1914. július 28. Osztrák-magyar hadüzenet Szerbiának.
Emlékképek, 1914-1916:
Dr. Szedenik Jenő képes-levelező- és tábori lapjai
magánkiadás: Mocsár G.-né Fehérvári J., [2014].
"A szerb sárt taposom az idén is, mint ma egy éve. De az idén vége lesz Szerbiának és ezzel a háborúnak is."
(1915. okt., p46.)
Ismét egy gyors katonai karrier befutó „átlagember” nézőpontja a nagy háborúból: persze a Monarchiában nem volt átlagember, csak sok millió kivétel: lássuk hát, ki volt krónikásunk. A horvát nemzetiség sarja, de Német-Peresztegen születik 1889-ben, egy tisztes jogászkarrier várt volna rá, ha nincs a világégés. A balkáni háborúk éveiben már joggyakornok, s éppen 1914 nyarán nevezik ki a szombathelyi járásbírósághoz, ám ő egy hónap alatt a nagykanizsai gyalogsági laktanyában találja magát mint őrvezető (Gefreiter).
Gyors karriert fut be, 1915 végére már hadnagy, futár lesz, majd osztagparancsnok – benne van a sűrűjében, mondhatni. Piazzánál melllövést kap, budapesti felépülése után Munkácsra kerül.
Képes levelezőlapjaiból kiderül, egy jámbor, családját imádó ember, az ellenséges katonákra sincs soha egy rossz szava sem, a hivatalos uszító propagandára rezisztens.
Néhány idézet a leveleiből, hogyan is nézett ki a háború testközelből:
"…Csomagot egyáltalán ne küldjetek, mert úgy sem kapom meg."
(1914 nov., p49.)
"Kedves Iluska! Végre jött tőled egy lap. Nem baj, ha ez a muszka* nem is volt földműves, majd megtanulja azt is. Csak enni adjatok eleget szegénynek. A montenegrói generális sapka jelvényt megkaptátok-e már. Csókol Jenő."
(p47.)
(* egy odahaza munkára fogott orosz hadifogolyról eshetett szó felesége előző levelében)
(kis posta- és képeslap történet : a legelsőt Párizsból adták postára 1878-ban)
„Most már én is hosszú kardot viselek az oldalamon, mert előléptettek kadet aspiránsnak. Ezzel a fizetésem is jelentősen javult, 40 fillér napi zsold helyett 90 fillért kapok.
Csókol Jenő. 1914. április 4. Húsvét napján"
(p45.)
Bújtatott vagy nyílt propaganda mindenütt: ilyesmikből választhattak a postán az otthon maradtak, a fronton lévők meg pláne
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)