Jelszavaink valának:

§ "A könyvtár a haza legjobb meghatározása.” (Elias Canetti) § "A haza legjobb meghatározása: a könyvtár.” (E.P.) § "Si apud bibliothecam hortulum habes, nihil diderit. / Ha könyvtárad a kertre néz, mi mást kívánhatnál?" (Cicero?) § "A könyvtár olyan mint egy borospince. Ott sem kell mindent meginni." (J.C.Carriére - U.Eco) § „Úgy tűnik, az életben egyszer óhatatlanul eljön egy pont, mikor az embernek el kell döntenie, irodalmár-e, vagy egyszerűen csak szereti a könyveket, s én kezdem belátni, hogy könyvszeretőnek lenni sokkal jobb buli.” (Nick Hornby) § Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora és végzete kiosztott." (Babits Mihály) § "Pro captu lectoris, habent sua fata libelli" (Terentius Maurus) § "-Szerinted van ennek a történetnek tanulsága? -Hogy mije?" (Dániel András: Tengerre, kuflik!) § – Biztos, hogy mindent olvastam, amit maguk olvastak. Ne higgyék, hogy nem. Komplett könyvtárakat végeztem ki. Bőrkötéses gerinceket és ROM-meghajtókat koptattam el. Volt már olyan, hogy taxiba ugrottam, és azt mondtam: „a könyvtárba, és lépjen a gázra.” (David Foster Wallace: Végtelen tréfa)

Mondd! (köszönet minden beszólásért!)

Szerzőim

Facebook oldaldoboz

a legfrissebb 77 mese: tartalomjegyzék

Pável itt iszik és olvas még:

