Egy barátság utolsó felvonása : Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből, 1973-1983
szerk. Gombos Zsuzsa
Antológia, 2013.
"Gyulám, ez a levél nem rossz hangulatú, hanem őszinte baráti beszélgetés akart lenni, mint a hajdaniak voltak, a Csalogány utcában is, meg a Semmelweis utcai kis szobában, ahová Kiss néni bezárt bennünket egy feketekávé-főzővel, amíg össze nem áll a Magyar Út nyomdába adandó – rendszerint késő – száma."
(p41., Sz.-től G.-nek, 1978)
Nem olyan unalmas könyvecske ám, mint első belepillantásra tűnhet: hiszem két idős barát közt sok olyan téma előkerül, ami kívülállónak közömbös, esetleg unalmas: betegségeik, vérnyomásuk és ödémáik vízállásjelentése, a fránya légiposta döcögése, de szóba kerül nagyon finom utalásokkal Aczél figyelő tekintete is – hiszen biztos hogy olvasta őket az állambiztonság „postabontó” osztálya, ezért aztán úgy fogalmaznak, hogy ne „akadjon el” a levél, vagyis csak a sorok közt kereshetünk csemegéket, pletykákat az irodalmi életről vagy az emigrációról.
"Azért is írj sürgősen, mert a Püski Sanyi nem alszik, ő elküldte Faludy György könyvét Kardosnak, aki nincs oda érte."
(p64., Sz.-től G.-nek, 1981.)
Mert szóba kerülnek persze, és ez is növeli a kis kötet forrásértékét, az amerikás magyarok, Püskiék, a kinti irodalmi élet meg a hazai könyvkiadás: Kardos nevét kerülgetik, mint a forró kását, hiába jó barátok Gombos és Szijgyártó, utóbbi egyszerűen nem tehet eleget Gombos kérésének, hogy juttasson el kéziratot Kardos elé, persze megmagyarázza, azt is, hogy talán csak ártott volna vele.
"Drága Irénkénk!
(…) Laci volt nekem a földön az egyetlen igaz barátom. Idekint jöttem rá arra, hogy két férfi közt mély barátság csak fiatalon szövődhet. Vannak itt magyarok, kiket barátaimnak tartok, ők is annak engemet. E barátságokból azonban hiányzik valami. Az, hogy nem ifjúkorban fogantak. Így Laciban nem egy barátot vesztettem el hanem az egyetlent. (…)"
p102. [Sz. halálára G., N.Y.-ból, Sz. özvegyének, 1983]
Szijgyártó László (1916-1983) neve a mai fiataloknak már aligha ismerős, bár ha megnézik a családi könyvtárban az Orwell, Agatha Christie-könyveiket (például, mert rengeteget nyelven tolmácsolt), valószínűleg az ő neve szerepel benne fordítóként. Egyébként meg Osztovits Levente apósa, pardon, hiszen egy mai fiatalnak már őt is be kéne mutatni - szóval, tudjátok, az a terem Millenárison, amikor beborítják a könyvek, előde az Európa kiadó (nem az a régi együttes, hanem a könyvkiadó) élén. Gombos Gyula (1913-2000) pedig esszéíró, a népi irodalom kutatója, irodalomtörténész, aki Rákosiék elől Svájcba, majd Amerikába emigrált.
Gombos Gyula műveiből:
Álom az országról : tanulmányok. Budapest, 1940;
Szabó Dezső. München, 1960;
Huszonegy év után. München, 1972;
A történelem balján : válogatott írások. New Braunswick, 1975;
Németh László. New York, 1975;
Hillsdale : szociográfia. New York, 1979; Budapest, Magvető, 1982;
Igazmondók : tanulmányok. New York, 1981;
Szabadságalapítók. New York, 1984;
A harmadik út. Budapest, 1990;
Tükörcserepek : tanulmányok. Budapest, 1994.
Éppen ilyesmikről lesz érdekes az értő olvasó számára ez a kis leveleskönyv, egyáltalán értelmezhető, másoknak meg épp ezért lesz egyenesesen érdektelen két öregúr atlanti levelezése fájós lábukról, az unokákról, az elhunyt kollégákról. Meg holmi könyvekről, amiket még ki sem adtak, hol érdekli mindez a mai átlagolvasót, különben is, ki az a Gombos? Gömbös lesz, csak leesett leesett az ékezet, vágod?
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)