Udovecz György (1955-): Az első világháború magyar katonáinak öltözete, felszerelése és fegyverzete
segédanyag katonai hagyományőrzők részére
Előszó: Baczoni Tamás
Zrínyi, 2014.
Tarka kimenőben céltáblát játszani a fronton; csalán- és papírruha; frontdivat: búzavirágkék vagy buzérvörös?; hány lyukú az öved? pardon, a derékszíjad; monarchikus multikulti de a rohamcsapat jobb ha egy faluból jött össze. A nagy háborús dögcédula: sárgaréz tok a jobb nadrágzsebben. Hordkamó és csatcsukor, tombak és kalikó.
Az álcázáshoz nem megfelelő és könnyen piszkolódó híres – versekben is megénekelt csukaszürkéből (hechtgrau) a már a a háború második évére német tábori szürke, feldgrau lett, s az egyenes életveszélyesen csillogó réz gombokat, sapkarózsákat horgany, majd csont- és fa alkatrészekre cserélték.
A huszárok az első években még színpompás ruhákban harcoltak, ami nem annyira a katonák valóban halált megvető bátorságára utalt, de inkább a tábornokok felkészületlenségére is – remek célpontot nyújtottak ugyanis az ellenségnek a sárszürke tájban. Hasonlóképpen módosult a fegyverzetük is: szablya helyett fontosabb lett a rohamsisak, az ásó és a gázálarc. (A régi persze díszöltözéknek megmaradt. És azért egy kis színt csak visszacsempésztek terepre is: a cs. és kir. lovassági tiszti köpeny gallérszegélye búzavirágkék, a m. kir. honvédségnél buzérvörös volt.)
Persze sok más voltozás, egyszerűsítés is történt, ezek legfőbb oka már simán csak az olcsóság volt, pl. a borjúbőr hátbőröndből len hátizsák lett, vagy a bőr derékövet vászonból gyártották, sőt kísérleteztek a papírral is, a háború vége felé pedig a posztóruhát már csalánszövetből is gyártották.
1911-es "gatya", anyaga kalikó vászon
(a képek a kötetből)
A frontról a férfidivat nem jutna eszünkbe, pedig! Divatos lett pl. az inggallér kihajtása a zubbony nyakára, ami miatt olykor nem lehetett megállapítani a rangot sem, és ezt hiába tiltotta a parancsokság, terepen akár még életet is menthetett (merthogy a mesterlövészek előszeretettel szedték le előbb a tisztekre.Mindez egyébként csak 1916 után jellemző, mióta egyformán lehajtották az addig mereven álló, kényelmetlen gallérokat. (Egyébként a vas rohamsisak is csak ekkoriban, 1916-tól terjed el). Hasonlóképpen menőztek az ellenségtől átvett kéttüskés tiszti derékszíjjal az ügyesebbek (A Monarchia ebben is spórolt, és az egylyukút rendszeresítette.)
nem hagyományőrző:
egy huszár szakaszvezető 1914-ből
A témában rengeteg részletben lehet elveszni, legalább akkora kutatási terület az egyenruháé, mint a haditechnikáé. Mi sem merülünk el a frontdivatban, csak szemezgetünk pár érdekesebb hadigúnya történetéből. Lehetne mesélni a születőben lévő fegyvernem, a légierő, azaz ekkoriban még csak „légjáró csapatok” speciális szőrmebéléses uniformisáról, meg az ekkor még nem is repülőgépet, hanem ballont formáló jelvényükről, de a legtöbbet a Monarchiában dúló anarchiára mi sem jellemzőbb, mint hogy 1917-ben nekiálltak új ruházatot tervezni az egész haderőnek, a mintapéldányokat még meg is tekintette IV. Károly – ha volt az illetékesekben egy szemernyi józan ész, akkor már csak díszegyenruhákat terveztek, a fegyverletételhez...
Dióhéjban a Monarchia közös haderejéről: az 1912 óta immár két évet szolgáló katonák etnikai összetétele megegyezett a birodaloméval: 100 főből 25 német/osztrák, 23 magyar, 13 cseh, 9-9 szerb ill. horvát, 8-8 lengyel ill. rutén, 7 román, 4 szlovák és morva, 2 szlovén és egy olasz. A tisztikarban persze a német anyanyelvűek aránya magasabb: 70% (a tartalékosoknál 60%) volt.
1888 M. gyalogos
Az évenkénti sorozásokon a magyar bakáknak csak negyede-ötöde került a magyar honvédséghez, a zömét a közös hadseregbe vezényelték – ez alkotta a haderő hétnyolcadát, melyben az utolsó békeidőben – 1914 nyár elején – 36 ezer tiszt és 414 ezer legénység szolgált. A közös hadsereg 33 gyalogoshadosztályából 12, a 9 lovashadosztályból 4 rekrutálódott tőlünk. A magyarok felülreprezentáltak voltak – talán természetesnek mondható az első eset – a lovasságnál, valamint a vonatcsapatnál, a trénnél. Az 1914 nyári mozgósítás nyomán a haderő 3,2 milliósra duzzadt, melynek harmada a – ne feledjük, csak kb. 50%-ban magyar nemzetiségű - Magyar Királyságból soroztatott.
Figyelemreméltó, hogy bár a sereg ugye soknemzetiségű, kint a fronton a rohamcsapatoknál (Armeeoberkommando - AOK) az őrjáratokat (rajokat) már nemzetiségi alapon válogatták össze!
Szó esik még a kötetben a Monarchia seregeinek technikai és hadászat elmaradottságairól, de nem ez a kötet igazi témája, ugorjunk is előre, az 1911 M gatyára, meg a kiegészítőkre, mint pl. kapca, kenyérzsák, kardbojt. (A kötet – fegyvernemenként - alaposan körbejárja mind a legénység, mind a tisztek teljes felszerelését: talán csak a beígért kapca ismertetése maradt el.)
a korabeli dögcédula: az 1911 M igazolványjegytok
Végül egy kis szakzsargon:
tombak – kevés cink és vörösréz ötvözete, a sapkarózsa anyaga
hordkamó – kenyérzsák/tarisznya kiegészítője, mellyel a derékszíjba akasztható
hordcsukor – a bőr pisztolytáska része, mellyel a derékszíjhoz rögzítették
pisztolyhordzsinór - a tiszti tekintély, netán az éles helyzetek megk9övetelték, hogy a tiszt soha ne maradjon fegyver nélkül, így majdnem úgy jártak el, mint az anynukák télen, akik kisgyermekük kesztyűit összekötötték és a zsinórt átbújtatták a kabát két ujján – mivel pisztolyból csak egy volt, ezt megúszták a tisztek, de a maroklőfegyver ágyrészének alján lévő tartókarikájába akasztott kb. egy méteres zsinór másik végét bizony nehéz helyzetekben a nyakukba hurkolták...
sodralék – a tiszti kardbojt rojtjainak hivatalos neve
kalikó – vászonanyag
járhasíték – köpeny hátsó hasítéka
csatcsukor – bújtató az övön
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
![olvastam még [201801]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/1ebdc6931b84b14c6b1fa811e379f754_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)