CÍMKEFELHŐ

*0 (1) *1 (3) *1/2 (4) *2 (18) *2/3 (30) *3 (88) *3/4 (194) *4 (272) *4/5 (220) *5 (111) *5+ (4) 1. század i.e. (1) 1. világháború (18) 13. század (1) 14.század (1) 15. század (2) 1548 (1) 16. század (6) 1654 (1) 17. század (6) 1734 (1) 18. század (8) 1810 (1) 1844 (1) 1846 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1848-49 (4) 1851 (1) 1857 (1) 1865 (1) 1878 (1) 1883 (2) 1885 (1) 1887 (2) 1888 (1) 1889 (1) 1893 (1) 1895 (1) 1896 (1) 1897 (1) 1898 (1) 19. század (13) 1900 (1) 1905 (1) 1906 (1) 1907 (1) 1908 (1) 1910 (1) 1913 (1) 1914 (1) 1916 (2) 1917 (2) 1919 (2) 1920 (2) 1921 (1) 1923 (1) 1924 (4) 1925 (4) 1927 (4) 1928 (3) 1929 (3) 1930 (5) 1931 (2) 1932 (1) 1934 (4) 1935 (3) 1936 (1) 1937 (3) 1938 (7) 1939 (1) 1940 (1) 1941 (6) 1942 (3) 1943 (2) 1944 (7) 1945 (5) 1946 (1) 1947 (5) 1948 (2) 1950 (2) 1951 (4) 1952 (3) 1953 (3) 1954 (1) 1956 (15) 1957 (2) 1958 (3) 1960 (3) 1961 (2) 1962 (1) 1963 (4) 1964 (6) 1965 (3) 1966 (4) 1967 (3) 1968 (9) 1969 (6) 1970 (1) 1971 (2) 1972 (5) 1973 (4) 1974 (2) 1975 (4) 1976 (4) 1977 (3) 1978 (2) 1979 (5) 1980 (1) 1981 (8) 1982 (6) 1983 (3) 1985 (1) 1986 (6) 1987 (2) 1988 (4) 1989 (5) 199* (1) 1990 (4) 1991 (7) 1992 (5) 1993 (5) 1994 (8) 1995 (5) 1996 (9) 1997 (13) 1998 (6) 1999 (10) 19? (1) 2. világháború (43) 20. század (43) 2000 (17) 2001 (17) 2002 (12) 2003 (27) 2004 (23) 2005 (44) 2006 (45) 2007 (74) 2008 (54) 2009 (60) 200? (6) 2010 (119) 2011 (140) 2012 (177) 2013 (143) 2014 (108) 2015 (39) 2016 (32) 2017 (21) 2018 (4) 2019 (4) 21. század (5) adapter (2) ady (1) afganisztán (1) afrika (3) album (8) alkohol (2) állambiztonság (2) állatok (3) alternatív történelem (3) andrássyak (1) angelologia (1) angst (1) anne frank (2) antall józsef (1) apák és fiúk (2) argentina (3) arisztokrácia (1) assange (1) atatürk (1) ausztrália (1) autizmus (1) autó (1) ávh (2) ázsia (1) bakony (1) balaton (3) bálint györgy (1) balkán (6) balkáni háború (1) baltikum (2) bánság (2) barba (1) barbapapa (1) báthory erzsébet (1) békés márton (1) belgium (1) beneš (2) best of (8) bibliográfia (5) bihar (1) bizánc (1) bloomsday (2) boksz (1) boncza berta (1) bookkake (2) bor (5) bori láger (1) börtön (1) bosznia (1) budapest (24) bűnügy (1) cenzúra (2) cia (2) cicero (1) cigányság (2) civilség (2) cocteau (1) csakbeleolvastam (103) csakúgy (14) családtörténet (2) csángók (1) csehország (2) csehszlovákia (3) csinszka (1) csoóri sándor (1) csucsa (1) csukaszürke (1) dachau (1) diktatúra (2) diplomácia (3) dominika (1) don-kanyar (1) drog (3) duplakönyv (1) ebihal (1) ebook (8) egyháztörténet (2) egyiptom (1) eichmann (1) előítélet (1) elsőkötetes (35) embermentés (1) emigráció (8) emléknap (1) english (1) építészet (3) erdély (13) észtország (1) etológia (2) európa (6) eutanázia (1) evolúció (1) ex libris (1) ezmiez? (12) facebook (1) fagylalt (1) falvédő (1) fegyver (4) fehéroroszország (1) félmagyar (2) felvidék (1) férfi (1) fiatalság bolondság (1) fidesz (2) film (10) fizikus (1) foci (7) folyóirat cikk (1) főpincér (1) fordításirodalom (2) fotóművészet (4) franciaország (3) freud (2) futás (1) fütyülő (1) garfield (3) gavrilo princip (1) germanisztika (1) gestapo (1) gödöllő (2) grafika (1) grönland (1) gulág (3) gy.i.k. (1) gyarmati dezső (2) gyászbeszéd (2) gyurcsány (2) háborús bűnös (1) habsburgok (2) haderő (1) hadifogság (3) hadtörténet (17) haining jane (1) hajdúk (1) halál (3) halandzsa (1) hamsun (1) helytörténet (11) henszlmann imre (1) herzl (1) heydrich (1) híd (1) higiénia (1) hipszter (1) hirdetés (1) historia vip (3) hitler (4) hóhér (1) hollandia (3) hollywood (1) holokauszt (22) horrorpornó (1) horthy-kor (9) hrabal100 (4) hüjekönyv (7) humánetológia (1) hunyadiak (1) húsvét szigetek (1) idézetgyűjtemény (4) india (1) ira (1) irán (3) írás (1) író (52) irodalmi élet (3) írország (2) írósimogató (1) iszlám (4) iszlám fundamentalizmus (3) itália (1) itallap (3) izland (1) izrael (9) janus (1) játék (7) jog (1) k.