Lev Tolsztoj (1828-1910): Kreutzer szonáta
[Крейцерова соната, 1889]
első (?) magyar kiadás: Vass, 1902. Ford. ford. Somogyi Ede
utoljára: ford. Németh László, Gerencsér Zsigmond. Európa, 2012
" – […] Amit maguk szerelemnek neveznek, azt minden férfi érzi minden szép nő iránt.
– Ah, szőrnyűség, amit beszél; de hát csak van az emberek közt egy olyan érzés, amelyet szerelemnek neveznek, és amely nem hónapokra, évekre, hanem az egész életre szól?
– Nem, nincs."
Zablát adna a nők szájába, hisz' a szerelem mindent megront és tönkretesz, elveszi a férfiak szabadáságát - undok macsó, sőt egy helyütt rasszista (antiszemita) fecsegés az, amit egy vonatúton a narrátornak egy feleséggyilkos utas elmesél. Az effélék azóta hétköznapi beszédtémává lettek, még írónkban is elfér az ilyesmi, neki túl könnyen is megy, ő nem csak kínozza nejét (lásd Alexandra Popoff: Tolsztaja élete - a poszt végén egy ízelítő az életrajzból is), de filozófiailag is kész megideologizálni.
"A boldogok mind egoisták."
A nőutálat remekül illik az Otto Weininger-féle irodalomba – magyar elágazás lehetne Karinthy Frigyes Capilláriája, de az inkább a férfi tragikumáról szól –, és persze nagy ideológiai lázában egészen a barlangig nyúl vissza, Platón terrorbolygójáig, aki képes volt egy olyan világot kitalálni, ahol büntetik a zenét, de hát nem is erről híres.
"Az állatok, hisz megfigyelte, akkor párzanak, amikor utódot hozhatnak a világra, a természet mocskos fejedelme azonban valahányszor kellemes neki. Sőt mi több, ezt a majomfoglalkozást a teremtés gyönyörévé, szerelemmé emeli."
Persze nem csak a nőket nyesné vissza, egyszerűsítené le, de az egész emberiségét, egy kis önkasztrációs vehemencia is jellemzi, tarvágást, kis hétvégi napalmozást rendezne az emberi természeten, minden zavarja, ami természetes, másképpen szólva: buja az emberen, a művészetektől a testi vágyakig, a szerző – mert kétség sincs, hogy ebben az ámokfutásban ő a főszereplő -, a morál kéjence, pedig éppen ő vádolja kéjencséggel az egész világot.
"Menjen végig bármely nagyvárosban az áruházakon. Milliók vannak ott, föl sem lehet becsülni a beléölt emberi munkát, és nézze meg, van-e ezeknek az áruházaknak a kilenctizedében valami is, amit a férfi szükségletét szolgálja? Az élet minden fényűzését a nő követeli és tartja fönn."
- Ez utóbbira egyébként csodálom, hogy még nem épült közgazdasági elmélet, mert vagyon benne némi igazság
[3]
*
Szofja Tolsztaja (1844-1919): Ki a bűnös?[Чья вина?, 1892/1893, első kiad. (?) Oktyabr 1994/10, 6-59.]
ford. ford. Németh László, Gerencsér Zsigmond. Európa, 2012
„Az ember ne viselkedjen úgy, mint egy állat, de ne is hirdessen olyan erényeket, amelyekkel nem rendelkezik.”
A válaszként írt kisregényben a 18 esztendős Anna felháborodik az némileg idősebb, ezért „tapasztaltabb” Prozorszkij kézcsókján, aki itt alighanem Tolsztoj alteregója, elég sokszot negatív színben is tünteti fel a szerző. S hiába a kezdeti prűdség: a férfit később éppen e tartózkodó, szemérmes szűziesség untatja, sőt taszítja majd.
