásokkal özönlött Barbára. Az asszony visszanézett rá, aztán egy másik cellába mentek.
Dragotin nekifeszült a ketrecének, hogy a bélelt hajlékony lécek elgörbültek.
– Tudtam, hogy ki fogsz lépni a falból, ringyó!
Idegyere hozzám. Összeraklak. Szurós pupillái ezer gombostű hegyével karcolták az asszonyt. Elaszott fekete koponyája halálfejes vigyorgásba fordult, a rács körül kandikáló karvalykörmeit Barba képzeletében passzív gyönyörrel érezte husán. De ez sem volt elég és végigjárták az enyhébbeket, a siró hisztériásokat, akik döglött lovak kínjait gyászolták fátyolos szemmel, vagy ágyujok halálán nevettek özön könny között."
"Gyalokay két-három lépésről a sorok mögött unszolja, üti embereit a puskatussal. (…) Az oroszok mögött egy szakál[l]as tiszt kancsukázik. (…)
És ekkor az agyakat elönti a vér, a szatymazi földmives az istent káromolja, az urasági kocsis fejbevágja a kijevi zsidót, az asztrakáni iparos kihasítja a dorozsmai legény beleit."
"Akkor jött hátulról az őrült parancs: meg kell sturmolni a túlsó cserjéseket."
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)