é.m. (1) kádár-kor (14) kádárjános (5) kánon (1) kapucsengő (1) kárpátalja (2) katasztrófa (1) kaukázus (1) kazinczy ferenc (1) kefír (1) kelet-európa (1) kémkedés (2) kennedy (1) kentaur (1) képeslap (1) képzőművészet (4) kerékpár (1) kertész imre (2) kiadatlan (1) kiállítás (11) kibuc (1) kína (2) kistehén (1) kivégzés (1) kommün (1) kommunikáció (1) konferenciakötet (1) konstantinápoly (1) könyvfesztivál (1) könyvhét (2) könyvkultúra (3) könyvmáglya (1) könyvtár (3) könyvünnep (3) korbácska (2) korea (3) körmagyar (1) korrupció (5) kőszeg (1) közbeszéd (1) közel-kelet (2) közép-európa (3) középkor (3) közép európa (1) közgáz (1) krúdy (1) kuba (1) kuflik (1) láger (9) lakatos andrás (1) latin-amerika (2) lázár jános (2) lengyelország (1) lenin (1) leszbikus (1) levante (1) levéltár (2) liberalizmus (1) london (1) macska (1) maffia (1) magyar (1) magyarország (121) márai (1) margit sziget (1) martiny sámuel (1) mártír (1) mátyás (1) média (9) mém (1) menedzsment (2) merénylet (1) mese (1) miamagyar (4) migráció (6) mikrotörténelem (2) mi lett volna ha (1) modigliani (1) moly.hu (2) monarchia (6) mongolok (1) móricz (1) mozi (1) mta (1) munkaszolgálat (1) művész (4) múzeum (2) muzeumpedagogia (1) nagyazistenállatkertje (2) nagy britannia (1) nagy imre (1) négykezes (9) nemcsakgyerek (4) nemcsakhrabal (1) német-római birodalom (1) németország (14) nemzetkép (3) nemzetszocializmus (12) neokon (1) népirtás (2) nepoleon (1) nka (1) nobel (7) nőirodalom (5) norvégia (1) nőtörténet (8) no komment (1) nyelv (3) nyelvészet (2) nyilasok (3) öko (1) ókor (1) olaszország (3) olvasás (1) olvasnivaló (10) olvasónapló (7) olvastam még (9) orbán viktor (4) oroszország (4) ősmagyar (1) összeesküvés (2) osvát (1) oszmánok (2) ottlik (1) palesztina (1) pap (1) pápa (3) párizs (3) parlament (1) paródia (1) pável (4) pavel (2) pestis (1) picasso (1) poirot (1) politika (29) politikus (15) portré (1) prága (1) publi (2) pukipor (1) puskás (1) putyin (1) rákosi-kor (11) rebellió (1) reformkor (1) rendszerváltás (17) repülés (1) resztli (44) réz andrás (1) rippl rónai (1) róma (5) római birodalom (4) románia (6) románok (1) rops felicien (1) saint-ex (1) sakk (1) sissi (1) sör (6) sörcsillár (1) sport (10) svájc (1) szabadkőművesek (1) szabad európa rádió (1) szabó magda (1) szakács (1) szamizdat (4) szarajevo (1) századforduló (3) széchy tamás (1) szeged (1) székelyek (1) székely éva (1) szellemtörténet (1) szentkuthy miklós (1) szerb antal (1) szexipar (1) szexus (6) színek (1) színész (3) szingli (3) szíria (1) szívritmuszavar (2) szlovákia (3) szobor (1) szocializmus (28) szociofotó (1) szociológia (5) szófelhő (14) szólásszabadság (1) Szörényi (1) szovjetunió (14) sztálingrád (1) sztankó soma (1) tabán (1) tanácsköztársaság (1) tank (3) technika (1) terrorizmus (3) tesla (1) tévé (2) thienemann tivadar (1) titkosszolgálat (3) többrészes poszt (1) tőgy (1) toll (1) törökök (1) történész (9) történészvita (2) tóth kornélia (1) trianon (4) trieszt (1) tudós (2) tűzoltók (1) tv (1) udvari élet (2) ügynök (2) ukrajna (1) uralkodó (4) urban (1) usa (7) úszás (1) utánlövés (1) utópia disztópia (4) vámpírok (4) városkép (1) varsó (1) vasút (1) vendégposzt (1) vers (1) verses reci (22) versjáték (1) vörös farok (3) weimar (1) weöres100 (4) wild west (4) ybl miklós (1) zsidóság (10) zsiguli (1) CÍMKEFELHŐ