Kitartó igyekezettel aztán a férfi mégis felébreszti Annában a tüzet, de csak annyit ér, hogy féltékennyé teszi önmagát – s éppen saját barátjára, valami Behmetyevre lesz féltékeny. [Egy ősrégi jegyzetemet pakoltam most ki idem, alig tudtam elolvasni.]
Tolsztoj szívtelenül, a puszta, pőre észre hagyatkozva írta a maga tézisregényét, Szófia kevéssé intellektuálisan, de csurom szívjóságból. Regénynek mindkettő rém gyenge, Szófiáé egyenesen az olvashatatlanság határát súrolja. Leó grófé kegyetlen, Szófiáé együgyű. Közös alaptörténetük váza: a férj eszelős féltékenysége csak elpusztítja a feleséget, hogy aztán a férj magában hordozza bűne terhét.
Összes mondanivalójuk, hogy a nő szerelme inkább lelki (Szófia), míg - Tolsztojnál - a férfié inkább testi. Na bumm, most aztán hanyattestem . A körítés mindkétszer túlzóan agyament - vagy éppen melodramatikus, szinte már a Júlia-sorozatokba illő. Tolsztojnál legalább némi belső vita adott valami feszültséget, belső tartást a szövegkazalnak.
[2/3]
(idézetek: moly.hu)
*
Ízelítő Alexandra Popoff: Tolsztaja élete c. életrajzból:(Európa, 2012. ford. Rácz Judit - később külön posztban tervezem)
Tolsztoj mint ember, mint élettárs, mint nyilvános szereplő, egy szabályos őrült lett ekkorra. A nincstelenségről prédikál, miközben utolsó pénzükön luxusdolgokat vásároltat Szófiával. Fenntartja ménesét, miközben megtanul saját kezűleg cipőt készíteni, hogy lám, micsoda szerény ember is ő. Elszórja, szétosztogatja a család maradék vagyonát (mely a rossz gazdálkodás miatt erősen megcsappant), míg a felesége és gyerekei szűkölködnek, ő mégis hintón jár. Miközben a család mint idea és intézmény ellen ontja tébolyult elméleteit, sorra „gyártja” Szófiának a gyerekeket.
Szófia, mikorra megírja a maga tézisregényét, már túl van a 16. (tizenhatodik!) terhességén – ekkor már 46 éves, a durva kezelés miatt ez már – szerencséjére - az utolsó terhessége. Miközben Tolsztoj gyerekei bukdácsolnak az iskolában, saját parasztjai helyett dolgozni küldi őket. (Szófia nem csak folyton terhes, de Leó a család mellett őrá hagyja a birtokok intézését is, míg ő Moszkvában ír, vagy éppen újdonsült Csertkov katonatiszt barátjával lóg, akinek első számú dolga Tolsztoj és családja közé beférkőzni.)
Rengeteg ilyen részlet olvasható erről a könyvben.
Tolsztoj a szonáta illetve egy megtörtént eset nyomán írta meg a kisregényt: Burlak nevű barátjának volt olyan „szerencséje”, hogy egy ilyesféle alak mellett ülhetett a vonatfülkében. Tolsztoj beelőzte Goethét (vagyis annak Wetherjét): állítólag volt, aki az olvasása után kasztrálta magát. Soha addig ilyen népszerű orosz könyv még nem volt, még kéziratos változatban is terjedt. Mivel kissé felzaklatta a kor olvasóját, be is tiltották (egy évre) – miközben maga az elit is rongyosra olvasta, soha ilyen (már a szexuális szókincsét tekintve) szókimondó könyv még nem jelent meg. (Azt hiszem, Pelevinék ezen azóta javítottak valamicskét.) Szó szerint megosztó volt: Sándor cárnak tetszett, de a cárnét már megbotránkoztatta. Tulajdonképpen érteni vélem őfelségét. (Mindkettőt.)
Szofia csak a fióknak írta kisregényét, antitézisként – kevéssé ismert, de fiúk, Lev is írt egyet, szintén csak a fióknak, az alighanem ott is maradt, legalábbis magyarul mindenképpen.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)