Kiadók szerint

Pampakalandok, egy db. emigráns magyar gróffal

2014.12.24. 11:35 | Pável | 1 komment

Címkék: állatok 1997 argentina emigráció 2013 *4/5 andrássyak

Gerald Durrell: A susogó táj
[The Whispering Land, 1961] ford. Katona Ágnes
illusztrációk: Réber László
Európa, 2013 (1997.)

 

 "Pár évvel ezelőtt írtam egy könyvet (Állatkert a poggyászomban volt a címe), amelyben kifejtettem, hogy miután évekig jártam a világ különböző tájait, állatokat gyűjtve mindenféle állatkerteknek, eluntam az egészet. Nem a gyűjtőutakat untam el, sietek hozzátenni, s nem is az állatokat, amelyeket gyűjtöttem. Azt untam, hogy folyton meg kell válnom tőlük, mikor visszatérek Angliába. Az egyetlen megoldásnak az kínálkozott, ha megalapítom saját állatkertemet. Hogyan indultam el Nyugat-Afrikába immár magamnak gyűjteni állatokat, hogyan hoztam haza őket, és végül hogyan alapítottam meg tulajdon állatkertemet Jersey szigetén – ezt meséltem el az Állatkert a poggyászomban lapjain. Ez a könyv itt tulajdonképpen amannak folytatása, mert ebben azt írom le, hogyan töltöttünk feleségem meg én fáradhatatlan titkárnőnk, Sophie társaságában nyolc hónapot Argentínában"
(Előszó, részlet)

"...semmi sem riasztja el hatásosabban a vadállatokat, mint három nő egy Land Roverben, amint három különböző szólamban horkolnak."

Talán csak Pampalini élt ilyen kalandos - állati - életet, mint ez a Gerry bácsi. (Bácsizom Durrelt, pedig ekkoriban még alig harmincéves. De olyan tudósbácsis már ekkor is.) Állatkertje számára gyűjt újabb vadállatokat (bár Juanita, a karonülő kis vadmalac, aki épp csak nem dorombol, nem nevezhető vadállatnak), ezúttal az argentin pampákat járja kis stábjával (ahogy Durell mottóiból kitűnik: Darwin és a Beagle nyomán).

"A férjek hatalmas, nehezen mozduló, tankszerű állatok, de a feleségek karcsúak, hullámzó mozgásúak és vonzók, csinos, hegyes pofival és nagy, olvatag szemmel. Maguk voltak a nőiesség megtestesítői, kecsesek, szépek, csábosak, ugyanakkor szerető szívűek. Angyali teremtések voltak, és én úgy döntöttem, ha valaha állat lehetnék a Földön, akkor sörényesfóka lennék, és élvezném, hogy milyen csodálatos feleségem van."

Csak szuperlatívuszokban lehet róla beszámolni: roppant szórakoztató, rendkívül szemléletes az etológia leírásokban és bónuszként még egy emigráns magyar gróffal is találkozunk - akiről úgy tudom, egy Andrássy-sarj, de nem találtam róla semmit a neten sem. A gróf kérésének engedve Durrell mindvégig megőrzi inkognitóját (ez úgy hangozott mint egy ruhatári eset.) Hiába, ha két gentleman találkozik a dzsungelben...

karuarral_reber.jpgDurrell és egy kölyök ocelot (vagyis párducmacska), ahogy Réber László látja

A pingvinek, a guanako lámák, az oroszlánfókák (másképp, ahogy Durrel gyakrabban nevezi: sörényesfókák) jeleneteit, azok bája, humora miatt, és persze mint testközeli találkozás a vadvilággal: soha nem feledi az olvasó.

A párzó sörényesfókák leírása - bekezdéseken át - azt az érzetet kelti az olvasóban, hogy egy túlfűtött Robert Nye-részletet olvas, valami konyakot nyakaló, vad fausti párzást vagy egy királyi ágyas "birkózását":

"A bika behunyta a szemét, aludni készült. De a feleségének, aki alig látszott ki ura hatalmas teste alól, más elképzelései voltak. Oldalra csúszott, úgyhogy a bika hordószerű teste lesiklott a hátáról, és hangos csikorgással megállapodott a kavicson. A tehén előrehajolt, és lassan, epekedve harapdálni kezdte párja száját és állát. A bika szorosan csukva tartotta a szemét és tűrte a kedveskedést, csak néha horkant föl, mintha zavarban lenne. A nőstény szerelmi játéka végül is felgerjesztette, kinyitotta a szemét, és harapdálni kezdte felesége fényes nyakszirtjét. A nőstény ura szeretetének ezen jelétől olyan izgalomba jött, mint egy kölyökkutya, hempergett és fickándozott a hím nagy feje alatt, harapdálta széles mellkasát és halk, ugatásszerű hangokat hallatott, amitől bajusza mint üvegszálú legyező terült szét csinos pofája körül. Miközben a kavicson vonaglott, a hím lehajolt és finoman megszaglászta a hátsó fertályát, akár egy vén kéjenc, aki valami ritka konyak illatát élvezi. Aztán lassan, nehézkesen rámászott és beléhatolt. A nőstény most felemelte a fejét a híméhez, bajuszuk összeért, a pofáját, az orrát és a torkát harapdálta, míg a hím vad, de mégis óvatos harapásaiban szinte eltűnt felesége nyaka és torka. Hátsó részük együtt hullámzott, nem olyan gyorsan, erőszakosan és durván, mint a legtöbb állatnál, hanem lassan és óvatosan, a mozdulatok olyan selymesek és pontosak voltak, mint amikor méz csordul egy csuporból. Nemsokára szorosan összetapadva elértek a csúcspontra és ellazultak. A bika legördült a nőstényről és elvetette magát a kavicson; kedveskedve, figyelemreméltó gyengédséggel harapdálták egymás száját és arcát. Jó volt nézni az egészet; olyan leckét adott a ráérős szerelmeskedésből, amelyet sok ember megszívlelhetne."

Nem egy Dosztojevszkij, de jóval több, mint egy sima szórakoztató irodalom, a világ legjobb könyvei közé tartozik - ráadásul Durrelnek még egy rakás hasonló(an jó) kötete vár (újra)olvasásra.

*

"Engem csak arra neveltek, hogy úriember legyek, semmi máshoz nem értettem. "

De nem verem itt tovább a klaviatúrát, íme még pár részlet, de már csak a magyar grófról - kiemelések tőlem:

"Sok érdekes emberrel találkoztam, miközben a világot jártam. Ha azonban listába kéne szednem őket, az első helyeket az a két ember kapná, akikkel a Calileguában töltött utolsó tíz nap során ismerkedtem meg. Egyik reggel Helmuth közölte velem, hogy el kell mennie egy távolabbi estanciára, s hogy úti céljától nem messze van egy másik estancia, amelynek jószágigazgatója (úgy hallotta) állatokat tart. Ha akarom, kitesz ennél a másik estanciánál, hátha sikerül üzletet kötnöm. Az úton aztán mesélt nekem a jószágigazgatóról.
– Én sosem láttam meg, de a helybeliek szerint igen jó európai család sarja. Állítólag királyokkal meg hercegekkel közösködött, amikor az apja valamelyik balkáni ország miniszterelnöke volt. Fogalmam sincs, mi igaz ebből... tudja, hogy van ez errefelé, Gerry. Mindenfélét kitalálnak az ember múltjáról, vagy ráfogják, hogy nem is a felesége az, akivel együtt él, vagy hogy iszákos vagy homoszexuális, és így tovább.
– Ismerem az effélét – mondtam. – Egyszer egy bűbájos kis angol faluban laktam, ahol az ember hétévestől a hetvenévesig rá se köszönhetett a nőneműekre anélkül, hogy nemi erőszakkal ne vádolták volna meg rögvest.
– Egye fene – válaszolta filozofikusan Helmuth –, ha vannak eladni való bichói, kit érdekel, hogy kicsoda ő.
Vagy kétórányi autózás után lefordultunk az útról, és végighajtottunk egy gidres-gödrös földúton, cukornádültetvények között. Hamarosan egy kellemes, földszintes házhoz értünk, amelyet gondozott kert vett körül. A gyepen gyermekek nyomai: egy hintaló, egy kopott játék mackó, egy kis betonmedence, benne féloldalra dőlt játék hajó.
– Megérkeztünk – mondta Helmuth. – Két óra múlva visszajövök magáért, jó?
– Rendben. Mellesleg hogy hívják ezt az embert?
– Caporalnak – felelte Helmuth, azzal elhajtott, otthagyva engem a porfelhőben. Mindjárt hozzátenném, hogy az illetőt valójában egyáltalán nem Caporalnak hívták; az igazi nevét különböző okokból nem használom, elsősorban is azért, mert nem adott engedélyt arra, hogy írjak róla. Mindenesetre amint kiprüszköltem orromból a port, kötelességtudóan tapsoltam a kapuban, aztán kinyitottam, és elindultam a ház felé. A széles verandához közeledve megpillantottam a házból előlépő férfit. Magas volt, jó felépítésű, hosszú rámás csizmát, bricsesznadrágra emlékeztető bombachát, piszkos inget és széles karimájú, kopott kalapot viselt. – Buenos dias – köszönt rám.
– Buenos dias. Señor Caporallal szeretnék beszélni. Idehaza van? Odalépett hozzám, és leemelte a kalapját.
– Én vagyok Caporal – mondta. Kinyújtott kezemet megrázva összecsapta a sarkát, és alig észrevehetően meghajolt. Cseppet sem volt ez teátrális: beidegződött volt. Csinos barna arcú, jóságos fekete szemű férfi. Sasorra alatt gondosan nyírt bajusz díszelgett, de az arca és az álla borostás volt.
– Beszél angolul? – kérdeztem reménykedve.
– Hogyne – felelte hibátlan kiejtéssel, amelyen érződött, hogy valamelyik angol magániskolában tökéletesíthette. – Nem valami jól, de azért elboldogulok vele. De ne ácsorogjunk itt. Kerüljön beljebb, hadd kínálom meg egy kis kávéval, azután azt is elmondhatja, miben állhatok a szolgálatára.
Beterelt egy kis kombinált ebédlő-nappaliba. A tükörfényes padlót vidám színű, helyben szőtt szőnyegek borították, az egyszerű bútordarabok szintén tükörfényesen csillogtak. Bedugta a fejét egy másik ajtón, és kikiáltott:
– Maria, café para dós, porfavor – azután, mosolygós képpel visszajött hozzám.
– Nagyon örülök – jelentette ki derűs őszinteséggel –, ritkán van alkalmam gyakorolni az angoltudásomat. De bocsásson meg egy percre... a kávé mindjárt itt lesz... parancsoljon cigarettát, és helyezze magát kényelembe.
Alig észrevehető meghajlással kiment, én pedig szórakozottan kihúztam egy cigarettát, s csak akkor vettem észre, hogy a doboz ezüstből van, és igen szép, bonyolult véset díszíti a fedelét. Körülnézve más ezüsttárgyakat is felfedeztem a szobában: egy karcsú vázát tele hibiszkusszal, a pohárszéken egy pár gyönyörűen megmunkált gyertyatartót, s köztük egy jókora gyümölcstálat, amely üresen is nyomhatott vagy egy kilót. Talán mégis igazak lehetnek a Caporalról szóló történetek, ötlött az eszembe; ezek az ezüsttárgyak biztos, hogy nem Argentínában készültek, és jó csomó pénzt érhetnek. Pár perc múlva visszajött, kimosakodva, megborotválkozva, tiszta bombachában, csizmában és ingben.
– No, most már fogadóképes vagyok – mondta mosolyogva, amint az indián cselédlány felszolgálta a kávét. – Miben állhatok a szolgálatára?
Elmagyaráztam, hogy állatkertem van a Csatorna-szigeteken, s példányokat gyűjteni jöttem Argentínába. Érdeklődve hallgatott. Kiderült, hogy nemrég még tényleg voltak szelídített állatai, a gyerekei kedvéért tartotta őket, de aztán annyira megnőttek, hogy már nem voltak biztonságosak, ezért az egész seregletet elküldte a Buenos Aires-i állatkertnek. A dolog három nappal a Jujuyba való megérkezésem előtt történt – képzelhető a csalódottságom.
– Volt közöttük két nandu – mosolygott fancsali ábrázatomon –, egy róka, egy ocelot és egy pekari is. Igazán sajnálom. Ha tudtam volna, hogy erre vetődik...
– Sebaj – feleltem. – Ha az elkövetkező tíz napban szert tenne valamire, ugye elküldi nekem Calileguába, vagy üzen, hogy jöjjek ide?
– Természetesen – mondta. – A legnagyobb örömmel.
Újratöltette a csészémet, és más dolgokról kezdtünk beszélgetni. A modora hibátlan, s lerítt róla, hogy hajdanán nemcsak a pénzhez, de a hatalomhoz is szokva volt. Nagyon kíváncsi lettem volna a múltjára, jólneveltsége azonban szemlátomást nem engedte, hogy magáról meséljen. Azután támadt egy ötletem.
– Kérem, bocsásson meg – mondtam, amint szünet állt be a beszélgetésünkben. – Amióta csak beléptem a házába, egyfolytában a gyertyatartóit csodálom. Gyönyörűek. Sosem láttam még ilyet.
Boldog mosoly ömlött el az arcán.
– Szépek, ugye? – pillantott rájuk ő is. – Csupán ezt a néhány tárgyat sikerült megmentenem... a régi világból.
Hallgattam, és igyekeztem várakozóan értetlen képet vágni.
– Tudja – folytatta –, én magyar vagyok. Apám miniszterelnök volt odahaza a háború előtt.
Aztán a háború után bejöttek a kommunisták, apám akkor már nem élt, nekem meg feleségem volt és három gyermekem... nem akartam, hogy abban a rendszerben nőjenek fel. Kiszöktünk, és csupán néhány családi holmit sikerült magammal hoznom, annak is el kellett adnom a nagy részét, amikor Buenos Airesbe érkeztünk, hogy ennivalóra teljen. Álláshoz is nehezen jutottam. Engem csak arra neveltek, hogy úriember legyek, semmi máshoz nem értettem.
Szégyellősen rám mosolygott, amiért az emlékeivel untat.
– Mindenesetre – kínálta oda újra a cigarettát – jó, hogy maradt ez-az, ami a boldogabb életre emlékeztet. Azt hiszem, tetszett volna magának Magyarország azokban az időkben. Óriási vadállománya volt. Micsoda vadászatokat rendeztünk! Maga szeret vadászni is, vagy csak az állatokat szereti?
– Semmi kifogásom a vadászat ellen – vallottam be –, ha nem válogatás nélkül öldösik az állatokat. Felcsillant a szeme.
– Talán – mondta habozva –, érdekelné néhány fénykép...? Nagyon, feleltem, mire kisietett a szobából, és egy jókora, mesterien faragott tölgyládával tért vissza. Letette a padlóra, felemelte a fedelét, kiborított egy rakás fényképet a szőnyegre, és kutatni kezdett köztük. Egyiket a másik után húzta elő, mohón a kezembe nyomta őket, és izgatottan leste, ugyanolyan hatást tesznek-e rám is, mint őrá. Az ő számára felejthetetlen vadászatokat idéztek fel ezek a fotográfiák, a rajtuk látható emberekkel szinte mit sem törődött.
– Ez a legnagyobb vadkan, amit valaha is lőttünk... a svéd király tiszteletére rendeztük a hajtóvadászatot... látja, micsoda kapitális állat? Szinte sajnálta az ember elejteni... nézze csak ezeket az agyarakat!
Gigászi vadkan hevert a földön, vicsorgó szájából hosszú agyarak meredeztek, mellette merev pózban, puskával a kezében a svéd uralkodó.
– Aztán itt ez a másik... életem legfantasztikusabb vadkacsavadászata. A sziámi trónörökös járt akkor nálunk, vagy ötszáz párat kaptunk puskavégre... csodálatos nap volt, csak úgy feketéllett az ég a kacsáktól... jöttek, akár a sáskák... az embernek a lába lefagyott, a puskák csöve áttüzesedett, de egyszerűen lehetetlen volt abbahagyni...
Vagy egy órán át nézegettük a fényképeket, állatokról, uralkodókról, arisztokratákról. Végül egy nagyméretű pillanatfelvételt húztam elő a halomból, amely egy óriási, díszes ebédlőt ábrázolt. A csillárok mint megannyi hatalmas, felfordított karácsonyfa lógtak az ezüsttel és kristállyal terített hosszú asztal fölé. Az asztalt káprázatosán öltözött férfiak és nők ülték körül, az asztalfőn egy idősebb úr, jobbján egy gyémántos-turbános indiai potentát, az asztal másik oldalán pedig elegáns, frakkos házigazdámat ismertem fel. Az egész úgy nézett ki, mint egy jelenet A zendai fogolyból.
– Ja – mondta oda se pillantva –, az a díszvacsora, amit a maharadzsa tiszteletére adtunk. De nézze csak ezt az őzbakot! Micsoda fenséges agancs! Ilyet csak Magyarországon lehetett látni.
Helmuth dudált be az útról, s fájdalom, mennem kellett. Házigazdám visszahányta a fényképeket a ládába, és rácsukta a fedelét.
– Kérem, bocsásson meg – mondta szégyenkezve –, amiért a fotográfiáimmal untattam. Ha a feleségem itt lenne, sokkal kellemesebben szórakoztattuk volna.
Biztosítottam, hogy nagyon élveztem a fényképnézegetést, de a verandára kilépve úgy éreztem, egyvalamit még muszáj megkérdeznem, akár tiltja az illem, akár nem.
– Señor Caporal – szólaltam meg –, nem hiányzik magának az az egész? A pompás élet, a pénz, a vadászat, a befolyásos barátok? Nem találja Argentínát enyhén szólva unalmasnak?
Nevetve nézett rám.
– Señor Durrell – felelte –, amit itt mutogattam önnek, az elszállt, mint egy álom. Amíg tartott, szép volt. De azóta új életet kezdtem. Takarékoskodom, hogy a gyerekeimet Buenos Aires-i iskolába adhassam, s hogy esetleg vehessek magamnak meg a feleségemnek egy kis estanciát, ha majd a gyerekek felnőnek. Mi egyebet kívánhatnék?
Ezen elgondolkodtam, ő pedig továbbra is mosolyogva fürkészte az arcomat.
– Tehát szereti az itteni munkáját – kérdeztem –, ezt a jószágigazgatósdit?
– Persze – válaszolta. – Mindenesetre sokkal jobb, mint az első argentínai állásom volt.
– Miért, ott mit csinált?
– Bikákat heréltem Córdobában – mondta nevetve. Mindenféle gondolatok kavarogtak a fejemben, amint beszálltam Helmuth kocsijába. Úgy éreztem, nagy kitüntetésben volt részem: az elmúlt két órát egy rendkívüli ember társaságában tölthettem, egy igazán boldog emberében, akiben nem maradt semmi keserűség.

 Tud erről valaki valamit?

*

Gerald Durrell (1925-1995) - "petting" a tapírral
("Durrell Petting South American Tapir in His Private Zoo on Isle of Jersey Photographic Print by Loomis Dean",
via allposters.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://pavelolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr227006275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Rejtelmes Torony Mérnöke 2015.01.26. 10:28:30

Ez a rész nekem is feltűnt, amikor nagyon régen (még az internet előtt) olvastam a könyvet. Szerintem valamelyik Bethlen-leszármazottról lehet szó:
".Bethlen Istvánról, a miniszterelnökről kevés személyes emlékem van, de a család nagyon tisztelte. Tudom azonban, hogy a három fiuk közül István és Gábor elhagyták az országot, Argentínába mentek, András pedig meghalt repülőszerencsétlenségben."
www.hargitakiado.ro/cikk.php?a=MTQ0Mw==

Már csak azért is, mert egy angol magániskolára nem mindenkinek volt (még akkor sem) sem pénze sem pedig igénye, ráadásul az idősebb Bethlenről köztudott volt angliai iskolázottsága és angol orientációja.

Nekem valamiért mégis úgy maradt meg a könyvből, hogy Durrell valahogy megtudja, hogy a menekült gróf országa a vesztes oldalon harcolt a háborúban, és ezért utólag kicsit neheztel "Caporal"-ra -- vagy rosszul emlékszem?